Szívtelen | Kylian Mbappé fanfiction

i s m e r ő s a r c

Luna

Párizs egyre jobban megtetszeti magát velem, na nem mintha nem tetszett volna, viszont ahogy a napok telnek egyre otthonosabban és jobban érzem magam.

Ellenben a munkámmal. Kylian elviselhetetlen, bár ezt mondtam már párszor. 2 hete dolgozok nála, és nekem tényleg semmi bajom nem lenne ezzel a munkával, ha nem ugráltatna minden percben csak azért, hogy elbassza a kedvem.

Most is éppen oda tartottam, miközben egyre beljebb haladtam a busszal a gazdag negyedbe. Idegesen mentem akkor is, mint általában minden nap, lehetetlen annak az embernek megfelelni.

Sóhajtva lebaktattam a buszról, majd amikor egyre közelebb értem a házhoz, hangos zene és nevetés zaja hallatszott ki. Mi van itt, talán buli? Ezért hívatott be Kylian reggel helyett délutánra?

Bekopogtam, de semmi válasz nem érkezett, gondolom nem hallották, így hát lassan kinyitottam az ajtót és egyenesen a hatalmas nappaliban találtam magam, ahol pizzás dobozoktól megkezdve sörös üvegekig minden volt, és Drake egyik legújabb zenéjétől zengett a ház.

Érdeklődően Kylianre néztem, aki ideges pillantásokkal jutalmazott, pedig mégcsak most léptem be az ajtón. Mellette állt egy magas, fekete férfi elég extra hajjal, egy Kyliannel egymagas helyes srác, és egy alacsony középkorú férfi. Tudom ki ő, azt hiszem Lionel Messi. Nem értek a focihoz, na de véleményem szerint őt mindenki ismeri.

- Sziasztok? - köszöntem, bár inkább kérdésnek hallatszott. A három fiú kedvesen rám mosolygott.

- Megmondtam már, hogy kopogj mielőtt bejössz. - förmedt rám a főnököm.

- Kopogtam is, nem az én hibám hogy nem hallottad. - húztam meg a vállam, mire ő csak elhúzta a száját. - Egyébként Luna vagyok, nagyon örvendek. - néztem rá a fiúkra nagy mosollyal.

- Részemről a szerencse, Achraf Hakimi vagyok. - mutatkozott be előbb a helyes srác, az akcentusa pedig annyira erős volt, hogy egyből tudtam ő bizony nem francia.

A Kylian akcentusa is elég erős, de nem ennyire.

- Presnel vagyok, ő pedig itt Leo. - mondta a fura hajú srác, majd átpillantottam Leora aki mosolygott.

- Hát örülök, hogy megismerlek titeket. - mosolyogtam. - Ti is focisták vagytok? - éreztem, hogy a világ leghülyébb kérdését tettem fel. Hát persze hogy focisták.

Már Achraf szólásra nyitotta a száját, de Kylian megelőzte.

- Igen, focisták, most pedig menj a dolgodra. - sóhajtott fel Kylian. Szuper, ma sincs jobb kedve mint az elmúlt hetekben.

Istenem az égben! Csak egyszer add meg, hogy Kylian ne legyen ilyen gonosz, nem olyan nagy kérés ez, haló!

- Miért nem ismerhetjük meg őt haver? - kérdezte Presnel.

Kylian idegesen megdörzsölte a fejét, majd először rám, aztán a fiúkra pillantott.

- Fogjátok már be, ő csak az asszisztensem, nem egy barátom akit megkéne ismernetek.  Már amúgy is többet tudtok róla, mint amennyit kellene, különben sem a mi szintünk. - a srácok ledöbbentek mire a főnököm befejezte a mondanivalóját.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekelt. Persze hogy hazudnék, hisz minden egyes szava fájdalommal hasított végig a lelkemen, Kylian ismét sikeresen átgázolt rajtam. És a legrosszabb az, hogy igaza volt.

Ki vagyok én, hogy leálljak csevegni milliárdos, helyes, és világsztár sportolókkal? Asszisztens sem lennék, ha Kylian tudta volna előre, hogy én vagyok az a lány akiről Alex beszélt neki.