ᴇʀᴇɴ ᴊᴀᴇɢᴇʀ ʙᴏʏꜰʀɪᴇɴᴅ ᴘʀᴇꜰᴇʀᴇɴᴄᴇꜱ ♚ / ᴬᵒᵀ

• 𝚂𝚣ü𝚕é𝚜 •

Az a nyolc és fél hónap, amíg várandós vagy, lassan telik el és sokszor azt kívánod, bár tényleg ne várnál gyermeket. A felfedezőutakat szünetelteted, mert számodra első a biztonság, de Eren ugyanúgy aktívan részt vesz szinte mindenben - és szokás szerint amit elkezd, abban nyakig benne is van. Ugyanúgy nem fél kockára tenni az életét, mint eddig, sőt, néha tényleg az az érzésed, hogy direkt megy bele veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe. Mintha bizonyítani akarná neked, hogy nem lesz olyan álomapuci, amilyet elképzeltél a gyermekednek.

A szülésig Eren élete mellett azért is folyamatosan aggódsz, hogy mikor megszületik a kicsi, az apja nem fogja őt szeretni. Ez az, ami miatt folyamatosan be vagy feszülve és néha hirtelen feltör belőled a düh, vagy a félelem. Armin a támaszod, aki mindig ott van és igyekszik megvédeni Erent a haragodtól. Minden alkalommal megteszi a tőle telhető legjobbat, hogy tisztára mossa előtted a fiút.

Így ahogy egyre közelebb érsz az időhöz, amikorra az orvos megsaccolta a baba érkezését, egyre jobban szorongsz és képtelen vagy nyugodtan, vagy racionálisan gondolkodni. Folyamatosan aggódsz valamiért, ingerült, vagy ideges vagy és hiába vágysz egy kis támogatásra Erentől, úgy kerül téged, mintha félne tőled. Egyetlen kivétel volt az egész terhesség alatt, amikor hajlandó volt segíteni neked, ezek pedig a reggeli rosszullétek voltak, amikor mindig melletted térdelt és fogta a hajad, vagy simogatta a hátad.

A szülés reggele és egész napja eseménytelenül telik számodra, leszámítva azt a néhány, ritkán jelentkező, de rendszeres fájdalmat, amiről nem veszel tudomást. Otthon vagy egyedül, az utolsó simításokat végzed el a házon, hogy minden kész legyen. Főzöl, még egyszer felmosol, aztán úgy döntesz, felkeresed az orvost, hogy utoljára átbeszélj vele mindent, hogy megnyugtasson egy kicsit. Nem említed meg neki a reggel óta egyre erősebb fájásokat, mert nem akarsz rossz hírt hallani. Csak a homokba dugod a fejed. Hazafelé a piac irányába kanyarodsz, mert kell még néhány apróság, de ezzel is gyorsan végzel. Amikor kifelé indulsz a piactérről, akkor a semmiből tűnik fel előtted Eren és szó nélkül vesz el tőled mindent. Némán sétálok egymás oldalán. Olyan mereven nézi az utat, mintha tényleg egyedül lenne.

- Nagyon... Terhes vagy - mondja hosszú hallgatás után. Hümmögsz, hiszen nem tudod elfelejteni a nap egyetlen percében sem, hogy három kiló üldögél a hasadban.

Otthon kipakolsz mindent és továbbra is próbálsz nem tudomást venni az éles, egyre erősödő fájdalomról, ami újra és újra eltalál. A pultra támaszkodsz és igyekszel nyugodtan lélegezni. A felderítőknél egy bevett szokás a fájdalomcsillapításra, hogy egy, a képzés során tanított módon figyelnek a légzésükre. Hiszen nincs mindig egy orvos a kéznél.

- Mi bajod van? - kérdezi az ajtóban állva. Ugyanúgy nekitámaszkodik a keretnek, mint te, hosszú hónapokkal ezelőtt.

- Semmi - motyogod és visszatérsz a pakoláshoz, de néhány lépés után megint megtámaszkodsz és nyöszörögve sóhajtasz.

- Szülni fogsz? - lép melléd és összefogja a hajad, amikor összerándul a tested a hirtelen hányáskényszer miatt. - Elfolyt a vized?

- Honnan tudsz te bármit is a vizemről? - csattansz fel indulatosan. Nem tudod megfogalmazni, hogy mi az, ami hirtelen ennyire feldühített.

