Mivé váltam?

6. fejezet

Drogon

Evelyn elhagyta a kastélyunk, ezzel együtt felborította Erilinnel a tervünket is. Evelynt csak azért hagytuk életben, hogy Melzenor szenvedjen a bűnei miatt. Most, hogy Melzenor a jelek szerint meghalt, Evelyn vette át a helyét. Pótolta azt, ami elveszett, viszont a lélekfalók nincsenek tisztában azzal, hogy egy Isten meghalt, van helyette másik. Tudatában vannak annak, hogy az Istenekhez vannak megláncolva a lelkek, vagyis úgy gondolják, jogosan, hogy Melzenorhoz láncolt lelkek meghaltak, így ők szabadon falhatják a lelkeket. Röhejes.

Minden megláncolt lelkünket mozgósítjuk a védekezés érdekében, illetve a toborzást, újabb lelkek megláncolását is kézbe vettük. Evelynnel ráérünk a későbbiekben foglalkozni.

– Drogon, hogy sülhetett el ennyire balul a tervünk? – morogja Erilin, közben az ujjait tördeli.

– Már lényegtelen, nem tudunk változtatni rajta. Egyelőre foglalkozzunk azzal, hogy lelkeket megláncolunk és munkára fogunk.

– Természetesen, rajta vagyok az ügyön. A csapatom azon része foglalkozik vele, hogy még ma elénk hozzák a jelenleg kézben tartott lelkeket, akik bűnt követtek el haláluk előtt.

– Mi lenne, ha felhasználnánk azokat is, akik...

– Nem – vág azonnal a szavamba. – Felejtsd el! Annyira nem állunk rosszul, hogy a tiszta, bűntett mentes lelkeket ilyen feladattal büntessük – feleli hevesen.

– Úgysem tudják meg! Minden emlékük törlődik, azt se tudják, hogy kerülnek ide, nem, hogy bármit elkövettek volna-e.

Erilinen látom, hogy gondolkodóba esik, csóválja a fejét.

– Nem, egyelőre vessük el ezt az ötletet. Tartsuk meg a legvégsőbb esetre! – mondja a száját elhúzva.

Teljesen megértem az álláspontját. Kettőnk közül mindig én voltam az, aki reálisabban látta a dolgokat, ha gáz is a helyzet, a szabályainkat kénytelenek leszünk megszegni.

***

– Uram! – jelenik meg mellettem Matthias a megláncolt lelkeim vezetője. – Jelentést hoztam!

– Hallgatlak! – fordulok felé.

Kihúzza magát és belekezd.

– A délelőtt folyamán, a beérkezett adatok alapján száz megláncolt lelket vesztettünk.

Ökölbe szorul a kezem. Bárcsak én magam pusztíthatnék, de amíg nem tudjuk az ellenség erejét, nem kockáztathatunk.

– Kettesével járőrözünk, gyűjtjük a lelkeket, de mindhiába.

– Rendben, innentől öt főnél kevesebb lélek ne induljon el a bázisról. Erilinnel gondoskodunk róla, hogy pótoljuk a megláncolt lelkek hiányát. Folytasd a munkádat, és azonnal jelezz, ha bármi mozgás van.

– Igenis, Uram!

Jelenleg képesek vagyunk tartani a frontot. Ugyan konkrét támadás a kastélyt nem érte és nem is fogja, viszont a tény, hogy csapatokban járnak a lélekfalók és nyilvánvalóan erőt gyűjtenek, mészárolják a megláncolt lelkeinket, a céljuk részben a meggyengítésünk lehet.

Közel ezer megláncolt lelkemből száz odaveszett, jóval több lélekkel pótolni kell, mert ez háborúhoz fog vezetni. Meg kell találnunk, ki az ellenségünk és kiírtani mindenestül.

Evelyn

Melzenor irodájában kutakodok, bár az a sejtésem, hogy rejtett varázslattal fedheti a titkait. Ezen varázslatok felfedése számomra pofon egyszerű, viszont vannak jellegzetes kódok, amiket csak az tudhat, aki készítette. Ez alól nem mentesít az sem, ha az illető meghal, mert a kód rajta marad gyakorlatilag örökké. Nem könnyíti meg a dolgomat, hogy kutassak a lidérc után.