3.fejezet : A fogoly
Elég szörnyű fejfájással ébredek, egyszerre két dolog hasít belém, az hogy sötét van és hogy már nem vagyunk mozgásba.Mindenem fáj.A fejem lüktet a nyakam sajgásig merevedett,de ami még rosszabb ,amikor próbálom kinyitni a szemem ,rá jövök hogy nem tudom.Bekötötték.
Hirtelen minden villanásszerűen ugrik be.Fémcsikorgás. Repülőgép.Citrus illat.Fogoly.
Minden csepp erőmet ,akaratomat latba vetve megpróbálok felemelkedni az ágyról. Miért nem tudok megmozdulni? A végtagjaim nem moccanak.Az agyam azt mondja a testemnek, hogy mozduljon, de a testem nem reagál.Újfajta pánik lesz úrrá rajtam.
Könnyek égetik a lehunyt szemhéjamat. A legrosszabbtól tartva megkísérlem eltávolítani a kötést a szememről úgy, hogy a fejemet mozgatom jobbra-balra.Fájdalom nyilall a nyakamba, de a fejem alig moccan.Mit művelt velem?Csak gondolkodj Amelia!- mondom magamnak- Érezz az Isten szerelmére!
Gondolatban gyors leltárt készítek.A fejem egy párnán pihen, és az egész testem valami puhán fekszik,tehát valószínűleg egy ágyon vagyok. Kiráz a hideg. Még mindig érzem a ruháimat a bőrömön - ez jó hír. Textil a csuklóm körül, textil a bokám körül. Nem nehéz kitalálni, hogy az ágyhoz kötözött.Jaj, istenem! Próbálom visszatartani a bőgést, jó erősen az ajkamba harapok .Nyugodj meg! Mély levegőt kiengedve leállítom a gondolataimat, próbálok megnyugodni.
Épnek érzem magam, semmi hiányzó ujj. Gépiesen az itt és mostra összpontosítok.Tudván, hogy minden részemnek birtokában vagyok, egy hatalmas sóhaj hagyja el a számat,bár inkább szipogásnak hallatszik.
Hirtelen a sötétségen túl meghallom jellegzetes akcentusát az elrablómnak.
- Helyes. Végre felébredtél! Már kezdtem azt hinni, hogy sok volt a nyugtató.
Testem megdermed a hangjátòl. Még levegőt is elfelejtek venni.Hátborzongatòan gyengéd, és aggodalmas. Sikítanom kell ,de annyira rettegek.
-Ki vagy te? Miért raboltál el?- Kérdezem remegő hangon.
-Minden kérdésedre választ kapsz ha jól viselkedsz mia bella.
-Kérlek engedj el! Haza akarok menni!- Nyöszörgöm.
- Attól tartok ezt nem tehetem meg.-A kétségbeesés tengerének megsemmisítő hullámai elkezdenek maguk alá temetni.Hangja híján van a könyörületnek, engedékenységnek, érzelemnek... Nem olyan mint a kórházba.De van valami, ami nem hiányzik belőle: a bizonyosság. És én képtelen vagyok elfogadni ezt a bizonyosságot. Hirtelen megérzem meleg tenyerét a homlokon, rá ragadt tincseimet eltüri.Ez a mozdulat annyira bensőséges,mintha nyugtatni próbálna.De miért?
- Kérem... -Erre megérzem a súlyát az ágyon,ahogy leül.
- Nem lehet -suttogja. -Sőt mi több..nem is akarom. Egy percig csak a sírásom meg a mély, elgyötört szipogásom szakítja meg olykor a kijelentését követő csendet. A sötétség pedig még elviselhetetlenebbé teszi az egészet.Az ő légzése, az én légzésem, együtt, az üres térben.
- Megmondom, mit fogok tenni. Kioldom a kötéseidet, aztán rendbe teheted magadat. Nem akarlak megölni.De ha nem fogadsz szót kénytelen leszek bántani téged.- Miközben beszél hosszú ujjával végig simít az arcomon.
- Nem akarok meghalni....-Suttogok kétségbeesetten.A hangja túl nyugodt, túl kifinomult, túl tényszerű . És túlságosan hasonlít Hannibal Lecterére A bárányok hallgatnakból.Csak sírni tudok amíg kioldja a kötéseket. A karom meg a lábaim merev és zsibbadtak,túl nagynak, túl nehéznek és túl messzinek érzem őket ahhoz, hogy a részeim legyenek. Az egész testem álomba merült? Megint teszek egy kísérletet, próbálom megütni vagy megrúgni. Fel akarok kelni. El akarok menekülni. Küzdeni akarok.Fájdalmat akarok okozni neki. De nem vagyok rá képes.Alig bírok megmozdulni.A kötést is leveszi a szememről,majd óvatosan felemel az ágyról. Érzem, ahogy felemelkedem, és lebegek a sötétben. Elnehezült fejem lelóg a karjáról. Érzem az erős karját. Érzem a bőrömön a ruháit.
