Mivé váltam?

2. fejezet

Evelyn

Hajnali háromkor úgy döntök, hogy kimászok az ágyból. Hamar lezuhanyozom, a hajamat kontyba kötöm a fejem tetejére. A számra vörös rúzst viszek fel, ami nem maradhat el, mert azzal érzem magam igazán teljesnek. Nagy sóhaj után átmegyek Drogonhoz, aki édesen alszik. Az alsó ajkamba harapok, azután az ágyához lépdelek. Leguggolva mellé, az arcát bámulom. Mindig a szélén fekszik. Néha suttyomban átlopózom és meglesem. Ha mélyen alszik, akkor nem hallja meg a gondolataimat. Néha viszont felébred, amitől felriadok, vagy csak elmosolyodom, s ekkor megragadja a karomat, felemeli a takarót, beránt maga mellé. Nevetünk. Nem tudok rossz dolgot mondani rá.

Addig csodálom, míg ki nem nyitja a szemét, és halvány mosolyra nem húzódik a szája. A bal karját kinyújtva megfogja a csuklómat, a szájához emeli, majd megcsókolja a kézfejem.

– Elmegyek találkozni a többiekkel, de leginkább Elizával szeretnék – suttogom.

– Oké. Vigyázz magadra! Ha bármi gond lenne, azonnal szólj nekem, és ott leszek! – mondja féltően. Jólesik, hogy aggódik, bár semmi oka rá. Elmosolyodom, nyomok egy puszit a homlokára, majd villámlok.

Eliza szobájába érkezem. A földön ül, a fejét az ágyra döntve alszik. Csöppet folyik a nyála, mire halkan elnevetem magam. Mit sem változott, amióta nem találkoztunk.

– Eliza! – ragadom meg a karját, majd lágyan megbököm. Megrezzenve felugrik, majd kómásan dörzsölgeti szemét. Hunyorogva nézeget, oldalra dönti a fejét, mintha szellemet látna. – Eliza, minden oké? – emelem a szemöldökömet, mosolyra húzom a számat.

– Te, tényleg itt vagy? – nyöszörgi halkan, mire bólintok, erre könnyes szemmel a nyakamba ugrik és szorítani kezd.

– Úgy hiányoztál! – motyogja aranyosan Eliza.

– Te is nekem!

– Miért pont most jöttél? – kérdezi, miután elválunk, aztán megragadja a kezemet, leránt az ágyra, ezáltal besüppedünk a matracba. Teljesen logikus kérdés, egy éve nem kerestem.

– Zavart, hogy ennyire nincs időd rám, ezért úgy döntöttem, segítek neked a lelkekkel, utána csinálhatnánk valamit – kacsintok rá, mire felkacag. A szemét megtörli a pizsamája ujjába.

Beszélgetünk, amíg várjuk a leveleket, amelyeket egy fantom kézbesít részünkre. Nagyon jó érzés, hogy újra a közelemben tudhatom Elizát. Alig várom, hogy elvigyem innen őt, ha elköltözünk, akkor is velünk élhetne tovább. Hat óra felé egy férfi jelenik meg a szoba ajtajában. Eliza felpattanva a karjaiba rohan. Szorosan ölelik egymást, csókot nyom a szájára. Azt hiszem, lemaradtam arról is, hogy kapcsolatba került egy férfival. Mindenképp kifaggatom később.

– Drágám, ő kicsoda? A barátnőd? – szólal meg a férfi egészen mély hangon.

El ne áruld neki, hogy Isten vagyok! – szólok hozzá gondolatátvitellel, mire felém kapja a tekintetét, sejtelmesen megemeli a bal szemöldökét. Jaj, ne!

– Gyere, bemutatlak! – ragadja meg a jobbját, s felém húzza. – Ő itt Evelyn, a legjobb barátnőm, tudod meséltem már róla.

A pasi komótosan, de udvariasan végignéz rajtam.

– Helló, Evelyn – nyújtja felém a kezét, melyet barátságosan fogadok. Vajon mennyi idejük lehet egymásra? Amennyire informált vagyok, Melzenor megláncolt lelkeinek sok feladata van.

– Mark, Eliza barátja vagyok – mondja, miközben átkarolja a derekát.

– Valahogy sejtettem – kacagok fel. – Remélem, vigyázol rá!