A csúf herceg átka

Nézz rám!

Utálom... Utálom ezt az egészet!
Mégis mi történik velem? Játszom a hőst, mintha valaha is az lettem volna.
Sosem voltam jó. Most pedig eljátszom hogy az vagyok.
Az öcsém pedig szokásosan halál unalmas.
Minden akkor kezdődött amikor Clair bele mászott a fejében.
Apánk a gondolatot is utálná, neki megvolt a maga elképzelése a jövőről, mi pedig az ő nevében cselekedtünk.
De ez a lány, sokkal több mint az elődei voltak. A tekintette fel perzsel...
Gyűlölöm az érzést. Clairnek meg kellett volna halnia. Mégis most itt van ebben a testben... Egy olyan énnel amit könnyedén megtudnék szeretni.. Vagy talán már...
NEM!
SOHA!
A fejembe mintha farkasok veszekednének egy darab húson.
Elkell őt felejtenem, tovább kell tettetnem hogy tetszik ez a lány, a fura hajàval, és az erejével amit annyira próbál eltitkolni...
-Gareth az álmodozó. - sóhajtotta olyan hanggal amitől libabőrös lettem.
Gúnyos pillantást vetettem rá.
-Valakinek azt is kell ha te folyton rémálmokat látsz. Aiden ma még ki érünk a városból?
Öten aszalódtunk egy kocsiba. Már nagyon kezdett frusztrálni a hely hiánya.
Az öcsém úgy vezetett mint egy vak öreg asszony.
Jane egy szerelmes pillantást vetett rám, én pedig úgy tettem mintha észre se venném. Kibámultam az ablakon.
Féreg húzás tudom, de ez a csaj nem hagy levegőhöz jutni.
- Amikor utoljára felébredtem, még lovas kocsik voltak, ha nem tudnád. - szitkozódott.
- Igen, és azok is utáltak téged. - morogtam. Arra igazán nem számítottam hogy Honey a védelmére kell. Óvatosan a karomba csípett. Talán emberi feletti ereje még nem tért vissza.
Nem bírtam ki, rávigyorogtam, mire vörös foltok jelentek meg az arcán. De tekintette nem változott. Rosszallóan méregetett barna szemeivel.
Szóval ez a test reakciója. Még van remény - szólt egy sötét kis hang a fejemben.
- Van egy dolog amit még mindig nem értek..- Suttogta. A lehelete csiklandozta a nyakam. Kinek a hülye ötlete volt hogy mellém üljön? Ja igen, az enyém.
- Csak egyet? - forgattam a szemem.
- Miért akadtatok ki annyira amikor lehúzta a maszkját?
Jane látszólag meghallotta a kérdést, mert arca zöld színt öltött, de csak egy pillanatig, azután uralkodott magán.
Vissza gondoltam azokra a percekre mikor öcsém maszkja lehullott... A gondolat is felforgatta a gyomrom.
Akkoriban úgy hullott a hó mintha mindent fel akart volna emészteni a dermesztő fehér szörny. Ordítani akartam, de ahogy mindig torkomon fagyott a szó. Égetett, perzselt az undor.
Bár emlékeztem öcsém valódi arcára, az emlék lassan elhalványult és csak a borzadálj maradt. Évek, év szádok.. Az átok nem csak őt sújtotta. De erről ő tudomást sem vett. Csak a szerelme érdekelte, és ezért egykor dühös voltam. Mind idáig. Honey... Annyira más. Annyira rendkívüli. Ő mégis Clairt látja benne. Azt az önző ribancot. Aki annyira gyáva volt, és annyira hiú. Félelem járt át ha arra gondoltam, mi lesz ha vissza tér, és elnyomja Honey tökéletes jellemét.
-Hagyd már...- Jane kedvesen meg fogta Honey kezét. Belém pedig féltékenység nyilallt.
Vajon hogyan érhetném el, hogy ne vegye tolakodónak az érintésemet. Testem egy pillanatra megfeszült, utáltam a gondolatot, hogy talán soha...
- Mindenki egy másik arcomat látja. - Öcsém hangjában olyan undor csendült amit nem sokszor hallani tőle. - Volt már rá példa hogy angyalnak láttak, de többnyire undorítónak látnak.
- Hoztál egy döntést öcsém. Ne panaszkodj. - Én sem tudtam elrejteni a megvetést a hangomból. Oly sok évnyi szenvedés...
- Csúf úr eltervezi ütni a kis férget az út közepén?
- Ó a francba - Suttogta Jane.
