Sötét Szicília

1.fejezet :Az első találkozás

-Jó estét kívánok!Köszön hirtelen  egy mély hang tört akcentussal  . -Felemelem
a fejemet az ápolási lapokròl és egy fekete ingbe bújtatott izmos mellkasal találom szembe magam.Hátra kell hajtanom a fejemet hogy lássam a tökéletesen kidolgozott felső test tulajdonosát.A pasi van vagy két méter magas.Eltörpülök mellette a 160 centimmel.Feljebb emelem a tekintetem de hirtelen még a nevem se jut eszembe attól a bugyi szaggatò mosolyátòl . Szinte nyál csorgatva bámulom erős határozott állkapcsát, formás száját, és bele nézek a csoki barna szemébe ami szinte már fekete. Az első ami feltűnik hogy a szeme nem mosolyog,szinte égett.Gyönyörű férfi , látszik rajta hogy már megszokta az emberek bámulását , nagyon jól tudja hogy szív döglesztő. A mosolyát pár másodperc alatt a türelmetlenség és a felsőbbrendűség váltja fel , úgy látszik megunta a várakozást.Hahò Amelia ,szedd már össze magad,gyorsan mosolyt varázsolok az arcomra a mai napon már vagy századjára ,bár a testem-lelkem már legszívesebben üvöltene a fáradtságtól .A héten ez már az ötödik tizenkét órás műszakom a Londoni St.Thomas' kórházba.
-Jó estét kívánok! Miben segíthetek? -Kérdezem udvariasan, miközben próbálok nem elveszni a sötét barna tekintetében.
-Ma délután behozták az egyik családtagomat autóbalesetet szenvedett , szeretném hazavinni. -Jelenti ki határozottan.
- Kérhetek egy nevet? Megnézem a gépbe hogy hol fekszik.
- Domenico Torricelli . -Áhh szóval innen az akcentusa.Olasz a pasi. Bár nem lepődök meg, mindig is azt mondták hogy az olaszok gyönyörűek, és nagyképűek.
- Igen meg is van ,a 225 -ös kórterembe fekszik. Eléggé megütötte a fejét,nem hiszem hogy jó ötlet hazavinni.- Próbálok nyugodtan beszélni,de hangom így is megremeg és sajnos nem az izgalomtòl hanem attól a felsőbbrendű tekintettől . Úgy érzem magam tőle mint az őzike a reflektor fénybe.
- Ide figyeljen Mrs.... -Kezdi egyre ingerültebben.
- Mrs.Brown ha kérhetem . - Kezd elfogyni a türelmem,és érzem hogy  a düh gyökeret ver a testembe.
- Nem!Maga nem kérhet semmit! Itt én kérek! És ha én kérek valamit akkor azt most kérem! Amúgy is nem  hiszem hogy tartozok önnek elszámolással hogy mit ,mikor, miért,és hogyan csinálok. Úgy hogy legyen kedves megemelni a Bella parte inferiore...-Sziszegi mérgesen ,a végén pedig anya nyelvén fejezi be a mondandóját,amit persze nem értek. De mindegy is mert már vér vörös pöttyök úsznak a szemem előtt, és nem kell sok hogy kiosszam ezt a fel fuvalkodott hólyagot ,amikor aztán megjelenik  a főnököm és a tekintetével csendre int.
- Szép estét Mr.Torricelli! Kérem kövessen az irodámba,már minden papírt előkészítettem hogy  zökkenőmentesen haza tudja vinni a testvérét.-Mondja a főnököm  fülig érő mosollyal az arcán.
- Végre valaki aki tudja a dolgát.- Válaszolja  önelégülten az olasz, miközben fél szemmel rám pislant. Majd még mielőtt reagálni tudnék sarkon fordul és elindul a főnövéri iroda felé. Én meg szemügyre veszem hátulról is.Be kell hogy valjam még így is kurva jó pasi,de a természete idegtépő. Rá pillantok  az órára, már háromnegyed 6 van ,vége a munka időmnek.Gyorsan elköszönök mindenkitől és elindulok haza a Londoni albérletembe. Három évvel ezelőtt költöztem a fő városba amikor elkezdtem dolgozni nővérként , így legalább közelebb vagyok a munkahelyemhez.  Így is húszpercet kell sétálnom,de bármikor választhatom a tömeg közlekedést.Ma inkább a gyaloglást választom, legalább ki szellőzik a fejem és elfelejtem az incidenst az olasz pasival.Annyira elmerülök a gondolataimba szinte észre se veszem hogy már jó ideje követ egy fekete SUV Alfa Romeo.De lehet hogy csak a képzeletem szüleménye,sok thriller könyvet olvashattam mostanában, próbálom nyugtatni magam. De aztán újra rám hozza a frászt,a félelem be költözik a gyomromba.A SUV lassít mellettem,sajnos nem látok be az autóba a sötétített üvegek miatt,de érzem hogy figyelnek.Meg gyorsítom a lépteimet és érzem hogy a pulzusom az egekbe szökik a félelemtől.Szinte hallom a fülembe a szív dobogásomat. Próbálom le rázni őket, hirtelen irányt váltok és elfordulok jobbra,amikor egy kemény mellkasnak ütközök. Még a levegő is ki szökik a tüdőmből.Az idegen egy számomra ismeretlen nyelven szólal meg ,,Bouna sera Madam,, mielőtt még tudnék reagálni hátulról két erős kéz elkap és magához szorít. Próbálok küzdeni ellene, de hiába.Sokkal nagyobb nálam,meg se kottyan neki a 160 centim.Bal kezével egy fehér rongyot szorít az arcomra ,amint megérzem a szúrós szagot tudom hogy nagy bajba vagyok, érzem az  izmaim kezdik feladni a küzdelmet, és egyszer csak minden el sötètül.