A fogadás

1.Fejezet

Sofia vagyok. 17 éves és mindent megteszek, hogy pokollá tegyen a szüleim életét. De persze csak apróságokkal. Apukám szicíliai, anyukám magyar és van egy kishúgom Delila. 6 év korkülönbség van köztünk es a kapcsolatunk olyan mint a terhes nők hormonállománya, azaz kiszámíthatatlan. Az apukám olyan mint egy olasz apuka. Az anyukám meg elég elcseszett. Ezt azóta tudom, hogy önálló gondolataim vannak.
De most ne egy ilyen lehangoló témáról beszéljünk, hanem arról hogy végre megyünk Szicíliába. Vége a sulinak és ez lesz az utolsó másfél hónap amikor nem az érettségin izgulok. Imádok ott lenni. Ott van az egész családom és a legjobb barátaim is.
Holnap reggel indul a gép és én meg azt sem tudom melyik bőröndbe pakolják.
- Vagy bőröndökbe? - gondolkozom hangosan
Apa persze mindig csak azt hallja amit akar.
- Kicsi szíve apájának annál többet ne hozz mint amit egyedül el nem tudsz intézni, nem hiszem hogy idén is találsz egy olyan kis lúzer srácot a reptéren aki húzza utánad a cuccokat.- kiabálja egy szuszra
- Jaj már - kiabálok még hangosabban - azóta is segítünk egymásnak a házikban online
- Egymásnak? Vagy csak ő neked? - kérdezi gúnyosan
Én erre már nem válaszoltam mert éppen egy széken pipiskedtem, hogy leszedjem a pincében a legfelső polcról a bőröndöt. Már elég sokszor mondtam apának, hogy ez nagyon nem praktikus helyen van.
- Annyiszor fenyegetőző, hogy elmész innen olyan helyre raktam a bőröndöt ahol nem éred el egy könnyen- válaszolta még anno.
Az egész családom kihasználja az alacsonyságom hátrányait.
Mivel nem kíséreltem meg a két szék egymás tetején opciót ott lent főleg, hogy strandszékek es nem akarom összetörni magam a nyaralás előtt, visszabattyogtam a földszintre.
Miközben apának magyaráztam, hogy ha akarnék sem tudnék megszökni elméletemet, az én édesanyám ezerszer elmondta nekem, hogy milyen béna vagyok azért nem tudtam levenni, dagadt és lusta vagyok a többit már nem is hallom meg.
Egész késő este volt mire bepakoltam.
Már csak pár óra volt hátra az indulásig szóval vettem egy forró fürdőt és már fel is vettem a legkényelmesebb utazós ruhámat.
Igen én az az ember vagyok aki úgy néz ki mint egy idióta a reptéren de farmerben olyan kényelmetlen.
Mire majdnem bealudtam az euphoria albumra berontott apa hogy : INDULÁS!

Hadd ne részleteztem milyen borzasztóan unalmas az a folyamat amíg be nem ülhetsz a repülőbe.
Apukám mikor Szicíliába indulunk mindig kicsattan az örömtől, hiszen nem csak nekem vannak ott barátaim hanem neki is. És az ő barátai az én barátaim szülei. Apa mellettem ült és éppen arról diskuráltunk, hogy milyen jó hogy már délre ott leszünk és már ma találkozhatunk velük. Anya és Delila meg arról beszéltek milyen jó lesz ha lebarnulnak. De igazából volt egy dolog amiről nem beszélhettem apának akármennyire is vártam.
Michele.
Aki valószínűleg az az 5 nyár óta hogy nem találkoztunk megváltozott.
Ő Alberto bácsi fia és Carlo bátya. Carlo a legjobb barátom csecsemő korunk óta testvéri szeretet van köztünk ahogy apa és Alberto bácsi között is.
De persze Michele az a nagy tesó aki menőbb helyesebb  és aki mindig lekoptatott minket.
Persze ez teljesen normális 6 évvel idősebb nálunk.
Elég sok ideje nem láttam mert egy nyarat Miamiban töltött, aztán rá egy évre oda ment egyetemre.
Mi meg csak nyaranta vagyunk ott.
Amíg ezen gondolkoztam oda is értünk. A reptéren már Alberto bácsiékhoz vártak ránk. Ők vittek el minket onnan én persze Carlo vadonat új kocsijába ültem és ketten mentünk utánuk.
Útközben azon poénkodtam hogy meg ne öljön minket most hogy van jogsija mert ha úgy vezeti a kicsit mint régen a kis motort akkor nem élem túl.
- Miért kell mindig a férfiasságomba tipornod Sofi? - kérdezte komolysággal az arcán.
Amitől a vállába csapva kellett nevetnem.
- Inkább azt mond meg mi ez a változás, sokkal sugárzóbb vagy mint szoktál- mondja somolyogva
- Végre itt a nyár és azt tervezem, hogy nagyon emlékezetes legyen. Ugye aludhatunk megint Francesca mamánál? - kérdezem
- Persze, megint ki akarsz szökni mert már 20:00-kor alszik igaz?
- Nyilván, apuék túlságosan féltenek
- Én is féltenélek néha olyan vagy mint egy óvodás
Mire vetettem volna rá egy morcos pillantást megékeztünk.
És ki várt minket a ház előtt?