szívtelen volt, ezért gyűlölte magát... megváltozott, és szerette őt, de túl késő volt már
beteg volt, azt hitte semmi jó nem vár rá már...
megismerte őt, meggyógyult hát, aztán élete rémálommá vált
Luna Covington élete nem egyszerű, csak a testvére...
Párizs csodás város. Sokkal szebb, mint videókban és képeken. Sosem jártam még itt, ez az első alkalom, de azonnal elvarázsoltak az utcák, épületek, az ősz színeiben tündöklő fák szépsége, na meg persze az Eiffel torony, ami a többi épület között tekintélyt szerez magának a magasságával.
A zene, az illat ami a kávézókból és pékségekből áramlik a város hűvös levegőjébe, teljesen levesz a lábamról. Megjöttem, Párizs! Készen állok végre normálisan élni.
Hogy hogy kerültünk ide? Nos, ez elég bonyolult. Wattfordban tavaly fejeztem be a sulit, azután pedig dolgozni kezdtem egy családnál, akiknek a gyerekeire vigyáztam, míg ők munkában voltam.
A bátyám informatikus, nagyon jó pozícióban volt egy cégnél, nagyon jó fizetéssel. De néhány éve elkezdett randizni egy lánnyal, Chloé-val, aki itt lakik Párizsban. Divatmodell, bár ez nem meglepő hisz gyönyörű lány. Igen, Nolen elég kapós. 16 éves kora óta élnek-halnak érte a lányok, ezért az sem lep meg, hogy egy ilyen lánnyal van együtt.
Keveset találkoztak, amit a bátyám egyre nehezebben viselt, ezért tavaly elterveztük, hogyha megvan rá a pénzünk, akkor ide költözünk. Nem bántam ezt, én is szerettem volna elköltözni Wattfordból, elég rossz emlékek fűznek oda.
És igen, végre ott álltunk a mi kis albérletünk közepén. Egy kicsike konyha volt benne, egy nappali, fürdőszoba és három hálószoba. Természetesen enyém lett a legnagyobb, ezt már akkor közöltem Nolennel, amikor még azt sem tudtuk milyen albérletbe költözünk.
Már csak munkát kell találnom minél hamarabb, bár Nolen azt mondta ne aggódjak ezen, ő majd fizeti az albit, de nekem ez mégis kellemetlen. Sokat tett már értem az életben, ideje vissza adnom neki a sok segítséget.
A szobámban a nagy ágyamra huppanva sóhajtottam egyet, majd Nolen belépett az ajtón.
- Tetszik? - kérdezte, majd lefeküdt mellénk és mindketten a plafont bámultuk.
Nyugalmas volt, és egy percre el is feledkeztem a problémákról.
- Igen. - válaszoltam, majd a mellkasára tettem a fejem. - Köszönöm, Nolen. Nélküled nem sikerült volna.
- Ahová én megyek, neked ott az otthonod hugi. - válaszolta, aminek hatására a lelkem örömmel telt meg. - Szeretlek.
- Én is szeretlek. - suttogtam, közben abban reménykedve, hogy ezt mindig észben tartja majd. - Már csak egy munkát kell szereznem, bár nem lesz könnyű. - szólaltam meg kis idő után.
- Beszélek Alexal. - mondta, mire felültem és kérdően ránéztem.
- Ki az az Alex? - kérdeztem kíváncsian. Sok barátját ismerem Nolennek, de Alexról még nem hallottam.
- Az egyik haverom, az apjának nagy az ismerettsége. - mondta. - Ha tudnád mennyi pénzük van. - tette hozzá nevetve.
Hát szerintem nem a pénzt teszi az embert, de ha tényleg tudna segíteni, akkor miért ne? Más lehetőségem nem nagyon van, főleg hogy egy cseppet sem ismerem a várost, így elég nehéz lenne munkát találnom.
- Hát jó. - bólintottam. - Ha tud segíteni, akkor szívesen elfogadom.
- Ezt már szeretem. - mosolygott rám. - Pakolj ki, estére áthívom.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
