Rettegett egy lány |Tolyo Revengers|

3.

Vasárnap hajnalban Kageki izzadtan ült fel az ágyában. Szörnyű rémálma volt ahol minden számára cseppnyire fontos személy meghalt a szeme láttára. Furcsa volt számára, hogy Draken is szerepelt ezen személyek között, de betudta annak, hogy szombaton mégiscsak több mint két órán keresztül beszélgettek – szinte a semmiről.
Aztán hasbavágta a kegyetlen igazság, miszerint igen kemény napnak néz elébe. Vasárnap szinte mindig itt van pár furcsa alak akik bátyja különös csatlósainak mondhatóak. Ilyenkor mindig duplán kell főznie, ebédnél pedig tűrnie kell ahogy csámcsogva, a legkisebb kulturáltságot sem mutatva zabálnak vagy éppen, hogy úgy viselkednek mintha egy kocsmában lennének – nem mellesleg mintha ő lenne a kocsmárosné –, de Kageki sosem ellenkezett. Egyszer sem volt olyan, hogy lázadt, veszekedett, verekedett, vagy felemelte vólna a hangját, mert nem akarta. Annak ellenére, hogy bátyja rengeteg dolgot művelt vele ami nem túl lány, kedves vagy testvér kapcsolat zónába tartozik, szerette. Nem érdekelte hányszor cáfolja meg valaki – igaz vagy nem igaz érveléssel –, hogy téved, a bátyja nem szereti őt csak csupán kihasználja, olyan számára mint egy önkéntes szolga.....nem hitt nekik. Nála jobban senki sem ismerte, nem ismerhette a fiút. Tudta, hogy az anyjuk halála neki is rettenetesen fáj és ezért szokott rá a cigarettára, ezért keveredik mindig verekedésekbe. Egyszerűen nem érdekelte, hogy mások mit mondanak és már mennyiszer gondolt már arra, hogy megszökik sosem próbálta meg. Azért sem mert nem lett volna hova mennie és azért sem mert bátyja – akármennyire nem lehetett kinézni belőle – dolgozott. Nem sokat és ez a béren is látszott, de tett valamit ezért a csöppnyi kétszemélyes családért és ez Kageki szívét megmelengette.

A sötét hajú lány kikelt az ágyból és felvette az otthoni ruháját ami egy fekete bő pólóból és egy térd alá érő szintén fekete bő nadrágból állt – persze fehérneművel.
A fürdőben megmosta az arcát majd egy kicsit elszöszmötölt a hajával. Körülbelül közepén elválasztotta jobboldalt simán kifésülte és hagyta, hogy kiengedve legyen, a bal oldalt viszont csatokkal és egy kis hajzselével hátrasimította, de itt is kiengedve hagyta. Az anyukája szerint jól állt neki ez a viselet ezért hétvégén is mindig így hordja, ezzel is anyukájára emlékezett.

Kilépve a fürdőből megcsapta a cigaretta füstjének szaga. Sóhajtott majd kinyitotta az ablakokat, hogy átszellőzzön a ház. Bekopogott testvére ajtaján és egy morgás után benyitott. A fiú a nagy francia ágy közepén feküdt karjával eltakarva szemét.
— Mit szeretnél reggelire és ebédre? – kérdezte Kageki miközben a kimosott ruhákat hajtogatta majd tette be a szekrénybe.
— Palcsinta és rámen! – a lány csak mosolyogva bólintott és már ki is ment az idősebbik hálójából. Nem akarta zavarni. – és ma nem jön senki!! – kiabált a lány után. Ő csak egy okét válaszolt és már neki is állt megcsinálni a tésztát.

                                                  *

A vasárnap hamar el telt. Kageki tanult és elmélkedett. Nem volt túl sok értelme azoknak a dolgoknak amiken agyalt, de mindig is jó kikapcsolódásnak tartotta. Délután - vagyis inkább kora este - a bátyjával kellett edzenie. A régen minden napi több órás edzések mostanra leszűkültek néhány vasárnapra.  Ez persze nem zavarta a lányt, hisz neki mindig fájdalmat okozott, hogy testvérével kell harcolnia - holott tudta, hogy a fiúnak semmi baja nem fog esni csak neki. És ez vasárnap is így volt.
Hétfő reggel zöld és lila foltokkal kelt. Habár fajták nem törődött velük. Nem érdekelte, és a féltestvérét sem.