- Ez nem lehet igaz! - kontrázott Honey. Olyan erősen mart a kezembe hogy az már előjátéknak is elment volna. Vigyor ült ki az arcomra.
- Gareth! - üvöltötte az öcsém. Mi a fasz? Talán gondolat olvasó lett? Aztán megpillantottam, egy szipoly meredt ránk a kihalt utcán. Fehér áttetsző bőre arra utalt hogy nem kicsit éhes. Ugyanis a szipolyok bőre, ha nem éhesek fekete színűek. Feljött a hold, a szipoly bőre szikrázó fehér lett. Megborzongtam. Élvezet lesz eltűntetni.
- Gyorsíts! - utasítottam.
Jó volt végre érezni hogy tövig nyomja gázt. A fekete suzuki kerekei lassan elfordultak, ahogy elrántotta a kormányt.
Hallottam hogy a lányok sikítanak, a kis féreg az anyós ülésen olyan kicsire húzta össze magát, mintha csak egy nagyra nőtt béka lenne. Kiugrottam a kocsiból, egy pillanat majd kettő...
Figyelsz? Meredtem a holdra.
Remélem figyelsz mert vagy egy tervem, és segítened kell.
Talán kicsit elme bajos egy égi testet beszélni. De oda se neki. Amikor megszülettem az emberek még abban hittek, hogy a föld lapos.
Egy szempillantás alatt letéptem a lény fejét, az pedig zsugorodni kezdett, vérben forgó sárgás szemei dühösen meredtek rám egy perc töredék részéig, majd kipukkadtak.
Olyan gyorsan ugrottam vissza a kocsiba, hogy az öcsémen kívül más fel sem fogta, hogyan tűnt el a pokol egyik démonja.
- Ezt hogy?- Honey arcára kiült a döbbenet. Meg engedtem magamnak egy szomorkás mosolyt.
- Az úrfi ellátta a csúnyáját. - Vigyorgott Moon. Kocsi ismét csiga lassan haladt. Jane elismerően morgott valamit, de nem szólt. Rá meredtem, tekintette ezüstösen villant meg egy pillanatra, majd el is tűnt a fény. Micsoda erő, mekkora lehetőség. Örökre enyém lehetne az ereje, de sajnálatomra, nem tehetem. Kellett a tervemhez, és a dolgok eddig nem haladtak túl jól.
- Mi történt? - Fordult hátra Honey úgy mintha a csodát látott volna.
- Csak egy szipoly. - morogtam.
- Enchont egyik hajléktalanja, ha úgy vesszük. - folytatta öcsém.
Honey szerelmes pillantást vetett rá. Nekem pedig elegem lett.
-Két óra múlva találkozunk a hídnál, addig ne ölesseték meg magatokat. - vettem oda. Nem voltak kíváncsi kérdésekre. Kipattantam az autóból, lábam gyorsabban száguldott mint az agyam. Élveztem az erőt ami Aiden átkával egyesült, de nem akartam meghalni. Eddig csak ez járt a fejembe. De most... Most minden új értelmet nyert.
A terv sikeressége két dolgon múlott, ki áll mellettem, és ki ellenem.
A békés megoldást választottam, és ez az elmúlt évszázadok legnehezebb feladata volt.
Szárnyak suhogása ébresztett fel dühöngésemből.
Dühösen vetettem magam a földre. Majd jobbra gurultam. A víz az arcomba csapódott, kezem a sarat markolta, meghozta a harci kedvem.
Felpattantam, a szárnyas azon nyomban rám vetődött.
Karmaival végig szántotta ruhám váll részét. Bordái közé ütöttem, mire felrikoltott. Torka veretlenül maradt, nem hagyhattam ki egy ilyen lehetőséget, következő csapás ott érte. Hátára esett, és a nyakát markolászta.
Feltápászkodtam.
-Iris. Micsoda kellemetlen meglepetés. Öcsém ölebét mindig hányinger látni.
Vöröses szemekbe gyilkos düh villant. Ha egy újabb kört akár hát csak rajta, ideális hogy levezessem a bennem lévő feszültséget.
Végül leeresztette tollas kezeit, átváltozásba kezdett, oda dobtam neki harcunkat megsínylett dzsekimet mielőtt meztelen véget ér a történet. Kelletlenül nyúlt érte.
- Talán zavar a látványom kis herceg? - köpte a szavakat.
- Hát bevallom láttam már szebb testet is.- gúnyos vigyort varázsoltam az arcomra. Honey arca bukkant fel az agyamban, és vissza tért a tehetetlen düh, lehervadt a mosolyom.
