stray kids imagines [SZÜNETEL!]

han

első találkozás

Idegesen tűrted arrébb egyik szófogadatlan tincsedet, ami megállás nélkül újra és újra a szemedbe hullott.
- Esküszöm kitéplek! - morogtad az áldozatodnak, majd újra kezedbe véve csomagjaidat léptél be a hatalmas épületbe.

Az épületben sem volt különösebben más az atmoszféra, mint az utcán. Mindkét helyen megállás nélkül rohantak az emberek. Mondjuk ezen különösebben nem is csodálkoztál, tekintve, hogy a JYP Entertainment épületében álltál. Abban az építményben, ahol annyi fantasztikus és tehetséges ember dolgozik.
És ez lesz a te új munkahelyed is!
Ennek a gondolatnak sikerült annyira megörülnöd - újra -, hogy el is felejtetted a legújabb ősellenségedet, addig a pillanatig, amíg újra szemed elé nem hullott.
Átkozódva sétáltál a recepcióhoz, ahonnan bemutatkozásod után egy tökéletes útmutatást kaptál annak a megbeszélésnek a helyszínéről, ahonnan már negyed órája el vagy késve.

Miközben rohantál a helyszínre, akkor gondolkoztál el azon, hogy lehet, nem kellett volna megállnod ide felé jövet, annál a kávézónál. Ám a végén azért mégis arra jutottál, hogy talán mégis megérte... legalábbis egy kicsit biztos...

Ahogy kanyarodtál volna be a következő sarkon, olyan sebességgel, amit talán még Villám McQueen is megirigyelt volna, nem számoltál azzal, hogy esetleg valaki más is szeretne bekanyarodni veled szemben, bár ő sem számolt veled. Így esett e rémeset, hogy úgy egymásba fejeltetek, hogy amikor felnéztél, akkorát sikítottál, mint egy mentőautó szirénája, ugyanis akibe belefejeltél teljesen úgy nézett ki, mint aki éppen egy pillanattal azelőtt fogyasztott el egy egész hadsereget.

- AAAA! - kapott arcához fájdalmasan, mivel úgy beléd fejelt, hogy az orra elkezdett vérezni és a szája is sikeresen felrepedt - Miből van a homlokod? - kérdezte nyüszögve.
- Ne haragudj! Nagyon sajnálom! Később jóvá teszem, de most mennem kell. - néztél rá bocsánatkérően, majd tovább rohantál.

A megbeszélésre végül sikerült odaérned és még csak - nagyon - meg sem szídtak, amiért elkéstél. Viszonylag mindenki nagyon kedves volt, és biztosítottak róla, ha valami baj van, akkor megpróbálnak mindenben segíteni. Ezenkívül rengeteg új információval bombáztak, aminek mindegyikét próbáltad is leírni.

Mikor vége lett, az egyik ott dolgozó, nálad nem sokkal idősebb lánnyal beszélgetve indultatok el a cég kávézója felé. Nagyon jól el tudtatok beszélgetni a lánnyal, de még mielőtt leülhetettek volna kapott egy üzenetet, hogy valamit el kell intéznie. Ígymuszáj volt ott hagynia téged, amit őszintén annyira nem is bántál, mert muszáj volt egy kicsit leülnöd egyedül, hogy feldolgozhasd a mai nap eseményeit.

Már majdnem el is vesztél a gondolataidban, amikor megpillantottad azt a srácot, akinek neki mentél. Gyorsan ugrottál fel helyedről és rohantál a fiúhoz.
- Szia. Ne harag... - benned rekedt a szó, ahogy volt időd jobban megnézni az arcát - Te Han Jisung vagy a Stray Kids-ből. - nyögted ijedten - Ne haragudj, hogy úgy neked mentem. Nem volt szándékos. Nagyon sajnálom. Bármit megteszek csak kérlek bocsáss meg! - hadartad el, a tekintetét szigorúan kerülve.
Egy hosszú pillanatig csönd volt köztetek, majd a fiú vidáman felnevetett.
- Semmi baj. Nem foglak megenni, nem kell tőlem ennyire félni. Az orrom is már jól van. - nézett rád vidáman - De tényleg, miből van a homlokod? - kérdezte őszinten, mire nem tudtál elfolytani egy halk nevetését.
- Esetleg meghívhatlak egy kávéra? - emelted rá tekinteted - A bocsánatom jeléül. - tetted hozzá gyorsan.
- Persze. De én állom.

Így futottál bele - szó szerint - Han Jisungba

END

Itt is van az első rész!
Bocsánat, ha kicsit összecsapott lett, de nem vagyok valami jó az első találkozásokban.