Emlékszel rám? /Pietro M. ff./ [BEFEJEZETT]

3.

*Keresés*

-Hát ugye vért is kellett tőle venni és hát...... Valami más volt..kimutatta a mutáns géneket.- sóhajtott fel Stark.

-Mivan? Van még rajtunk kívül mutáns ember a földön?- pattant fel velem Wan.

-Ezek szerint.

-Semmit nem tudunk róla, azt se hogy hol lakik, vagy hogy ki ő. Lehet veszélyes.

-Akkor már megölt volna minket.

-Közel volt ma hozzá.

-Mind1 meg kell keresnünk.

*E/3 szemszögéből*

A Bosszúállók idegesen kezdek a titolzatos mutáns lány után kutakodni.

Nem találtak semmit. De nem atták fel.

Az ikrek kimentek a városba ott is körbe nézni.

-Wan..neked is ismerős ez a lány?
-Az..de nem tudom honnan. Sose láttam még.
-A fejébe nem néztél bele?

-De akkor mondta azt hogy : Igen baszki én vagyok a csaj aki egykor a bosszu allok koze tartozott!
De mást nem, nem sikerült bele látnom.

-Nem tudom ki lehet ez.

*Wanda szemszögéből*

Miközbe bátyámal a város üres utcáin sétáltunk. Hangos riasztók szólaltak meg.

Oda siettünk, egy sikátorba. A lány megint ott volt. De nem feltűnően néztük, épp hogy a fejünk kilatszott a fal mögül.

A lány kicsit harcolt az emberekkel majd a szeme ismét vörös lett. Telekinézissel felemelte őket. Majd vörös "kötél" szerű köd kúszott a férfiak nyakáig.

Majd pedig átvágta őket a sikátor másik oldalára.

Lihegve fordult felénk. Meglátott minket. Nem menekült csak gyilkos tekintettel nézett.

-Wanda ne!- fogott vissza fivérem mikor közelebb mentem hosszá.
-Nyugi!

Pár méterre álltunk tőle. A kezéből vörös köd szivárgott.

-He!! Nyugi nem akarunk bántani.

A lány csak sírva rogyott a földre. Oda guggoltunk melle. Próbáltuk megvigasztalni, majd pedig megjelent Stark. Kiütötte valami fegyverrel majd pedig felemelte és elrepült vele.

Pietroval vissza rohantunk a toronyba.

Stark a lány a laborba vitte. Kikötözte az ágyhoz. Vért vett tőle. Meg megvizsgálta.

Pár órát várjtunk mire felébredt.
Rémülten nézett körbe majd idegesen kezdte rángatni végtagjait.

A lanc gyengének a lany erősnek bizonyult. Elszakitotta a láncot. És feloattant.

-Hé nyugi kedvesem!- fogta vissza Tony.

*Liv szemszögéből*

Elöttem állt a csapat fele. Nem tudom mi akarnak tolem.

-Mit akartok?
-Elöször is a neved.
-Alisha...Hale..- hazudtam persze.

Stark elmondta hogy tud a mutans genemrol.

Majd pedig elkisértek az egyik vendég szobához.

Bennt ültem az ágyon. Néztem ki a fejemből. Könnyeim folytak le az arcomon. Kopogásra lettem figyelmes.
Wanda és Nat lépett be az ajtón.

-Szia!
-Szioo!
-Hali...

-Hogy vagy?
-Nem jol...
-Tudod nem nagyon vagyunk szimpik meg nem is ismersz minket. De azon gondolkodtunk nem e meselnel magadrol.-ultek le az agyamra.

-Dehogy nem ismerlek titeket...- gondoltam. Wanda csak furán nézett. Gondolom kutatott a fejembe.
-Kifele a fejemből!- gondoltam urja majd pedig rám figyelt.

-Hát...igazából...nincs családom. Meghaltak. Befogadott egy kedves baráti társaság, akik szinte a családom voltak. De azán, hülyeséget csináltam és most már elfelejtettek.... Hiányoznak..

-Egyszer biztos megtalálnak.

-Bár ilyen egyszerű lenne...

A lányok meséltek magukról, bár erre semmi szükség nem volt.

Még este kimentem a teraszra csillagokat nézni.

-Miért, Istenem miért nem emlékeznek rám..elmondanám de csak bekavarnák az életükbe...bárcsak minden olyan lenne mint régen...- zokogtam.

Majd vissza mentem a szobámba és álomba sírtam magam...