- Letértél az útról. - válaszolta úgy mintha meg sem hatották volna a szavaim, de én átláttam a szitán. A fajtájának nagyobb volt a büszkesége mint a királyi családoknak.
- Szóval figyelsz minket. Nyilván Aiden kért meg rá. - nem állhattam meg, ismét elvigyorodtam. Talán az öcsém ronda, de nem hülye.
Úgy intett a kezével mintha nonszensz lenne. Hát persze, a büszkeség.
- Mond meg az öcsémnek hogy van egy kis elintézni valóm, a bejáratnál találkozunk. De siess, ha elmaradsz a feladatól oda a juti fali.
- Te mocskos kis féreg! - sziszegte. Dühében elvesztette teste fölötti kontrollt.
Vállat vontam. Nem volt bennem halál félelem, pedig aki egy hárpiát sérteget, előbb utóbb bele is hal.
-Ha csak ezért jöttél....
Közelebb sétált hozzám. Arcáról eltűnt minden féle düh, átvette helyét a gyilkos mosoly. Tudat alatt megborzongtam.
Tollait felborzolva lépett még egyet, olyan közel állt hozzám hogy kitéphettem volna a szívét.
-Még szerencse hogy egy csapatba játszunk. - suttogta. - Mert hát én tudom merre vannak a bátyáid... Te viszont nyilván nem akarsz beszélni velük az árulásodról. Ez esetben válasz jól irányt...
Arcizmai megfeszültek, épp ezt várta. Rikácsoló nevetését még akkor is hallottam mikor már a magasban repült.
Dzsekim a földre hullt, mintha magát a lelkemet láttam volna a földbe csapódni.
Sárosan, megtépázva.
Folytatnom kellett az utamat.
Hangosan fújtam ki a levegőt, azt remélve hogy ezzel együtt a megnyugszom. Kellett egy pár perc mire ismét kész voltam futni.
Megkell keresnem Damient, és magam mellé kellett állítanom. Vagy legalábbis megvesztegetnem.
A harc és a vérontás már biztosan közelebb vonzotta. Imádta az ilyes fajta szórakozást. Milyen kár hogy az egyetlen ember aki képes őt gyorsan előkeríteni az a hegyekben él.
Sokkal gyorsabb tempóra váltottam, micsoda öntörvényűség amit most teszek. De Honey nincs tisztában azzal mit is akar az öcsém. Ha Clair vissza tér megöl minket, de ami még rosszabb, Honey számára az elválás halálos lesz. Kilométereket tettem meg a lehangoló síkságon, a hegyek lába még egy kilométerre volt. Úgy saccoltam.
Leszállt a köd, szóval a boszorkány nem lát engem szívesen, hideg verejtékben úszott a tarkóm jelezvén hogy figyel engem.
-Damien-t keresem Thelma, nem harcolni jöttem...- Kiáltottam. A köd mintha elnyelte volna a hangom. Szépen lassan oszlani kezdett, és ott ült. Nem mesze tőlem... A tűz megvilágította keskeny arcát, fehér szemeit, csimbókban logó fekete hosszú haját. Nem csak Damient vonzotta a kis városban zajló változás és vérontás.
Lassan emelte rám a tekintetét, nem láttam benne semmi mást csak korának és hatalmának végtelenségét. Közelebb araszoltam , minden lépést meg gondolva, felkészülve minden lehetséges, vagy váratlan lépésre.
Mikor végül leültem lehunyta szemeit. Gondolataim össze kuszálodtak.
-Ahh Gareth fiam. Olyan rég időztem gondolataid közt el is felejtettem milyen furcsán látod a világot, pihentető.
Idegesen dörzsöltem meg a tárkómat.
- Sok víz lefolyt már mióta utoljára felkerestelek, de most...
- Most nem akarod megtörni az átkot, hanem elpusztítani az öcsédet és a szerelmét. - vágott közbe.
- Nem pontosan fogalmazol...
- Ha a terved megvalósul egy részük eltűnik, mi ez ha nem pusztulás?
Kétszer át gondoltam a válaszát, ha ilyen szemszögből nézzük valóban kegyetlennek tűnik a terv.
-Még dolgoztam ki minden részletet... - nyugtáztam a szavait.
Szomorúan mért végig, úgy éreztem sajnál.
- Kár hogy eddig sose szerettél bele a hordozóba, talán ez a cirkusz is hamarabb lezajlott volna. - szavai lángot gyújtottak az elmében.
- Eddig utáltam az egész cirkuszt. - éltem a szavaival. - Most viszont hálás is vagyok érte, miközben gyűlölőm az egészet... - a víz folyásként jöttek a szavak, ezer éves gát hevert előttem, amit magamnak kellett darabonként felépítenem.
