Az Ezüst Király

-A szó szerinti "vaklárma"-

"Mikor széthullik mindaz, amit a magadénak ismertél,

                                                                                 komoly kihívás nem széthullani."

-Savier-

-----

Miután rendes kioktatást kaptam, az amolyan körülbelül gyermeknek mondható orvostól. A szemem cserben hagyott, mindent sötétség lepett be. Azonban nem szerettem volna ha a szobában lévők ezen tünetemre ráeszméltek volna, így az erősködést feladva hallás alapján próbáltam eligazodni az ajtóig. 

Mikor az említetthez értem az orvos ismét megszólalt és én mivel leplezni igyekeztem a problémám akkora lendülettel fordultam meg, hogy kis híjjá volt annak, hogy hanyatt esek. 

-Kérem szóljon ha valami tünetet észlel,-mondta az orvos, de a hangja és a kiejtése zavart, nem tudom miért, de nagyon ideges lettem ettől az ártatlan kis "gondoskodástól".

-Azon nyomban doktor úr,-emeltem fel a jobb karom tisztelgésre majd egy akkora mosolyt villantottam, hogy a fogam az alsó ajkamba fúródott. 

-Rendben uram pihenjen jól,-mondta az orvos majd elindultam ki a szobából. Egy ideig álltam a folyosón egyrészt amiatt, mert fogalmam nem volt merre menjek másrészt kíváncsi voltam, hátha hallok valami érdekeset a szobából, de sem az orvos sem az ápoló egyetlen szót sem szólt. 

-Tökéletes,-jelentettem ki majd összedörzsöltem a kezem,-most merre menjek?-kérdeztem magamtól ami elég vicces lehetett ha valaki éppen akkor haladt el a folyosón mellettem talán ki sem tudtam volna magyarázni. 

-Kedves Savierem, most mit tegyünk?-kérdeztem magamtól viccesen. 

-Mégis, mivel tudnám takarni az állapotomat?-kérdeztem magamtól, de most már magamban hiszen ha én hallhatok valakit egy másik szobából akkor ez mással is így van főleg ha egy vámpíroktól hemzsegő Kastélyra gondolok.

Egy ideig őrlődtem, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve jobbra indultam, a fal volt a támaszom és hatalmas szerencsémre senki nem volt a folyósón. 

-Komolyan mondom nem is értem mire vannak az őrök,-jegyeztem meg gúnyosan. 

Ahogy óvatosan végig tapogattam a falat egy hatalmas kifaragott faajtóhoz értem, aminek mikor megérintettem a kilincsét azonnal tudtam, hogy a könyvtárnál vagyok.

-Itt tökéletes lesz,-mondtam majd benyitottam és körbe fordítottam a fejem, persze csak megszokásból hiszen semmit nem láttam. Magam mögött az ajtót becsukva egyenesen előre indulva egy pár lépés után neki ütköztem a könyvtárközepén lévő kisasztalnak ahol Őfelsége olykor teázik és közben egy krímit olvas. Hosszú ideig ácsorogtam magamban a sötétben. Már biztosan este volt mikor neszezést hallottam. Megfordultam az ajtó irányába s a következő pillanatban éles fájdalom hasított a fejembe majd a földön találtam magam. Nem is tudom mennyi ideig lehettem ott, mikor egy kicsit enyhült a fájdalom fel nyitottam a szemem és meglepettségemre láttam. Tisztán láttam és ki vettem az alakokat akik a Könyvtárba jöttek. Megpróbáltam felkelni a földről ám ekkor észre vettem a lekötözött karjaimat és lábaimat. 

Az egyik alak észre vette, hogy magamhoz tértem és elém állt, valószínűleg azt hitte nem látok, mert elég furcsa mutatványokat adott elő előttem, majd hirtelen kikerekedett a szeme. Rájött.

-lát,-szólalt meg az egyik egy nő hangját hallottam ami ismerős is volt, de honnan közelebb hajoltam és ekkor láttam magam előtt Sarah-t az ápolónőt. 

-Az lehetetlen,-szólalt meg a másik, de valószínűleg ő is észre vette így hamar hatástalanított egy kloroformos kendővel. 

Utána képszakadás...

-----