Férjek és szeretők II Max Verstappen

8.

-Annyira szép a kilátás.- pillantottam le az égből.

-Szerintem is.- kortyolt a kezében tartott vízbe, miközben engem nézett. Elmosolyodtam és megpróbáltam terelni a témát.

-Vicces, hogy a levegőben érzem magam a legnagyobb biztonságban.- pillantottam újra a lemenő napra.

-Pedig mellettem biztonságban vagy.- folytatta Max.

-Melletted vagyok a legnagyobb veszélyben.- nevettem el magam.

-Miért?- ráncolta a homlokát.

-Mert egy rossz mozdulat és mindent bukok.- válaszoltam, mire csak bólintott.

-Le akarom győzni Lewist.- váltott témát.

-És minden lehetőséged meg is van rá.- bújtam az Ipadembe, hogy ne kelljen a szemébe néznem.

-Hazai pályán mindenki győzni akar. Lewis nem fogja olyan könnyen hagyni.- rázta a fejét és ezúttal ő figyelte a tájat a repülőből.

-De te sem.- ráztam a fejem.

-Pontosan.- mosolygott rám.

***

Lewis erősen küzdött mikor Max elé vágott a rajtnál. Olivia és Lilah a kezeimet szorítva izgultak velem, hiszen mekkora győzelem lett volna, ha legyőzhette volna Lewis Hamiltont a saját otthonában.

Aztán jött a baj. Max a falban volt, a kocsi darabokban én pedig teljesen szétesőben. Még soha nem esett ennyire nehezemre visszatartani a sírást, de mindent meg kellett tennem annak érdekében, hogy közömbösnek tűnjek. Így hát követve a körülöttem lévőket, én is az arcom elé kaptam a kezemet. Álcaként.

-Nem akarsz lemenni?- suttogta Liv a jobb oldalamról.

-De.- bólintottam.- Mindennél jobban.

-Menj. Majd azt mondod ez is a része az imidzsének.- válaszolta én pedig válaszra sem méltatva lerohantam a lépcsőn egyenesen a Red Bull garázsába.

-Fallon.- jelent meg mellettem egy ősz hajú férfi.

-Igen?- pillantottam rá és láttam, hogy a szemei könnyesek. Milyen ismerős a tekintete.

-Fallon.- hallottam a másik irányból Christian hangját.- Menj vele!

-Tessék?- sokkoltam le, hiszen azt sem tudtam ki is áll előttem.

-Jos vagyok. Max apja.- válaszolta a férfi, mintha a gondolataimban olvasna. Na hát az biztos, hogy nem így képzeltem el az apósommal való találkozást. Mégha nem is teljesen az apósom. Illetve de, de mégsem. Túl bonyolult.

-Tudja.- bólintott Christian, jelezve, hogy előtte nem kell tartanom semmitől.

-Mire várunk még?- estem kétségbe. Jos a kezemet megragadva húzott egy autóig. Az ablakai le voltak sötétítve, így amint beültem minden kiszakadt belőlem. Hangos zokogásba kezdtem.

-Minden rendben lesz.- simította meg a vállamat Jos.

-Ha bármi baja esik.- vettem mély levegőt.

-Akkor?- mosolygott rám halványan Max édesapja. Üres tekintettel néztem magam elé és a saját szavaimon gondolkoztam. Ha bármi történni is Maxel abba bele őrülnék. Megrémisztettek a saját gondolataim.