Summer |Bokuto × Reader - Befejezett|

ten

Nem volt nálam a telefonom, ugyanis mivel edzőtáborban voltunk, ilyenkor nem hoztam magammal. Viszont lehet, hogy most kivételesen ez hiba volt, még ha nem is tudtam, hogy mi fog történni. Kaorinál láttam a telefonját, azonban mivel nálam nem volt és a többieknél se nagyon, ezért nem tudtam tőle megkérdezni, hogy Koutaroval mi a helyzet. A csarnokok közötti átjárkálás nem volt engedélyezett, míg tartott az edzés, így csak reménykedni tudtam, hogy a barátom jól van.

  – [Név], felírtál mindent? – lépett elém Akaashi, miközben a padon ültem.

  – Mi? – néztem rá megszeppenve és egyben kérdően.

  – A pontok – mutatott a lapomra, mely üres volt.

  – A....A pontok – néztem el a lapra, ahol mindössze az volt felírva, hogy ki kivel játszik – Nem írtam fel, ne haragudj. Teljesen elterelődött a figyelmem. Letudnád nekem diktálni? Kérlek – suttogtam.

  – Mi a baj? – kérdezte meg, miközben leült mellém.

  – Koutaro... – válaszoltam halkan – Yamiji–san nem engedte, hogy egy csarnokban legyünk és félek, hogy kifog borulni.

  – Kaori–san vele van, nem? Ha jól tudom, akkor am ő ment a harmadikosokhoz.

  – De. Viszont félek, hogy még Kaorira se hallgat – kezdtem el morzsolni az ujjaimat – Rajtam kívül rá, meg Kaorira hallgat a legjobban. Azonban mivel én is tehetetlen vagyok jelenleg, félek, hogy ő se tud segíteni rajta. Nagyon ki van bukva, Akaashi – néztem aggódva a mellettem ülő fiúra.

  – Tudom ez nem megoldás, de... – kezdte – Nem biztos, hogy a legjobb ilyen állapotban itt maradnia. Nem tud koncentrálni az edzésekre se és te se lehetsz mindig mellette. Akárcsak most.

  – Itt vagy te is és Kuroo is. Tudom, hogy szüksége van arra, hogy ne érezze azt a fujtogató magányt. Ha csak velem lenne, akkor máshoz nem tudna fordulni. Ha pedig elmennék mellőle egy pillanatra, akkor egyedül lenne, teljesen, legalábbis így érezné magát. Viszont úgy, hogy itt vagyunk, szinte mindig van vele valaki. ha a szobában vagyunk, akkor nem igen megyek el mellőle, azonban, ha kint vagyunk és el is megyek a közeléből, akkor te, vagy Kuroo ott vagytok. Hinata és a többiek is. Szüksége van ilyenkor arra, hogy másokkal lehessen és éreztessék vele, hogy ő is ugyanannyit ér, mint akárki más. Nem mehetek vele haza, mert akkor jobban magába roskadna. Remélem Kuroo odamegy majd hozzá kicsit.

  – Biztosan. Tudja jól, hogy milyen állapotban van és nem hagyná magára – nézett maga elé Akaashi, egyenest a másik oldalra, ahol a Johzenjis fiúk éppen baromkodtak valamit.

  – Mit tegyek Akaashi? – csuklott el a hangom és úgy éreztem, hogy nagyon kevés kell, hogy elsírjam magamat – Azért jöttünk ide, hogy jól érezzük magunkat, ahogy mindig is és egymással legyünk, valamint röpizzünk. Akkor mégis miért alakult így? – emeltem rá a tekintetem, ő pedig szintén ezt tette – Egy rossz álomnak köszönhetően most nem tudom összekaparni Koutarot. Ilyen állapotban nem tud játszani és az edző is haragos lesz.

  – Nem tudom, hogy mit tehetnénk. Biztos mi kellünk ehhez? – kérdezte meg óvatosan.

  – Mármint?

  – Elegek vagyunk mi ahhoz, hogy egy kortársunknak meggyógyítsuk a lelki sebeit?

  – Volt már pszichológusnál, tudod jól.

  – Tudom.

  – Nem használt. Hiába járt hozzá, majd nemhogy másfél évet, konkrétan csak pénzlehúzás volt az egész, amit az a nő csinált. Az apukája felvetette neki, hogy elmehet máshoz, de ő nem szeretett volna. Máshova menekült...