Az iskolapadban szinte már elaludt. Fáradt volt és igazából az sem érdekelte, hogy mi történik körülötte. Kageki még akkor is aludt mikor már az utolsó óráról csöngettek ki. A diákok sorban hagyták el először a termüket, aztán az épületet. Senki sem törődött azzal, hogy a lány bennmarad, mivel senki sem volt még beszélő viszonyban sem. Kageki mindenkit eltaszított magától aki egyáltalán hozzá szólt.
Ezzel szemben az iskola épülete előtt álló két jóképű szőkével már máris törődtek az emberek. Egy két lány még oda is ment. Mikey és Draken Kagekit várták.
Húsz perc türelmes - vagyis inkább Draken részéről türelmes, Mikey részéről pedig nyafogós - várakozás után a lány szaladvan akarta elhagyni az épületet a két fiút észre sem véve. Kageki a port felverve áll meg a kaput elálló ket szőke előtt.
— Hova-hova ilyen sietősen? – kérdezte Draken.
— Haza! Késésben vagyok szóval engedjetek menni! – fújtatott. Annak ellenére, hogy tudta azt, hogy a bátyában még van valami törődöm érzés, azzal is tisztában volt, hogyha nem kap időben ételt kapni fog. Ezt viszont nagyon nem akarta, mert még a tegnap szerzett sérülései is fájtak.
— Vendégeitek lesznek Kiso-chan? – kérdezte Mikey miközben továbbra sem állt el a lány útjából.
Kageki megelégedve a csesztetést kicsivel hátrább ment és nekifutott. Felkapaszkodott a kerítésre és Draken vállának segítségével átmászott.
— Áhoj bénák! – intett és már rohant is hazafelé. Már igen késésben volt és az sem biztos, hogy vannak hozzávalók a sobához amit féltestvére kért.

Szerencsére minden rendben volt. Időben elkészítette az ételt, finom is lett, és bátyja is meg volt vele elégedve.
Másnap viszont igen furcsa dolog történt. Kageki szabadnapot kapott. Nem kellett időben hazaérnie, nem kellett ételt csinálnia a testvérének és az sem lett volna gond ha nem megy be az iskolába, de ő inkább bement mert jól tudta, hogyha nem megy be a bátyát fogják elővenni és ezt nem akarta.
Így történt, hogy Kageki az órákon jelentkezett, válalta a felelést így az osztálynak nem kellett félnie, hogy az felel aki nem tud semmi. Délután pedig időben sétált ki az ajtón kicsit vidámmabb arcal mint szokott. Meglepetésére ma is ott találta a két szőkét. Egyenesen feléjük indult.
— Halika szőkék! – intett nekik.
— Hogyhogy ma nem menekülsz előlünk Kiso-chan? – Kageki flegmán ránézett Mikeyra.
— Tegnap sem menekültem csak dolgom volt. Nem tartozik rátok az életem, annyira azért nem vagyunk jóban. Sőt valójában veled Sano-san – mutatott a lány az alacsony szőkére – nem is beszéltem csak Ryu-sanal mert otthagytál mineket. – Mikey kicsit elgondolkodott, majd sunyi fejjel odafordult Drakenhez.
— Ryu-san? – a magas szőke kicsit zavarba jött. Mikey sejtő arca pedig kicsit sem segített rajta.
— Figyu! Amúgy miért jöttetek? – kérdezte végül Kageki.
— Gondoltuk, hogy lóghatnál velünk. – Kageki egy kicsit elgondolkodott. A hétköznapokon nem valószínű, hogy lenne rá esélye. Maximum egy kevés beszélgetésre. A szombatot sem mindig mert lehet, hogy Akkunnal lesz, de ha előbb eljön órákról egy kicsit lehet a srácokkal.
— Ez kicsit bajos. A hétköznapokon hamar indulnom kell. Tegnap azért siettem mert késésben voltam. Ritka, nem. Sosincs ilyen, hogy suli után nem kell rögtön mennem, de most ez van. Szombatonként szabad vagyok. – jelentette ki.
—  Igen elfoglalt vagy Kiso-chan. – méregette a lányt összeszűkült szemekkel Mikey. Kageki egyszerűen megrázta a fejét és a magasabb szőkére nézett.
— Mit fogunk csinálni? – Draken lenézett az alacsony barátjára választ várva, de az nem jött.
— Dönts te. – a fiú csak annyit kérdezett, hogy miért. Erre Kageki unottan ránézett az alacsonyabbikra.
— Megint itt fog minket hagyni. Az út közben egyszercsak észre fogjuk venni, hogy kedves Sano-san eltűnt és nincs velünk. – Mikey felnevetett.
— Ez van. Mindig közbejön valami fontos dolog. És ma is ez van szóval csá! – és elszakadt. Kár lett volna tagadnia az alacsony szőkének rettenetesen shippelte a két magasat. Már akkor érezte, hogy talpraesett okos és egyben kedves lány mikor azzal a sráccal beszélt aki rátámadt a lányokra és ilyen lány az aki az ő barátjához illik.

Végül Draken és Kageki elindultak a park felé ahol múltkor is beszélgettek olyan sokáig. Az útközben pedig kibeszélték Mikey béna kifogástait és próbálták megfejteni mi a valódi oka annak, hogy eddig mindkét alkalommal ott hagyta őket.