- Kíváncsivá teszel Gareth.- Vigyorgott rám kegyetlenül. Túl messzire mentem volna?
Az öreg boszorkány keze mozdult, szavakat mormolt melyeket nem értettem. Kúsza köd fátyol gyűlt körénk hogy aztán gömb alakban lebegjen a tűz felett.
Lassan képek jelentek meg, a múltból és a jelenből... Honey arcànak látványától elakadt a lélegzetem. Mandula alakú szemeiben fêlelem csillant, hajának tövéből vér csordogált. Ajkai megremegtek miközben nevemet mondta....
-Ez mikor történik?! - kiáltottam magamról megfeledkezve.
Thelma rám emelte fehérben izzó tekintetét. A varázslat hatása alatt a szeme úgy izzott akár egy fehér kristály. Félő volt hogy meglátom a valódi testét, átlátok a burkon.
- Most! - válaszolta. Egy pillanatig minden erőm elhagyott, Honey bajban van és engem szólít... Az a sok vér...
- Oda tudsz vinni? Tudom hogy Damien-t kerestem...
- Rég láttam így izzani ezeket a szemeket. Segítek neked a tervedben Gareth, de cserében jössz nekem egy szívességgel, melyet bármikor behajthatok rajtad. Nem gátolhat téged, se tűz, sem víz, a föld nyeljen el ha szavad megszeged.
Thelma fekete karmokkal végződő csontos kezét nyújtotta,
Egy boszorkánnyal alkut kötni nem volt veszélytelen dolog, de nem volt vesztegetni való időm.
-Föld nyeljen el ha megszegem a szavam.- e szavak kíséretében ragadtam meg a kezét. Azonnal szédülés fogott el.
Megrémisztett a gondolat hogy talán átvert engem...
-Damient utánad küldöm. Jó utat hős lovag! - Nevetését visszhangozta az agyam minden egyes kis szeglette. Magában nyelt a sötétség, de egy csak egy egészen kis időre. Éles fények, kiáltások ráztak fel a kábulatból, ekkor jöttem rá hogy a boszorkány teleportált.
Levegő után kaptam, próbáltam feldolgozni mi is történik körülöttem. A rozoga autó amiben pár órája még ültem most lángokban állt, Jane 10 méternyire mellette hevert a kusza fűben... Valami nekik ütközött ha így kirepült a kocsiból.
- Gareth!
- Gareth...
Először az öcsém zaklatott kiáltását hallottam, majd Honey elfolytott nyögését. Azonnal keresni kezdtem honnan jön a hang, de mielőtt rá találtam volna karok ragadtak meg és taszítottak a földre.
- Tűz démonok! - kiáltotta.
Mielőtt káromkodhattam volna egy kisebb méretű tűz golyó süvített el a fejem fölött. Égett hús és kén szag terjengett a levegőben. Egyszerre ugrottunk talpra, belém hasított a gondolat hogy csak felpattanok a lánnyal és futásnak eredek, de azzal elárultam volna magam, túl korán... Megfordultam, harcra készen. Nem csoda hogy Aiden ziláltnak tűnt, hárman voltak. Vulkáni kőzetekből összerakott testünk parázslott, végtelen mennyiségű tüske állt ki a hátukból, így védve a három szívet ami örök tűzben égett.
Bár alig voltak magasabbak mint Moon, egy víz démon nélkül elég kevés esélye hogy élve megúsztuk.
- Bazalt, Diorit, Gránit... Hol hagytátok Tufát? - Halk kuncogás és még több tűz golyó volt a jutalmam a gyenge viccet követően.
Moon egyenesen mellénk teleportált.
- Csak Gareth úr képes ilyenkor is viccelni. - De kis testét nevetés rázta.
- Jelentivalód van Moon? - Aiden sötét tekintetére a kobold arcvonásai megkeményedtek.
- A közelben nincs több éji uraság, és a folytó erőm hatástalan ezekre a kurafikra. Talán elkéne...
- Nem... Nekem van egy ötletem. - szakítottam félbe. - Foglaljátok le őket, Moon bal oldalról tereld el a figyelmüket, öcskös intézd el hogy még véletlenül se figyeljenek rám.
Mikor csak bámultak rám, türelmetlenül elordítottam magam.
-Rajta!