- Miért nem tudok megmozdulni? - szipogom.
- Adtam neked egy kis apróságot. Ne aggódj, elmúlik mia bella. -Addig igazgatja a testemet a karján, amíg a fejem az ingére nem lóg.Megint fekete ing van rajta.
- Hagyd abba az erőlködést! -Hangjából érződik hogy mulattatja a viselkedésem.Szünetet tartva a küzdelemben, próbálok a férfira és a részletekre összpontosítani.Érezhetően erős , és minden különösebb nehézség nélkül emel fel az ágyról.A járomcsontom alatt érzem kemény, széles mellkasát. Megint ciprusos illata van,férfias illat.Nem haladunk sokat, csupán néhány lépést, ám nekem minden egyes pillanat örökkévalóságnak tűnik egy másik univerzumban – egy olyanba, ahol valaki másnak a testében vagyok .De amint letesz a hideg kádba zuhanásszerűen visszatérek a saját valóságomba.Eluralkodik rajtam a pánik.
- Mi az ördögöt művelsz? -Kérdezem.Kisszünet, aztán szórakozottan válaszol.-Megmondtam, rendbe teheted magad.Már éppen szóra nyitnám a számat amikor az első hideg vízsugár eléri a lábam. Döbbenetemben kislányos sikkantás hagyja el a számat.Miközben kétségbeesetten próbálok kimászni a kádból úgy, hogy testemet a széle felé görgetem, a víz melegedett, fogvatartóm vissza is nyomott.
- Nem akarok megfürödni! Engedj el!
- Nem érdekel, akarod-e. Szükséged van rá. -A vállamon érzem a kezét, és hirtelen ötlettől vezérelve összegyűjtöm a maradék erőmet a támadáshoz. A karjaim hátracsapódnak véletlenszerűen landolva valahol - azt hiszem, az arcán vagy a nyakán. Az ujjai hirtelen a hajamba mélyednek, hogy esetlen szögben húzzák hátra a fejemet.
- Azt akarod, hogy én is durván játsszak? - morogja a fülembe. Megmakacsolom magam és nem válaszolok neki,mire olyan erősen összezárja az ujjait, hogy a fejbőröm bizseregni kezd.
- Válaszolj a kérdésemre! - Kiabálja.
- Nem - suttogom ijedten szipogva.Késlekedés nélkül enyhít a szorításon. Mielőtt elvenné az ujjait a hajamból, megmasszírozza a fejbőrömet. Kiráz a hideg, annyira borzongató az egész.
- Le fogom vágni a ruhádat egy ollóval - jelenti ki határozottan.
- Ne aggódj! -A víz csobogása és a szívverésem mennydörög a fülemben. Azt eszembe hogy levetkőztet és megfojt.
- Miért? - bököm ki magamon kívül.Ujjaival a megfeszült nyakam tövét simogatja.Megborzongok a félelemtől. Gyűlölöm.Az ajkai hirtelen a fülemnél teremnek; puhán, telten és hívatlanul. Még jobban hozzám dörgöli a száját, megpróbálok félrehajolni és elfordulni.
- Lassan is levetkőztethetnélek, ráérősen, de ez egyszerűen hatékonyabb lesz.
- Tartsd magad távol tőlem, te seggfej!- Kiabálom kikelve magamból.Nem válaszol...de mintha elmosolyodna.A perverz kurva anyját! Lassan, óvatosan vágja le a pólómat. Eszembe jut, hogy talán élvezi a pánikomat. A gondolat olyan utakra visz az elmémben, amelyeket egyáltalán nem akarok felfedezni. Majd a szoknyámat veszi le. Bár küzdök,de a próbálkozásaim szánalmasak .Ha a karom útban van, könnyűszerrel lefogta az egyik kezével.Még nem tette be a dugót a lefolyóba, így a víz nem emelkedik.A didergő, megsemmisült énem ott ült egy szál fehérneműben. A melltartómért nyúl,mire elakad a lélegzetem.Megállíthatatlanul remegek.
- Nyugi - mondja csitítva.
- Kérlek! - Sikerül kipréselnem a szipogások között.
- Kérlek ! akármit is gondolsz,hogy meg kell tenned nem kell. Kérlek, csak engedj el, és nem mondom el senkinek, esküszöm... Esküszöm!
Nem válaszol.A melleim közé nyomja az ollót, és szétvágja a melltartót. Érzem ahogy a melleim kicsúsznak, és megint rám jön a zokogás.
- Nem, nem, ne érj hozzám! - Kiabálom eszeveszettül,de nem hatja meg.
