ᴇʀᴇɴ ᴊᴀᴇɢᴇʀ ʙᴏʏꜰʀɪᴇɴᴅ ᴘʀᴇꜰᴇʀᴇɴᴄᴇꜱ ♚ / ᴬᵒᵀ

• 𝙺ö𝚣ö𝚜 𝚏ü𝚛𝚍é𝚜•

Kedves Mindenki,
ez itt az utolsó előtti rész, még lesz egy befejező rész és egy prológusra épülő epilógus.

Nagyon fogok nektek örülni, bármilyen nyomot is hagytok és őszintén remélem, hogy tetszeni fog nektek a kis írásom. ❤️

Hallgassátok a zenéket a részek alján, szerintem tök jó vibe-ot ad. ✨

- ᴏᴘʜᴇʟɪᴀ

║▌│█║▌│ █║▌│█│║▌║

Ezekből általában nincs sok, mert annyira különböző ritmusban megy az életetek, hogy annak is örülsz, ha ébren vagy, mire Eren beesik az ajtón. Ráadásul a legtöbbször annyira ki van merülve, hogy nem fürdik le, csak beborul az ágyba és azonnal elalszik.

Vannak azonban olyan esték, amikor a hatalmában kerít téged a rossz érzés és nem tudsz aludni. Ilyenkor ébren megvárod őt, olvasol, vagy varrsz valamit, hogy biztosan találkozzatok, mikor megérkezik.

Nem egyszer Eren annyira véresen érkezik meg, hogy az egész arca csupa vörös, csak a szeme villog a haja mögött. Nem kérdezel semmit - sosem teszed, ha így látod, mert nem akarod emlékeztetni magad, hogy Eren mire is képes.

Leveszed róla a kabátját, a földre dobod és a fürdőbe húzod. Forró vizet öntesz a kádba, aztán segíteni akarsz, hogy minél előbb lemoshass róla mindent, de nem hagyja magát és elhúzódik az ujjaid alól. Elfordul tőled, a ruháit a kád mellett hagyja és nyakig merült a vízben. Egyszer sem néz rád, de mégis a hallgatása az, ami a legjobban megijeszt.

Amikor próbálsz beszélni vele, int, hogy maradj csendben. Nem néz rád egyszer sem, csak ül a gőzölgő vízben és kifejezéstelen, fakó arccal néz maga elé. Nem tudsz mit csinálni, csak nézni, ahogy szenved, de nem mondja el, miért.

Amikor összeszedted minden bátorságodat, megfogsz egy szivacsot és a víz alatt mosdatni kezded Erent. A víz lassan elszíneződik a bőréről leoldódó vértől, és néhány perc múlva az összes víz a kádban mélyrózsaszín árnyalatban hullámzik.
Ekkor áttérsz a fiú hajára és azt is alaposan átmosod, legalább négyszer, mert minden újabb mosás még valamit kiszed a tincsei közül, amin őszintén meglepődsz, néha pedig össze kell szorítanod a szád, hogy ne nyögj fel azon, amit látsz.

- Mit fogsz csinálni öt év múlva? - kérdezi halkan és először nem is vagy biztos benne, hogy tényleg megszólalt.

- Mit csinálnék...? - suttogsz és egy kis faedényből vizet öntesz a hajára. - Amit eddig.

Megrázza a fejét és látod a vízen tükröződni a halvány, lemondó mosolyt, ami kiült a szájára.

- Öt év múlva - ismétli eltűnődve és kidugja, aztán visszahúzza a víz alá az egyik ujját. - Lesz valakid?

Nyelsz egyet és úgy teszel, mintha nem hallottad volna a kérdést. Elszorul a torkod és hagyod magad kicsit elmerülni a gyászban, ami hirtelen feszíteni kezdi a mellkasod.

- Nem akarom, hogy egyedül legyél majd. Kell valaki, aki majd megvéd.

- Engem nem kell megvédeni - suttogod élesen és pont látod, ahogy az álladról a fürdővízbe esik egy csepp. - Vagy ha mégis, majd te megteszed.

- Bajosan - feleli szórakozottan és apró örvényt kever maga előtt, aztán addig mered rá, amíg az el nem tűnik. Elhúzódsz tőle és kiülsz a kád szélére, hogy megtámaszkodj a térdeden.

- Te már eldöntötted, mit akarsz. És engem nem kérdeztél meg róla...

- Engem sem kérdezett senki, hogy akarok e ilyen lenni - feléd fordul, és érzed, ahogy a tekintete égeti a bőröd. - És mégis ilyen vagyok.

