Bakudeku - Hovatartozás (BL)

6.rész

Őszintén, magam sem tudom, mit miért teszek. Amikor az ember másokkal van, valahogy mindig éreztetik vele mikor és miért csinál rosszat vagy esetleg jót. Olyan könnyen tudunk okosak lenni, ha másnak adunk tanácsot. Látjuk a problémákat, észrevesszük, amit a másik nem és az érzelmi befolyás sincs nagy hatással ránk. Mert tudjuk, nem nekünk kell majd cselekedni. Azon jár az agyam, hogy ha most itt lenne más is rajtunk kívül, mit mondana nekem? Ostoba vagyok? Nevetséges? Szerencsétlen? Logikátlan? Az én helyzetemben mi is lehetne a legjobb döntés, amit ha meghozok, helyesen cselekszem vele? Miért vagyok itt vele? Mért hagyom, hogy a dolgok így történjenek? Mért döntöttem, úgy hogy itt maradok vele?

A ruhák között kutattam és folyamatosan agyaltam, minden hülyeségen, ami az eszembe juthatott ebben a helyzetben. Sikeült lenyugodnom, az időhúzásomnak hála és annak is persze, hogy Katsukit kellő távolságra küldtem magamtól, amíg készülök. Nem hagyhatom magam. Még ha, érthetetlen okból is, élvezem azt furcsa érzést vele, én szeretnék többként cselekedni, mint egy ösztönlény. Lehet, hogy arra is vágyok, hogy ős így érezzen és ne légből kapott indokokkal próbáljon mindenre rá venni. Ááárh! Mi az istenért vagyok én ennyire érzékeny, komolyan nevetségesen érzem magam! Mintha én lennék folyton, az ostoba, aki túlreagálja a helyzeteket! De...nem, érezhetek úgy, ahogy érzek? Miért ne lehetne?

- Hé! Te istenverte szerencsétlen! Meddig tart neked már felöltözni? – kiáltott a barlang másik végéből Bakugo.

- Kész vagyok! Nem kell ordítani! – kiabáltam vissza és táskámat magamra kapva siettem felé.

- Na végre! Lemegy a nap mire kijutunk innen! – morogta és felém nyújtotta a kezét.

- Mi van? – néztem rá értetlenkedve.

- Éppen felsegíteni próbállak erre a kibebaszott sárkányra!

- Á! Nyugodj már meg! Mindenen felkapod a vizet! Csak tarts bakot és felugrom rá. – sóhajtottam fáradtan, mire öt percen keresztül néma csöndben bámult rám, ami kezdett kellemetlen lenni.

- Öhm...jól vagy? – kérdeztem aggódva, mire hirtelen a csípőmre fogott két kézzel és a magasba hajított.

- Mi a FAAAAAAA....ssssszz! – kiáltottam, amit a barlang mennyezete felé közeledtem. Mikor megálltam a levegőre egy pillanatra, épp annyira voltam az érdes faltól, hogy kinyújtott kézzel végig tudtam volna simítani rajta. Ahogy egyre gyorsabban kezdtem lefelé zuhanni, már rég elmúlt a halálfélelmem, mivel volt egy sejtésem, hogy nem egy kivégzés technikában veszek jelenleg részt. Nagy puffanással zuhantam bele Kacchan karjaiba, ki már büszkén a sárkánya nyakában ült. Egy pillanatig csak meredtem rá, majd mérgesen összefontam a karjaimat.

- Nem bírod elviselni, hogy ne úgy legyen valami, ahogy te akarod, igaz?

- A sok ellenkezés miatt lassítod a folyamatokat, pedig minden annyival egyszerűbb lenne. – vonta meg a vállát és maga elé ültetett – Kapaszkodj rendesen. Aki először repül sárkányon, mindig úgy érzik, hogy könnyen leeshetnek, pedig csak a tartáson múlik a dolog. De nem kell aggódni, én majd foglak téged Kisherceg. – vigyorodott el önelégülten.

- Kérlek, ne hívj így! – forgattam meg unottan a szemem – Még nemes származású sem vagyok. Teljesen fölösleges úgy kezelned engem, mintha semmihez nem értenék.

- Nem hiszem azt. Csak én jobban csinálok mindent, szóval nem árt tanulnod.

- Nem indulhatnánk végre? Szerinted, most ki miatt megy le a nap?