Azonnal észbe kaptak. Hát így kell munkára bírni ezeket a lusta mihasznákat. Én sem vesztegethettem az időt. Janehez rohantam, kisebb sérülésekkel ugyan megúszta, de aligha volt időm sajnálni őt. Megvizsgáltqm a lélegzését, engyeletesen dobogott a szíve. Honey nem messze tőle feküdt, egy dzsekit támasztott a feje alá, kábán követett a tekintetével.
Nehezemre esett a koncentrálás...
Erőmet vissza fogva, nehogy eltörjem Jane állkapcsát, pofozgatni kezdtem.
Szólongattam, kérleltem hogy ébredjen fel.
Mikor végre kinyitottam a szemét, rémület ült a tekintetében.
- Igen elég nagy a gáz. - Válaszoltam a ki nem mondott kérdésre.
- A kezemen térdelsz... - suttogta alig hallhatóan. Elfolytottam egy vigyort, kedveltem ezt a lányt, sajnálatos hogy a barátnőjét egyenesen szerettem. Segítettem neki fel ülni, haja sáros volt és kócos, de nem véres, ami már ön magában haladás. Még mindig nem volt teljesen magánál... Vajon mennyi idő kell egy boszinak hogy meg gyógyítsa magát? Remélem nem túl sok...
- Tűz démonok támadtak meg. Azonnal megkell idézned néhány víz démont hogy eltűnhessünk, ne nézz így rám.... Érzem az erödet...
- Még csak tanulok...Nehezen tudom irányítani...Ha elcseszem... - vallotta be lesütött szemmel.
- Nézz egy kicsit távolabb...- Mutattam Honey testére. Eleget tett a kérésemnek, és azonnal éber lett a tekintette.
- Rendben. De vidd őt távolabb. Ha elszabadul a pokol az öcséd meg az a kis kobold túl éli, de ő nem. - Már indultam volna amikor elkapta a karom. - Vigyázz rá!
Igyekeztem nem mosolyogni, mindig is ezt akartam...
Először öcsémhez rohantam, csak egy pillanatig ott voltam mögötte, bár nem nézett rám tudta hogy vagyok.
- Számolj tízig, utána fogd Moon-t és vonuljatok fedezékbe, én ki mentem Honey-t.
- Vigyázz rá! - ismételte Jane szavait.
Egy biccentésnél többre nem méltattam.
Tovább suhantam. A nap vörös sugarai megvilágították a hófehér bőrét. Szemét lehunyva tartotta, felkaptam és rohanni kezdtem, egyenesen a hegyek közé, a dombokon keresztül. Fejét mellkasomhoz szorította, azon tűnődtem vajon hallja milyen hevesen dobog szívem?
-Már másodszor mentesz meg. - suttogta halkan.
Magamba nyugtáztam hogy még eszméleténél van, ez jó.
- Hát remélem most nem kell egy óriási tűt a nyakadba szúrnom. - elborzadva gondoltam vissza arra az estére, mikor azt hittem elkéstem, mikor lázba hánykolódott, tehetetlenül. Akkor elhatároztam hogy mindig mellette leszek, még ha nem is tudja mit érzek.
- Hol voltál? - erőtlen szavai vádlónak tűntek. Melegség járt át, és bűntudat.
- Ha hiszed ha nem az életed akartam megmenteni. Nem kicsit nehéz téged életben tartani.
Végre elég nagy távolságra értünk, amikor felhangzott az eszeveszett robbanás. Még ilyen messziről is hallottam... Jane valóban nem viccelt amikor az erejéről beszélt.
Egy kis folyó csordogált a közelben, Honeyt a fűbe fektettem, arca kormos volt, a vér a homlokára száradt. Letéptem a meg égett pólómból egy darabot, és a folyóba mártottam. Mikor a homlokához nyomtam kinyitotta a szemét.
Arca veszélyesen közel volt az enyémhez.
Rá haraptam a nyelvemre, a végén még olyat mondok amit megbánok.
-A szemeid...- mosolygott rám.
Áruló!! Mindig is utáltam azt a mondást hogy „ Szem a lélek tükre"
Erre nem figyeltem oda eléggé.
- Néha előfordul mikor ideges vagyok. - füllentettem. A fél igazság is csak hazugság... Füst szállt fel az égen, jelezvén : a harc véget ért, de számomra csak most kezdődött el az igazi harc.
- Nézz rám. - kérte.
És én megtettem. Szemeim aligha nem ismét felizzottak miközben az ajkain időztem. Ezt követve pillantásom a barna a szemébe mélyedt.
- Honey....- kezdtem de nem találtam a szavakat, hol a nagy egoista Gareth herceg ha szükségem van rá?
- Meg mentettél... - suttogta majd lehunyta szemeit.