- Vegyél el - nézel rá hirtelen és nem tudod tovább lenyelni a sírás zihálását. Hónapok óta őrlődsz ezen. 

- Minek? - összehúzza a szemét és úgy néz rád, hogy egyértelműen tudod, valóban kíváncsi.

Az arca egészen megváltozott, amióta először találkoztatok és rád öntötte azt a levest. Akkor még minden kisfiússág az arcán volt, a szeme pedig egészen máshogy nézte  világot. Sokkal szelídebb volt és olyan tűz égett benne, ami már évek óta nem lobbant fel újra.

- A név miatt. 

- A név miatt?

- Akkor még megmarad a neved egyben, amíg én is élek.

- Mrs. Eren Jaeger? Ez szörnyen hangzik - nevet fel őszintén, mintha egy aranyos kisgyerek lennél, aki valami nagy butaságról próbálná meggyőzni a szüleit. - És különben sem maradhatsz egyedül életed végéig. Nem is akarnám.

- Azt akarnád, hogy valaki mással legyek?! - csattansz fel és felugrasz a kád széléről, hogy minden dühödet Eren nyakába zúdítsd. - Neked annyira könnyű, mert nem te maradsz itt, hanem én!

- Neked lesz több lehetőséged, mert te maradsz és nem én. Ez ajándék.

- Ez jog az életre! Nem pedig ajándék.

Eren arcára lassan kiül egy halvány, szelíd mosoly.

- Úgy beszélsz, mint az anyám. Ez tetszik.

- Tetszik?

- Eddig is tudtam, hogy milyen jó ember vagy. De mostmár még biztosabb vagyok benne - magyarázza és kikönyököl a kád peremére, a szeme pedig fáradhatatlanul jár rajtad fel és le. - Örülj, hogy maradsz és nem kell menned.

- Menni akarok. Odaadnám neked a megmaradt éveimet, ha ettől bármi is változna!

- Szerencsére nem tudsz ilyen hülyeséget csinálni - bólint és elnéző, szerető szemmel néz rád, olyan nyugodtan, mintha a világban minden rendben volna. A lágyság a szemében döbbent rád, hogy már tényleg nincs semmi, amit tehetsz.

- És ha én is shifter lennék?

- Az ki van zárva. Sosem kárhoztatnálak erre - rázza meg a fejét és eltompul a tekintete. - Neked maradnod kell, hogy a világ ne legyen egészet romlott. Szükség van rád.

Csendben néztek egymásra hosszú ideig. Nem vagy benne biztos, hogy sírsz e, vagy sem. Csak állsz a káddal szemben és próbálod elképzelni, milyen lesz, ha elmegy.
Azóta félsz megkérdezni, amióta kiderült a tizenhárom év, hogy vajon mennyi maradt még. Évekig söpörted a szőnyeg alá ezt a kérdést és nem akartad elképzelni azt a pontot, amikor ezt valaha meg kell kérdezned.

- Mennyi maradt? - sóhajtasz halkan. Hagyod elcsúszni a hangod, mert nincs értelme bármit is elrejtened.

- Kevés.

- Mégis mennyire kevés? - az arcába bámulsz, egyenesen a szemébe, hogy ne hagyd magad megfutamodni.

- Hét és fél hónap.

Ez azt jelenti, hogy októberben már biztosan egyedül leszel. Szeptember feléig van időd összeszedni a gondolataidat, aztán tovább élni az életed és úgy tenni, mintha nem hallanád, miket mondanak Erenről a hátad mögött.

Letérdelsz, a térded a kád falának nyomod és a kezeire hajtod a homlokod. Nem kérdezed meg, mit tudsz csinálni, vagy mivel tudnál segíteni. Sokmindent nem mondasz ki, ami a fejedben van abban a pillanatban. Nem lenne értelme, mert nem kapnál választ, vagy csak olyat, ami nem tetszene. Csak előre dőlve hagyod magad, hogy számodra önzőnek tűnő módon gyászold azt az életet, amit nem fogsz leélni Eren mellett.

- Kislány.

Felnézel rá, amikor megérinti az arcod.

- Tetszel.

Ezen muszáj elmosolyodnod egy kicsit. Hosszú évekkel ezelőtt hallottad először és utoljára ezt az egy szót, akkor délután, az irodádban.

- Nekem is tetszel.

║▌│█║▌│ █║▌│█│║▌║

ᴇxᴛʀᴀ ᴢᴇɴᴇ: