Te, én és a naplemente

6. fejezet

Pitty! Jelzett a telefonom. Messenger: 2 olvasatlan üzenet.
- Ki a jó büdös anyám keres hajnali fél hétkor? - gondoltam.
Ki gondolta volna, nem a rossz illatú édesanyám írt. Hanem még annál is meglepőbb.

Bartos Alex:
Szia, Boldog szülinapot!
Asszem ma van😅

Kis Lea:
Szia!
Köszönöm szépen!

ÚRISTEEEEEN! Várjunk csak, eddig nem utált? Ma lehet, hogy farmerben leszek? Valami szebb pulcsival? Ez se történt meg már régóta. Mint már mondtam, nem voltam az utóbbi hetekben a legjobban. A csók miatt. Nyilván, hogy a csók miatt. Legyen rajtam esetleg smink? Valami sima, highliter, szempillaspirál egy kis pirosító is esetleg? Most komolyan, rendesen felöltözök? Mérföldkő lesz az életemben.

Így, a szokásos fél perc helyett 20 percbe telt, hogy elkészüljek. Lefele menet gyorsan benyomtam egy müzliszeletet, hogy ne üres hassal menjek suliba. Apropó iskola, remélem, hogy megbocsájtanak a lányok. Az elmúlt két hétben, jó esetben kétszer szoltam hozzájuk. Döcögős lesz, de reménykedjünk, hogy sikerül.

Hétre értem be az oskolába, mert nulladik magyarunk volt. Óra előtt gyorsan odamentem a barinőkhöz:
- Sziasztok! Először is, nagyon sajnálom, hogy ignoráltalak titetek és tudom, hogy a legrosszabb barátnő voltam a világon. Másodszor is bocsánat, bocsánat, bocsánat. Ezerszer is bocsi. Borzasztó voltam. Soha nem szabadott volna ennyire ignorálnom titeket! Elnézést!
Nagy csend fogadott, majd egyszer csak megszólalt Dorka.

- Figyi! Szerintem már mindenki volt depressziós egy fiú miatt. Megértjük, hogy milyen. Ezért nem vagy hibás.
- Ja, pontosan. Nyugi! Semmi baj! Mi itt leszünk veled, ha velünk vagy, ha nem. - mondta Olívia.
- Mindenkinek kell egy kis szünet a világtól néha. - fejezte be a dialógust Ria.
- Awhhh, köszönöm! Azt hittem máshogy fogtok reagálni.
- Dehogy reagálnánk máshogy a barinőid vagyunk és örökre azok is leszünk! - nyugtatott meg Olívia.

A nap hátralevő részében nagyon boldog voltam. Addig, amíg meg nem láttam Alexet. Ahogy vigyorog és flörtöl mindenkivel. Rendesen idegesített. Mit képzel, ki ő, hogy csak így összetörje mindenki szívét, de azért még tettesse, hogy szerelmes belé?

Éppen indultam a parkolóhoz, amikor hátulról meghallottam, hogy valaki kiabálja a nevem. LEA! LEA! LEA VÁRJ! HOGY TUDSZ ILYEN GYORSAN MENNI?
Az az ember nem más volt, mint Gergő.

- Szia! Mizu? - kérdeztem.
- Ja. Se-seh-mih -lihegett- egész nap téged kerestelek. Boldog születésnapot! - nyújtott egy tábla csokit az orrom elé.
- Öhm... köszi? Bocsi, ez kicsit kínos. A barátnőd tud erről?
- Barátnőm? Ja, Henire gondolsz. Nem sikerült, már két hete szakítottunk.
- Tényleg? Akkor sajnálom. Pedig még tegnap is nagyon közel voltatok egymáshoz.
- Igen... azóta állandoán csesztet a hülyeségeivel. Nem tud betelni azzal, hogy valaki nem szerelmes belé. Na mindegy, boldog szülinapot mégegyszer is, de most mennem kell, mert a busz nem vár.
- Köszönöm szépen! Szia!

Micsodaaaa? Gergő tudja a nevem? 10 éve egy osztályba járunk, de még egyszer se szólt hozzám. Viszont ez, ez nagyon szép gesztus volt. Vajon elmondjam Riának? A szakításukat, hogy szabad a pálya és az ajándékot is? Vagy az úgy fog tűnni, mintha talán éreznék valamit Gergő iránt. De biztos nem! Isten ments! Meg, ha még véletlenül is tetszene, akkor se lenne szabályos. Ria az egyik legjobb barátnőm és neki tetszik ő.

Mielőtt hazamentem volna, bementem a konditerembe, mert kb. 2 hónapja csináltattam egy 3 hónapos bérletet és eddig kétszer voltam. Délután 5 óra-tájt értem haza. Nagy sötétség. Senki sincs itthon - gondoltam.

Felkapcsoltam a lámpát és:
- MEGLEPETÉÉÉÉS!
Tényleg. Még mindig szülinapom van...