19. Együtt

67 7 0
                                    

Itt is vagyok egy újabb és hosszabb résszel, igazából a vége majdnem ugyanaz, mint az előzőnek, De gondoltam leírom így is. Remélem teszik nektek. A napokban hozom, majd a következő részeket, és még lehet idén végzek  a könyvvel.

Szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni, és, hogy most ebben a pár napban legalább legyetek boldogak és hálásak mindenért!

Jó olvasást és köszönöm a türelmeteket! 

Ily <3

~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Steve szemszöge:

A háborús éveim során megtanultam felkészülni egy háborúra, emberek vagy a világ megmentésére is. Akkor tudtam, hogy bármi van elérem  a célomat, ami nem más volt, hogy mindenki rendben legyen. Még ha én nem is élem túl. Viszont a most készülő akciónkra, lélekben nem vagyok felkészülve. Hisz egy olyan emberrel kell szembe szállnom, akit a legjobban szeretek. Tudom, hogy a többiek is így gondolják, ez most nem egy sima megmentés lesz. Itt most túl kell menni határainkon is, persze úgy, hogy Evony semmikép ne sérüljön meg.

Mindenki elment elkészülni a tárgyalóból, én is megpróbáltam. Felvettem szokásos egyenruhám és már kint vártam a többieket. Csak ültem a quinjeten és gondolkoztam.

- Meg se kell kérdeznem min gondolkodsz. - zökkentett ki Natasha. Lassan ráemeltem tekintetem. -Hisz az arcodra van írva. - mondja és leül mellém, de én nem szólaltam meg. - Mindenki ilyen most. Evony már fontos tagja a csapatunknak ő is családtag, ezért van most mindenki lehangolva. - pillant felém.

- De ha ott lettem volna neki... - kezdtem volna hibáztatni magam, de nem sikerült.

- Steve. - szól rám Nat. - Mind hibásak vagyunk. Hisz Ev bizonyítani akart. Ne hibáztasd magad - fogja meg a vállam.

- Csak mi lesz ha nem sikerül? Ha nem lesz már régi Ev. - kérdezem.

- Sikerülni fog. - mondja határozottan. - Együtt. - mosolyog halványan. 

Miután mindenki elkészült, felszálltunk és már a hely felé repültünk. Messzebb kellett leszállnunk, mert ha közel szállunk le akkor meghallják és biztos buktuk az akciót. 

- Mindenkinek tiszta a terv? - kérdezem miután leszálltunk. Valaki igennel, valaki pedig egy bólintással jelzett.

- Asszem ez nekem nem fog menni. - szólal meg Bruce. Miután közelebb mentünk és mindenki a helyén volt.

- Micsoda? - kérdezem.

- Nem tudok átváltozni. - rázza fejét.

- Csak egy kis bátorítás kell. - mondja Tony.

- Milyen bá.. - majd hirtelen elakadt a hang. 

- Tony mit műveltél? - kérdezi Nat. Tony már megakart szólalni, mikor egy hatalmas üvöltés, majd látjuk ahogy Hulk darabokra szedi az atombombát. Ekkor már biztos voltam benne, hogy Clint előtte belelőtte a nyilat. Ez volt a jel, mindannyian előjöttünk és elsősorban a géphez mentünk volna, hogy leállítsuk, de ekkor Ev kiáltott egyet.

- Főnix állítsátok meg őket. - kiáltotta. Majd a Evony mind a négy társa ott termett előttünk.

- Na erről nem esett szó. - mondja Stark.

- Hát nem tudom srácok, nem tűnek kedvesnek. - szólal meg Clint.

- Át kell jutnunk a géphez. - mondtam értették a célzást neki támadtunk az ellenfélnek. Nem volt könnyű úgy harcolni, hogy ne haljunk meg de közben nekik se essen baja. Hisz mind tudjuk, hogy ők még plusz erővel is rendelkeznek, így dupla fölényben vannak. Mi csak harcoltunk és próbáltunk a géphez jutni, viszont a következő pillanatban egy kiáltást hallottunk.