Végig simít az egyik mellemen majd a másikon.Nem merek levegőt venni.Rettegek hogy mit fog csinálni.Közel hajol a fülemhez, és belesuttogja- Akarod, hogy abba hagyjam ? Rögtön bólintok,mert képtelen vagyok a szavak megformálására.
- Igen, kérlek? - szorítja meg a mellbimbòmat.
-Igen! Kérem! - szipogom.
- Jó kislány leszel? - hallom a hangján , hogy bosszús.
- Igen - nyüszítem összeszorított fogakkal, végül a kezére teszem az enyémet. Óriási keze van, erősen tart. Meg sem próbálom eltolni. Úgysem engedné el.
- Jó kislány - válaszolja gúnyosan. Szemei megint feketék,lyukat égetnek a mellkasomba. Ám mielőtt elengedné a szegény mellbimbómat a tenyerével megdörzsöli az érzékennyé vált részt.Nem akar vége szakadni a könnyeimnek, miközben arra kényszerítem magam, hogy engedelmeskedjek a könyörületesebb énjének. Csendben ülök és próbálok nem adni újabb okot a büntetésre. Amint leveszi a melltartóm maradványait és levágja a bugyimat, érzem a fém csusszanását a bőrömön, s hogy az anyagot nyeső penge talán engem sem kímélne, ha túlfeszíteném a húrt.Miután benedvesítí a testem, végre bedugja a kádat. A víz elég meleg ,kellemesebb, mint a meztelen bőrömet érő levegő de túlságosan rettegek ahhoz, hogy megkönnyebbüljek, hogy még egy darabban, viszonylag érintetlenül megvagyok. Próbálok gátat vetni a sírásnak, és nyugodtan beszélni.Nyeltem egyet, kiszáradt torokkal.
- Nem fogsz bántani... ugye... nem fogsz?
A fogaim vacognak a válaszra várva.Egy pillanatig hallgat de aztán megszólal:
- Ami a bántásodat illeti, mostanra csak annyit terveztem, hogy segítek megfürödni.De értsd meg, hogy a viselkedésednek következményei vannak. Ha rosszat csinálsz, büntetés lesz a vége. -Nem várta meg a válaszomat.
- Szóval maradj veszteg, és nem kell majd, hogy bántsalak. -Elkezdi lecsutakolni a testem egy kellemes folyékony szappannal, aminek menta és levendula illata van.A fürdőt betölti a levendula és az ő illata.Régen szerettem a levendula illatát.Többé már nem. Most már undorodok tőle.Amikor a mellemhez ér,nem tudok ellenállni a késztetésnek, hogy még egyszer megpróbáljam lefogni a kezet. Szó nélkül kicsusszantja az egyik szappanos kezét, és addig szorítja a csuklómat, amíg el nem engedem a másikat.Amikor a lábam közéhez ér, össze zárom a lábaimat és nem hagyom, hogy ott is megmosson. Az az intim szférám része. És most egy idegen, valaki, aki bánt engem, áttör az intim szférámon.Meggyalázottnak érzem magam.Küzdök, de minden érintéssel, minden határ áthágásával egyre inkább hozzá tartozik a testem - jobban, mint hozzám. Képtelen vagyok abbahagyni a remegést.Aztán véget ér. Kihúzza a dugót a kádból, kihúz engem is, megszárítja a bőrömet, megfésüli a hajamat, és ad egy fürdőköntöst, hogy vegyem fel. Rémült, megszégyenült és fáradt vagyok.De azért örülök mert még élek. Szembe áll velem, és vizsgál a szemeivel. Valami más is van a szemébe,nem csak agresszió..hanem talán vágy is? Jobb lenne ha nem nézne így rám,nem jó ha a vágyat össze adjuk az agressziòjával.Mi tagadás gyönyörű férfi, biztosan sok nő oda van érte . Amíg bámul addig egy kicsit jobban szemügyre veszem.Barna bőre van , sötét szeme ,fekete haja.Tipikus olasz. Erős ,széles állkapcsa van, ajkai vastagok.Nagyon magas,szinte csak a mellkasáig érek, minden porcikája izmos, és tele van tetoválással. Látszik hogy foglalkozik magával.Talpig feketében van,a jobb kezén egy rolex óra díszeleg.Hirtelen a lágy hangja hoz vissza a valóságba, szellőként éri a nyakamat, ahogy támaszkodás nélkül előtte állok.
- Gyere velem! -Mivel nincs más lehetőség, hagyom hogy kézen fogjon, és
kivezessen a fürdőszobából.
YOU ARE READING
Sötét Szicília
Fanfiction"Hogyan szeretheti az ember a fényt, miközben a sötétségben él?,, Brent Weeks Tartalom: Amelia Brown egy huszonkét éves átlagos életű fiatal nő.Sohasem gondolta volna hogy egy júliusi napon gyökerestül megváltozik az élete, és soha nem lesz már önm...
