Bakudeku - Hovatartozás (BL)

5.rész

Az ember soha nem tudhatja, merre viszi az élet, vagy, hogy mit miért tesz. Az egyik pillanatban rohansz valami felé, hogy megszerezd, majd a földön kuporogva védelmezed azt. Miközben lassan rágtam és a hevesen lobogó tüzet bámultam, az agyam szinte gerjesztette az újabbnál újabb gondolatokat. Nem tudom, helyesen hozok e döntéseket, hogy mire is hallgatok most igazán. Itt ülve ebben a hatalmas barlangban, rágcsálva ezt az ízletes ebédet egy barbár srác mellett ki nagy élvezettel tépi szét jelenlegi zsákmányát. Nagyot nyeltem a gondolatra, hogy velem is efféle tervei lennének, kissé máshogy végződve természetesen. Természetesen én választottam azt a lehetőséget, hogy maradok. Meg akarva ismerni ezt a lobbanékony természetű, erőszakos, nagyszájú, öntörvényű...oké, már egész jól ki ismertem a problémás dolgait és így átvéve, nem is igazán értem mi az isten marasztal engem itt?

- Nem ízlik, te mihaszna? Minek rínyáltál ennyit nekem, ha még enni sem eszel rendesen?! – dörrent rám Bakugo, mire ijedtemben majdnem a földre ejtettem a húst.

- Ne-ne haragudj...csak kicsit a gondolataimba vesztem. – magyaráztam zavartan, majd igyekeztem belehúzni az evésbe.

- Hé! Ha megfulladsz ebben a zabálásban, tuti kinyírlak!

- Annak meg mi értelme lenne? – néztem rá értetlenül.

- Pofa be és egyél!

- Bunkó vagy, tudod?

- Még szép! – vigyorodott el – A legvonzóbb tulajdonságom.

- Még te sem hiszed el. – motyogtam unottan és majszolgattam.

- Ledőlök pihenni, addig is haladjál az evéssel, ha ma még ki akarsz menni a terepre!

- MIII?! – kaptamm felé a fejem – Komolyan?! Kimegyünk?! – lelkesedtem fel.

- Ha így haladsz soha, szóval ne a szád járjon! – morogta, majd a fészek felé vette az irányt. Nagy sóhajtással dőlt bele a kényelmes fekhelyébe és utána hangját se lehetett hallani. Nagy izgalommal tűntettem el a maradék húst, majd eloltottam a tüzet és maradék nyers húst Khirishima elé vonszoltam, ki boldogan nyelte le egészben. Háláját kimutatva, kellő nyállal végi nyalta a fejemet, mire egy kínos mosolyt megeresztettem.

- Nagyon szívesen, de lehetne egy kicsit óvatosabb módja a szereteted kimutatásának. – kuncogtam majd keresve egy kis vizet és ruhaanyagot, megmostam az arcomat. Nagy levegőt véve elindultam a fészek felé, hogy szóljak Kacchanak, hogy indulhatunk. Egyre bizonytalanabbá váltam, ahogy egyre közelebb értem a szuszogó Bakugohoz. Ha most tényleg alszik és én felébresztem, akkor ki fog nyírni vagy le fog e támadni? Nem tudom, melyik lehetőség tűnik kockázatosabbnak. Óvatosan bemásztam mellé, majd amilyen gyengéden csak lehetett, megráztam a karját.

- Hé! Kacchan! Ébredj! – suttogtam, mire azonnal kipattantak a szemei és hirtelen sebességgel ülésbe vágta magát

- K-kacchan? – hebegtem zavartan, mire felém kapta a fejét.

- Hol a csókom?!

- A...mid?

- AZ. ÉN. CSÓKOM.

- Öhm...nem tudom?

- Mit nem értesz te idióta Deku?! Milyen feleség lesz belőled, ha az alap kötelességeidet sem tudod teljesíteni?

- Kötelességeimet? – pislogtam nagyokat.

- IGEN! Egy csókkal kellet volna felkeltened! – kiabált rám sértetten.