Rich sex || Hyunin ✓

- 9 -

Ahogy az várható volt, Jeongin úgy érezte, mindenáron el kell kerülnie Hyunjint, miután beszélt Minhoval.

A kisebbet zavarta, hogy barátja belekeveredett, de még inkább az, hogy Hyunjin nem tartotta tiszteletben a magánéletét.

Szerencsétlenségére nem telhetett el három napnál több, mire az idősebb megkereste Jeongint iskola után, miközben hazafelé tartott.

–Nem akarok veled beszélni.  -motyogta Jeongin, meg sem állva a lábával.  Hyunjin azonban szó nélkül követte.

Percekkel később Jeongin elérte a háztömb sarkát, így tekintetét a fekete hajúra fordította, és komolyan nézett rá.

–Miért követsz?

–Mert négyszemközt szeretnék veled beszélni.  -Hyunjin is komolyan válaszolt.

–Hát én nem.  -Jeongin folytatni akarta az útját, de nem tudta.

–Miért vagy dühös? Valamit rosszul csináltam?

–Nos, először is elárultál minket. Még azután is, hogy elmondtam. Fontos, hogy titokban tartsd. -minél kevésbé tette keresztbe a karját, Hyunjin annál inkább felvonta a szemöldökét, meglepődve a vádon.

–Azt hiszed, hogy megtettem? Még akkor is, amikor mondtam, hogy vonzódom hozzád?

–Kérlek. Nem hallod magad?  -A vörös hajú komolyan bosszankodni kezdett. 

–Nem ismersz, Hyunjin, és én sem téged. És már mondtam neked, hogy nem lesz több szexuális kapcsolatom veled. Akkor miért próbálsz folyamatosan közel kerülni hozzám?

Jegyezte meg Jeongin, kissé rosszul érezve magát, amikor befejezte a beszédet, de tudta, hogy az volt a helyes, ha tisztázzák a dolgokat az idősebb férfival.

Ő azonban nem habozott gyorsan reagálni, inkább elemezte a másik szavait.

–Szóval azt akarod, hogy békén hagyjalak?  -Hyunjin kedvetlennek hangzott.

Jeongin az alsó ajkába harapott, de habozás nélkül bólintott a másik javaslatára.

–Túl messzire mentünk, és ha nem hagyjuk abba, mindenki tudni fogja. -A kiskorú elmondta véleményét, kerülve a szemkontaktust Hyunjinnal, aki mintha valamit közölni akart volna a szemével.

Jeongin anélkül, hogy többet mondott volna, sétálni kezdett, és más időktől eltérően ezúttal Hyunjin sem akadályozta meg.

+

Ahogy teltek a napok, Jeongin furcsán érezte magát az iskolában, de a barátai szórakoztatták ostoba történeteikkel.

Jeongin azonban rájött, hogy annak ellenére, hogy fizikailag Hyunjin mellett volt, ugyanoda tért vissza, ahol néhány nappal ezelőtt: úgy érezte, hogy kizárták a csoportjából.

Egyrészt nyilvánvaló volt, hogy a vörös hajú volt az egyetlen homoszexuális.  Azonban ezekben a pillanatokban úgy tűnt, Jeongin is kirekesztettnek érezte magát, nem bízhatott meg senkiben, hogy beszéljen arról, amit érez.

A kiskorú azt hitte, hogy ami történt, az csak álom volt, és a folyosón átsétáló fekete hajúra nézve, a csoportjával együtt nevetve anélkül, hogy egy pillanatra is ránézett volna. Szégyellte magát, sőt kényelmetlenül érezte magát, amiért azt hitte, hogy a dolga valóban működni fog.

Péntek délután volt. Az ég felhős és sötét volt, viharral fenyegetve, ezért az egész iskolában felkapcsolták a lámpákat.

Jeongin a cuccait a hátizsákjába pakolta, kissé boldognak érezte magát, mióta Jisung meghívta egy uzsonnára.

Sajnos, mire ők ketten az utcákon sétáltak, a város központja felé tartottak, megindult a vihar, és ezt rendkívül erősen tette.

–A kibaszott anyját! -kommentálta Jisung, miközben mindketten a bevásárlóközpont felé futottak a megmaradt háztömbön.

Mire azonban be akartak lépni a helyszínre, Jeongin nem vette észre, hogy a cipője csúszós, így végül durván a földre esett, és hangosan sikoltozott.

–Jeongin! -Jisung hátralépett, hogy odaérjen hozzá.  –Megsérültél?

–A bokám.. -a vörös hajú sírva jegyezte meg, miközben erővel fogta a lábát. –Nagyon fáj! -tette hozzá sóhajtva, és képtelen volt elhinni balszerencséjét.

Mintha ez nem lenne elég, az intézetből többen is kijöttek az épületből mindannyian esernyővel. De volt valaki, akit ismert. Túl sok volt ez neki.

Végülis azt mondtam neki, hogy maradjon távol tőlem...

Gondolta magában, mielőtt többen odajönnének és segíthetnének neki.

+

Órákkal később Jeongin hazatért Jisunggal, mivel a szülei csak vasárnap reggel érnek vissza.

A barátja ragaszkodott hozzá, hogy felhívja őket, de Jeongin visszautasította.  Nem akarta, hogy visszatérjenek kis utazásukról, és egy egyszerű ficam miatt elveszítsék az állásukat.

Ezért döntött úgy, hogy Jisung Jeonginnal marad a házában, hogy kiszolgálja, mivel a legfiatalabb kificamodott bokával feküdt az ágyában.

–Hogy érzed magad? -kérdezte Jisung szomorú arcot vágva, mivel utálta így látni Jeongint.

–Még mindig fáj... De nem annyira, mint korábban. -a vörös hajú fáradtan felsóhajtott.  –Tudnál hozni egy pohár vizet?  -kérdezte udvariasan, mire Jisung bólintott, és azonnal a konyhába szaladt.

Közben Jeongin ott ült, és egy kicsit panaszkodott, hogy mozgatnia kell a lábát, és arra is, hogy a fájdalom még mindig erős volt.

Néhány perccel később érezte, hogy Jisung feljön a lépcsőn, de meglepődve tapasztalta, hogy az ajtajában álló személy nem barátja, hanem valaki, akire nem számított.

–H-Hyunjin..?