❧ felkavarva ❧ J i k o o k

1

- Megtudhatnám mégis mi a fasz volt ez? - csapta ki kezemből a tálcát az ebédlő közepén az egész iskola előtt idegesen Jungkook amit hirtelen nem tudtam hova tenni és csak álltam ott lesütött szemekkel, elképedt fejjel amit lassan le is hajtottam, dühömben pedig csak ökölbe szorítottam tenyeremet majd gyors léptekkel haladva hagytam el mind az étkezdét mind az intézményt azzal nem törődve, hogy faképnél hagytam legjobb barátom tettét realizálva és így indultam volna haza ugyan valaki ezt nem hagyta.

- Lám lám kit látnak szemeim, csak nem Park Jimint a kis gyáva semmirekellőt? Hova ilyen sietősen? Megint megsiratott valaki? - röhögött nem messze tőlem a falnak dőlve Yoongi, cigifüstjét kiengedve gyalázó száján majd miután eldobta a nikotindús dohányszálat, ellökte magát onnan s felém közelített. Ő amolyan rosszfiúnak számított az iskola falain belül akárcsak Jungkook, valami oknál fogva mégse voltak soha jóban, nem kerülték egymást ugyanakkor nem is haverkodtak avagy húztak le embereket közös erőfeszítéssel. Külön utakon tették meg ezeket nem messze egymástól való igaz, Jungkook mindenesetre nem dolgozott senkivel. Akadtak segítői, jobban mondva kellékei na meg persze a bandája, kiket ott nem hagyott volna ilyen emberekért, mint példának ejtve szerény személyem. Ennek dacára mégse okoltam soha őt, voltaképp semmi másért se, mindig az ő pártját fogtam. Na meg persze mellette állva a cuccait, amíg ugyan ő végezte el a piszkos munkát, én egytől-egyig az összesben szerepet játszottam, mint ártatlan cinkosa, belevitt a bűnbe. Vele szemben viszont nem tudtam verekedni, visszaszólni vagy ehez hasonlók, soha nem is tettem. Talán mostanáig. A hülye is észlelte volna Jungkook emberi kihasználásának perfektitását, én elég későn észleltem. Valószínűleg a lila köd miatt, mi hirtelen fellángolásban mutatkozott meg felé irányulóan.

- De őt látod, viszont már nem sokáig mert elhagyja ezt a redvás helyet mielőbb még ...! - vigyorogtam vissza derültségére mi én voltam, azonban incselkedésem végét inkább nem tágítottam, mindinkább beletörődve álltam volna tovább csakhogy már előttem állt és úgy emelt a magasba.

- Mielőbb még? - szólt hozzám kicsit aggresszívebben megkomorodva mi miatt úgy éreztem már nem a vicces Yoongi próbál felkenni a falra, inkább egy másik fő érzelem uralkodik felette, mit ha csak tovább nyüstölök nem visz jóra, bizonyára. Kíváncsian várakozva megválaszolatlan válaszomra egyben gúnyosan méregetett, miszerint esélyem nem lenne egy hozzá hasonló ellen nemhogy erőben, még szavakkal se tudnék senkit se lenyomni, kizárt.

Türelmetlenségében szorongatta jobban felsőm nyakrészét folytásként továbbra is válaszomat várva, holott nekem már kezdett színtváltoztatni a fejem levegőhiányában. Rögvest kínzó pontomhoz kaptam mancsaimmal, hogy lefejtsem onnan kezeit nyakszorításomból. Forgott velem a világ és eszembe jutottak régebbi emlékek, sebek szakadtak fel újra, miket nem is tudom mivel gyógyítottam be az évek folyamán, itt egy perc alatt mind elősorakoztak. Ő bántalmazott már. Mások bántalmaztak már. Sokan bántalmaztak már. Ez forgott körös-körül a fejemben. És most egy újabb hasonló kín, hogy a lelkelkem egy kicsit megint ,,meghaljon,, és ne a jó, a sok pozitív, s fontos hozzájáruló az életemhez hanem a rossz, a romboló, a szükségtelen foglalja helyét ott? Egy ismétlődően gyötredelmes, s felejthetetlenül rögzülő mind érzésben, mind tudatban, fájdalom.

Jött is volna az első ütés, vártam már a megszokott helyre érkező maflásomat, hogy minél előbb túl lehessek rajta és reménykedjek, hogy ez kielégítette eme kiismerhetetlen szerzet beteg vágyait, de a csapás nem érkezett. Szememet már előre behunytam és erősen csukva tartottam, nem akartam látni ellenfelem arcát ahogy végrehajtja a neki élvezetes műveletet, nekem pedig egyenesen hasogató érzést okozó mit az alkalmak során ugyan megszokhattam, nem vágytam soha vissza rá, a fájdalomra.