- Kész. - kiabál egy férfi, mire mi is felkaptuk a fejünket. Elkészült a gép, látom, ahogy Ev a vezérlőt nyomkodja, majd próbálom nézni mit csinál, azonban kaptunk egy kis társaságot, mert akik csinálták a gépet, becsatlakoztak harcolni. 

- Túl erőben vannak. - mondja Thor.

- Stark - szólok az említettnek.

- Igen? - kérdezi.

- Állítsd meg a stabilizálást, törj be. - mondom lihegve.

- Kicsit elfoglalt vagyok. - szól vissza.

- Most. - szólok rá erősebben, és már megáll és csinálja is. A félszememmel Evonyt nézem mit reagál. Éppen elkaptam a pillanatot, ahogy kinéz Tonyra és győzedelmesen mosolyog. 

- Francba,  nem sikerült. - már majdnem szólni akartam a beszédért, de valaki félbe szakított.

- Egy kis erősítés. - szólal meg a fülesbe Fury, majd S.H.I.E.L.D. ügynökök jelennek meg. 

- Ideje volt. - mondja Clint. Ránéztem a gépre, időközben egy mező vette körül, amit ha jól sejtek Evony hozott létre. Lehet van még kis időnk,  mire elkészül, gondoltam magamba. Kár volt, mert akkor nyílt ki a mező és már jöttek is rajta ki az űrlények Még többen vannak, ezt már nehezen éljük túl.

- Tony, gyorsan lődd ki a gépet, míg nyitva a mező. - szólók neki, miközben Aisha került velem szembe. Az említett, nem habozott, máris lőtt és ahogy láttam, egy kis robbanással de az tökre ment. Viszont még így is ők vannak nyerésben. Éppen már vagy ötször térek ki Aisha elől, mikor feladom elé állok. 

- Nem harcolok ellened. - ejtettem ki a pajzsot a kezem közül és végig Aisha szemébe néztem.

- Steve te megőrültél. Meg fogsz halni. - mondja Nat.

- Nem lesz baj, lopakodj az épület mögé és menj be. - mondom neki, tartva a szemkontaktust Aishával.

- Aisha. - szólítom meg. - Soha nem bántanálak téged. - emelem fel kezem, de neki még mindig komor arca van. - Evonyn akarok segíteni és rajtatok, tudom hogy te sem bánatnál engem. Mert tudod mennyit jelentek Evnek és ő is nekem. - lassan emelem arcához kezem, amit nem húz el. Kicsit meglepődtem, de nem mutattam ki, nehogy elrontsam a helyzetet. Mikor hozzáértem, lehunyta szemét. Majd kinyitotta és zöld szeme megváltozott az eredetire. Körbe néztem és láttam, ahogy Főnix, Sas és Tigris is a régi lett.

- Aisha. - kiált Ev mindketten ránézünk. Az arcán csak dühöt láttam, biztos látta az előző történteket. Aisha visszafordult lehajtotta fejét, hogy üljek rá, amit meg is tettem. Ev felé vettük az irányt mikor már majdnem ott voltunk, hirtelen kezdtem el zuhanni. De mielőtt talajt értem volna Főnix elkapott és az épületig vitt, ahol lerakott és Evony elé értem. Mark ott állt mögötte, de pont jókor érkezett meg Nat, hisz már elakart menekülni.

- Hova sietsz? - kérdezi Romanoff, és útját állja, hogy véletlenül se tudjon elmenekülni.

- Ev. - szólítottam meg nyugodt hangon. - Fejezd ezt be, nem mész vele semmire.

- Meglátod kapitány igenis megyek valamire. - mondja dühösen és jobban markolja meg a botot.

- Ez nem az igazi éned én tudom ezt a legjobban. - mennék közelebb, de megállít.

- Nem tudsz te semmit. - vágja rá, majd lök egy nagyot rajtam, és én pedig kirepültem a harcmezőre...

A Kiválasztott! 2. évadWhere stories live. Discover now