- Az apám orvos volt. Rémlik? - mormol és mögéd lépve a tenyere alsó részét a derekadba nyomja és felfelé tolja, egymás után többször. Jólesően előre hajtod a fejed. - Nem is akartál szólni?

- Nem is akarod szeretni ezt a gyereket - sziszeged halkan, de Eren kitartóan folytatja a masszírozást, mintha nem hallotta volna, amit mondtál. - Meg sem próbáltad elfogadni...

- Megpróbáltam - javít ki élesen.

- Nem sikerült!

- Nem, nem sikerült. De megpróbáltam.

- A gyerekemről beszélsz, ugye tudod? Aki a tiéd is - fordulsz hátra hozzá. Próbálod elrejteni a hangodból az elmúlt hónapok indulatát. - Mi olyan nehéz abban, hogy szeresd, a francba is...?

Elfullad a hangod, ahogy az éles érzés újra belenyilall a testedbe. Előrehajtod a fejed, a homlokodat a pultnak nyomod.

Nem érkezik válasz, ezért újabb hosszú percekig csak azt hallgatjátok mindketten, ahogy te levegő után kapkodsz.

- Ide hívom az orvost. Maradj itt.

- Pedig pont el akartam futni - nevetsz fel röviden és a vízbe mártod a kezed, hogy utána az arcodra simogasd.

Az orvos érkezése után minden nagyon gyorsan történik. Húsz percig sem tart, amíg megszületik a kicsi és az orvos alaposan megszid, hogy nem szóltál, hogy reggel óta vajúdsz. Erre csak megrázod a fejed, mert fogalmad sem volt róla, hogy mi történik.

Az orvos lánya az, aki segít neked és rád rakja az újszülött kislányt, amikor az felsír, majd percek múlva ő viszi el megmosdatni, amíg az orvos szemügyre vesz téged, hogy minden rendben van e, de teljesen meg van elégedve, így visszahúzza rá a takarót és néhány utólagos instrukcióval magadra hagy, hogy megvizsgálja a gyereket is. A lánya segít neked rendbe szedni magad és rád mosolyog, amikor azt mondod, hogy szeretnéd megfogni a kislányod.

- Most épp nem ér rá - magyarázza és a konyha felé fordul. Az, amit ott látsz, egészen szembemegy azzal, amit az elmúlt hónapokban képzeltél. Eren lassan sétál fel és alá, a kezében tartja a gyanúsan baba tartalmú pólyát és az orrát a baba orrához érintve ringatja a kicsit, olyan türelemmel, mintha erre vár volna, amióta megtudta, hogy apa lesz.

- De... - motyogod halkan, mert nem vagy képes befogadni, amit látsz. Amikor a fiú meglátja, hogy nézed, rögtön feléd indul, de amikor melléd ér, látszólag esze ágában sincs odaadni neked a kicsit.

- Lány - mondja röviden és sokkal kevésbé jeges hangon, mint ahogy azt vártad. Lassan bólintasz. - Szép lány - teszi hozzá halkan és nem mer rád nézni, helyette megint a pólyába mélyed. - Zöld a szeme.

- Carla lesz - sóhajtod és valami ismeretlen nyugalommal dőlsz hátra az ágyban. Úgy érzed, hogy ha most meghalsz, a világ akkor is tökéletes rendben menne tovább.

- Nem adhatsz nekem feloldozást - suttog és értetlenül meredt rád.

- Nem adok - motyogod és hagyod lecsukódni a szemed. Érzed magad mellett besüppedni a matracot, ahogy Eren lassan melléd telepedik.

- Megnézed? - kérdezi halkan és felpillantasz rá, de amikor feléd akarja nyújtani a kislányt, megrázod a fejed.

- Elég sokáig nem érezte, hogy szereted. Pótold be - mondod halkan és nem veszel tudomást a fájdalmas rándulásról Eren szája szélén. Bólint, ahogy megint magához öleli a kis testet. Nem áll fel mellőled, így amíg el nem alszol, láthatod, ahogy dajkálja a kislányt és hiába fordul el, nem tudja elrejteni előled, hogy pontosan úgy csillognak a szemei, mint aki rögtön elsírja magát.

║▌│█║▌│ █║▌│█│║▌║

ᴇxᴛʀᴀ ᴢᴇɴᴇ: