Az Ezüst Király

-Értetlen veszély-

----

Összeszedve magam elindultam a folyosóra. Éppen csak elhagytam az ebédlőt mikor napfényt láttam. Nem lehet,- gondoltam magamban hiszen nem rég ellenőriztem a sötétítőket és egyik sem volt elmozdulva. Mégis mi történhetett? Közelebb indultam mikor egy meggyötrőt nőt láttam sebes volt, rázkódott a fájdalomtól.

Még nem láttam a Palotába vajon, hogy került ide?-kúszott elmémbe a kérdés. Ő lehetett aki ordított sőt gondolom, hogy a sötétítő is miatta mozdulhatott el.

-Jól van hölgyem?-kérdeztem miközben közelítettem felé persze még az árnyékos sötét részen.

-Vért,-nyögte,-vért.

-Egészen idáig jött vérért? Nem értem hiszen az egész Birodalomban lehet kapni,-szólaltam meg értetlenül.

-Vért, az ő vérét,-mutatott mögém az ebédlő irányába.

-Már kiét?-néztem értetlenül.

-A király vére kell,-mondta miközben erősebben vergődött. 

-Nem mondja komolyan,-mondtam közönyösen majd higgadtságomat megtartva próbáltam közelíteni elsősorban a fényről elhozni az ismeretlen teremtést.

-A vére,-mondta újra már-már az idegeimen táncolt. Karomat összeszorítva léptem mellé. A nő fel nézett rám, majd a következő pillanatban rám vetette magát. Próbáltam lefejteni a karomról ami izzani kezdett a napfény hatására, sikertelen. A nő erőteljesen rátapadt a karomra majd belemélyesztette metszőfogait. 

-Mi a?-kérdeztem meglepetten mikor megszédültem s neki estem a félig logó sötétítőnek, ami szerencsétlenségemre leszakadt és még több fény szabadult a folyosóra. 

Tessék a saját síromat ástam meg,-gondoltam magamban miközben próbáltam a sötét felé kúszni hasztalan.

A nő egyre inkább remegett s vergődött, nem beszélve a jajgatásáról, nem lettem volna a helyében pont a fény középpontjában volt. A fájdalma elviselhetetlen lehetett. Viszont jelét láttam annak, hogy már ezelőtt is valami lappangott benne. Vajon mi?, hiszen évek óta nem tombolt járvány a Birodalomban és a vámpírokat alapjáraton nehezebben betegíti meg bármi. Ezt nem értem, de ha ez egy betegség félek én is elkaptam egyre gyengébbnek érzem magam a testem ég mintha kemencében lennék s szédülök. 

Legalább Őfelsége nincs a közelben mondtam majd egy ideig próbálkoztam, s mikor az erőm nagy része elhagyott hanyatt feküdtem a padlón és néztem a sötét és rémisztő plafont.

Nem is tudom mennyi idő telte el mikor a csendet hirtelen lépések zaja törte meg. Erőmet összeszedve feljebb tornásztam magam, majd megláttam Őfelségét aki éppen a történtekre próbált rájönni. Egy kis ideig vizsgálódott majd a tekintete az én tekintetembe  gabalyodott.

Szemeiben az értetlenség, kíváncsiság és az aggodalom tükröződött. Ami hirtelen nekem is felnyitotta a szemem.

-Felség!,-szólaltam meg bár a fájdalom erős nyomot hagyott a hangomon.

-Ne mozdulj, mindjárt elintézem,-mondta parancsolón.

-Felség, ne jöjjön ide,-kérleltem.

A kérésem azonban nem jutott el hozzá, vagy csak nem akart vele foglalkozni. A következő pillanatban a karjára tekerte a palástját és a haját igazítgatva felém fordult.

Elindult az irányukban azonban egy pillanatra megállt, meglepetten kémlelte azt az ördögfajzatot. 

Áh a karom!- kaptam oda a hirtelen nyilalló fájdalomra.

Mi vagyok én ropi, hogy csak kedve szerint belém harap,-pufogtam magamban és imádkoztam, hogy csak Őfelségét ne harapja meg illetve ne sebezze meg.

Isten bizony ha megteszi megbánja.

----