Az Ezüst Király

-A tiltott-

("Az ember nem lehet elég óvatos az ellenségei megválasztásában.")

(Oscar Wilde)

-----

Néha bizony még én magam sem értem Őfelségét. Annak ellenére, hogy ilyen hatalmas státusszal rendelkezik képes kockáztatni épségét egy magamfajta szolgáért. Nem érek én ennyit, mégis kiskora óta különösen közel áll hozzám. Nem szeretném ha megsebesülne, miattam.

-Felség! könyörögtem, hogy maradjon távol, ez a nőszemély nagyon veszélyes,-mondtam utolsó erőmmel a veszélyest kiemelve. Aggódtam, hogy nem lesz jó vége ha a nő a felség közelébe kerül. Hiszen jó formán miatta jött, és úgy is néz a királyra mintha a reggelije állna előtte. Már mindennek a teteje ha nem lennék ennyire gyenge magam intézném el ezt a nőt akármilyen okból is van itt. 

A király nem hallgatva újbóli könyörgésemre sem, kihúzva magát elindult az ördögi nő felé. Semmivel nem törődve maga körül. Én még mindig magammal küszködtem , hogy valahogy Őfelsége közelébe kerüljek és segíthessek neki, de minden erőfeszítésem hiábavaló volt. Felnéztem az előttem oly fenségesen kinéző fiatal férfire. A napfénye elérte a felség hófehér makulátlan arcbőrét s a következő pillanatban, mintha csak ezüst lenne úgy fénylett. Ereje kezdte elhagyni a fiatal felséget s utolsó erőbedobásával előre lendítve magát elkapta a sötétítőt. A fájdalom teljesen eluralkodott rajta, a fájdalomtól remegve magával küzdve megemelte az említett tárgyat és a helyére igazította. A Palota folyosóján újra a sötét uralkodott.

A király azonban nagyon rosszul volt, az iménti akciója teljesen felemésztette s erejét vesztve zuhant a földre. Még erőtlen megemelte tekintetét rám nézett majd, lehunyta szemét s a sebekkel borított arca a padlót fogta. Én mindeközben felé próbáltam magam húzni, de nem ment az a fránya harapás gondoltam az említettre nézve. Majd hirtelen olyan történt amit még csak elképzelni sem mertem. 

Amíg a király a földön eszméletlen feküdt, a nő valamelyest jobban lett a sötét védelme alatt s tekintetét rám emelte. Szemében láttam a fájdalmat a dühöt és a vérszomjat. Már felkészültem arra, hogy engem vett célba. Jó is lett volna ha nem a királyra vet szemet, de mit is hittem. A következő pillanatban elvonszolta magát a magatehetetlen királyig és a jobb karját  a kezébe vette s nézte végig mintha egy finom, csirke combot tartott volna. 

-Most azonnal engedd el vagy nem állok jót magamért,-szólaltam meg olyan magas hangon, hogy szerintem az egész Palota hallotta.

Felemelte tekintetét majd egy kaján vigyor jelent meg arcán és már harapott is. Amint megláttam Őfelsége vérét, elvesztettem az eszem. Szemeim vérben úsztak s a harag, adrenalin akkora löketet adott, hogy a nőnek támadtam. A nyakát kaptam el és akkora sebet ejtettem rajta amekkorát az erőm engedte.

A nő újra csak mosolyogni kezdett majd megszólalt.

-A tiltott gyümölcs mily édes,-mondta hatalmas mosollyal.

-Te ördögfajzat biztosan nem fogom annyiban hagyni,-szólaltam meg majd újra megtámadtam volna ha az őrök nem jelennek meg. 

Pont most, nem is tudom hol voltak mikor ez a nő belépett a Palotába, ez a rakás katona nem bizonyult valami nagy segítségnek.

-Uram, jól van?-lépett hozzám az egyik nyurga fiatal katona.

-Hagyj,-mondtam miközben a felém nyújtani készülő kezét elütöttem.

-De Uram, kérem megsérült,-folytatta. Idegesített, miért engem faggat, foglalkozón a királlyal vagy vigye innen ezt a nőt mielőtt olyat teszek amit később megbánok.

-Jól vagyok, vele foglalkozzon és vigye innen a legmesszebbre, mert nem tudom mit teszek ha látom. Ja és vigyázzon harap,-mondtam amolyan jó fej stílusban majd a tekintetemmel a királyt kerestem. A fiatal katona ott hagyott és ha jól láttam tette amit mondtam. 

Én viszont a következő pillanatban elájultam. Mikor később magamhoz tértem már a betegszobán voltam.

----