Karácsonyi Ének (Befejezett)

A közös történetük

Louis Tomlinson nem élt mindig betegesen a karrierjének. Ez leginkább az utóbbi éveiben élesedett ki ennyire, mert ambiciózusnak viszont gyerekkora óta mondhatta magát. Ha valamibe belekezdett, annak tökéletesnek kellett lennie. Louis soha nem égett fél lángon. Így volt ez az alkalmazottai terén is. Mindenkit úgy válogatott össze, hogy tökéletesek legyenek a saját maximalizmusa mellé.

Louis tinédzser kora óta rajongott a filmekért, minden hétvégén lejárt a doncasteri moziba, a gimnázium kezdetével pedig munkát is vállalt ott. Mozigépésznek vették fel, ami az akkori álommunkájának számított, hisz testközelből csodálhatta a filmeket. A kezében tarthatta a tekercseket, érezhette a súlyukat, a tapintásukat. Ott viszont már nem lehetett megállni. Elhatározta, hogy filmgyártással akar foglalkozni, és a gimnáziumból egyenesen a film és médiatudomány szakra iratkozott be a Manchesteri Egyetemen. Nem volt évfolyamelső, de ennek ellenére is kiemelkedő munkákat produkált már az egyetem alatt is. Rengeteg gyakorló filmet forgatott egyetemi hallgatók szereplésével, egyetlen percig sem vesztegette az idejét, hogy a legjobbá váljon. Minden tanára tudta, hogy meg fogja csinálni.

Így kapott Louis Tomlinson egyből filmrendezői széket a diploma után. Azonnal talált magának témát, amin dolgozni akart, és támogatókat a projektjéhez. Londonba költözött, tudta, milyen filmet akar csinálni, gyűjtött szponzorokat, producereket, de a legfontosabb, találni akart maga mellé egy tökéletes rendezőasszisztenst. Heteket töltött azzal, hogy interjúkat tartson, és nagyon sok ígéretesnek tűnő jelentkező akadt, mégsem voltak az igaziak. Senki. Már a barátai, családja is azzal nyaggatta, hogy adjon lejjebb, ne keressen tökéletest, mert olyan úgysincs, a film pedig hetek óta állt, pedig már a szereplőket is kiválogatták hozzá. Az utolsó pillanatban robbant be az életébe Harry Styles, és még csak nem is egy interjúra jelentkezett.

Louis az egyik stúdióhoz közeli kávézóban üldögélt, és a forgatókönyvet nézte át. Ezredszer. Ott hallotta meg először Harry hangját, ahogy a barátaival beszélte ki az akkortájt moziban futó filmeket. Még azokról is szúrós véleménnyel volt, amik igazi közönségkedvencnek számítottak, de nem ez tetszett meg Louis-nak. Leginkább arra kapta fel a fejét, hogy a srác meglátásai tökéletesen tükrözték a sajátját. Minden egyes filmről. Louis ezek után képtelen volt visszafogni magát, muszáj volt az asztalukhoz sétálnia, hogy beszéljen vele.

- Bocs a zavarásért! - tartotta fel a kezét, ahogy körbenézett mindenkin, egyből utána pedig lenézett a felkontyolt hajú Harryre. Az a smaragdzöld pillantás a mai napig beleégett az emlékezetébe. Néha vissza is gondol rá, akkoriban még mennyire fiatalok, mennyire gyerekek voltak. Főleg Harry, azzal a csodás göndör hajzuhataggal, amit akkoriban birtokolt. - Louis Tomlinson vagyok.

- Harry Styles? - nézett felhúzott szemöldökkel a fiú, mert egyértelműen nem értette, mi történik. Megjelent egy kis ránc az orra felett, és Louis azt is képtelen elfelejteni. Már akkor tetszett neki a srác, különlegesnek tartotta a megjelenését, az arcát, de leginkább a pillantását, ennek ellenére sem erre figyelt akkoriban. Csak a tökéletes partnert kereste maga mellé. Az érzései csak ezután kezdtek évről évre erősödni. - Segíthetek?

- De mennyire! - vigyorodott el Louis, ez pedig Harry számára is fertőző volt. Megmutatta neki a gödröcskéit, aminek Louis valószínűleg már akkor a rabja lett, még ha nem is tudott róla egyből. - Filmrendező vagyok, és bár nem szándékosan, de kihallgattam a beszélgetéseteket. Nagyon tetszenek a meglátásaid. Én éppen... Rendezőasszisztenst keresek. Mit gondolsz, lenne rám egy kis időd? Beszélhetünk valamikor?

- Ó, ez komoly? - lepődött meg Harry, és még végig is nézett a barátain, egyértelműen azt gondolva, hogy tréfát űznek belőle, és ők rendelték oda azt a valakit, aki éppen átverni készül. - De én... Nem értek semmi ilyesmihez.