Karen
-Lebukni.-mondtam s legugoltam a bokrok mögött a többiek követték a példámat egy autó gördült el az erdei ösvényen nem is akár milyen ha nem egy katonai gépkocsi Kelly mellém kúszott, de elvétette a lépést mert sikeresen rá taposott a lehető legrosszabb helyen heverő ágra mely igen csak hangosan reccsent.
-Na szuper!-morogtam és a távcsövemmel fejbe vágtam ő felsziszent s a fejéhez kapta a kezét mindenki kuncogni akart, de tudták, hogy mit teszek ha nem maradnak csendben szerencsére már túlságosan messze volt a tragacs, hogy meghallják Kellyt.
-Bocsi nem vettem észre.-motyogta még mindig a fejét dörzsölve.
-Nyugi ha ideges lettem volna már nyakig állnál a betonban.-feleltem erre már többen nem bírták ki nevetés nélkül még Kelly és Ann sem akikben a legjobban bíztam Ann engedelmes, Kelly pedig nos neki legalább van esze csak olyan jl titkolta, hogy ezt még egy magán nyomozó elől is eltudta volna rejteni.
-Az igaz mérges a kis kígyó, de tetszik a stílusa.-mondta tettetet rémlettel a hangjában Thomas a térdein támaszkodott s feje egyre inkább vörösödött, de akkor majd mennyit fog amikor rendesen oda tesszük a dolgunkat egyetlen egy előnye lesz , hogy ha sikeresen teljesítek megszabadulok ettől a bandától és talán Ann is. Ostobák, hüjék, és lemerném fogadni, hogy gyávák is.
-Mi a terv?-kérdezte Ann amire én széles mosolyt villantottam a csapat fele nem volt velünk két dologra utasítottam őket még pedig kocsi lopás és egy mentő autó ellopása hiszen ez csak egy játék nem igaz? Akkor már legyen mókás is ekkor hangos sziréna vijjpgása törte meg a csendet. Meg is jött a taxi.
-Na ez milyen volt?-kérdezte Scott amikor kihajólt a kocsiból ő volt az egyetlen aki értett a kocsikhoz így ő fog vezetni.
-Jajj még a gyomrom is émejegni kezdett a gondolatára s a fejem meg lüktetni, de ez lehet, hogy a hüjeség hosszú távú kártékony hatásainak egyike mert ha sokat gondolkodok megfájdul a fejem.-
-Tényleg mondjak véleményt?-kérdeztem csípőre tett kézell Scott nyomban behúzta a nyakát a sofőr melleti ülésen James ült s olyan fejet vágott pont olyan hüje idióta fejet mint egy csapat szemlén a tábornok szokott széles mosolyt vágtam ismét majd intettem, hogy szálljanak be a négyen a katonai kocsinkba és induljanak minden benne volt a kocsiba a mi csak kellhet paradicsom szósz kötszerek orvosi ágy még jó, hogy nem vagyunk feltűnőek vörös karszallagal amit amúgy is viselnünk kell.
-Ne feled Ann kilenc harmincra ott kell lenete, hogy ha nem akkor b éterv jön.-mondtam oda Ann biccentett, hogy megértette ő legalább látta a piszkos 12-őt így tudja mi lesz a feladatuk, de végül is más, hogyan is megcsinálhatjuk.
-Karen gyere már.-intett Kelly majd felpattantam a kocsi oldalára s az ablakba kapaszkodtam nem volt éppenséggel kényelmes így utazni, de nem volt már hely az utastérben pont ez kellett a rossz csuklómnak, de mindegy a siker számít és nem a panaszkodás.
-Kapaszkodj, ne, hogy még a végén elveszítsünk.-mondta pimaszul Scott.
-Csak ne, hogy még a végén igazi vér legyen a kötszereken.-mondtam eréjesen Scott behúzta a nyakát. Mindeki vigyorgott ezen.
eközben... a másik csapat...
-James ne feledd, hogy te megsebesltél.-mondta Thomas miközben négyen azon igyekeztek a fiúk, hogy feldöntsék a dzsippet nagy nehezen sikerült én eközben azon ügyködtem, hogy minnél hitelesebb legyen az egész színjáték.
-Jól van naaa nem vagyok hüje.-morogta amire Thomas vicceskedve felelt.
-Te lehet, hogy nem, de én igen.-ezen mind nevettünk aztán gyorsan lelocsltuk benzinnel a roncsot majd egy perc alatt szép robbanást idéztünk elő...
Később a bázisukon...
-Na ezt már jól csináltuk igaz őrmester!-kérdezte Kelly amire én és Ann fásultan néztünk egymásra mi tisztában voltunk mi ez az egész svédasztalos vacsora.
-Remekül.-szólalt meg egy hang mögöttünk én úgy felpattantam a helyemről, hogy feldöntöttem a széket s vigyázz állásban mereven álltam. A minden lében kanál tábornk állt ott Marsh őrmester csak elhúzta a száját, de nem állt fel.
YOU ARE READING
Katonai iskola.
AdventureMindenki azt csinálja amit szeret vagy amit a gépnek nevezet élet ad nekem az utóbbi jutott a nevem Karen Strong és tizenöt vagyok magamról csak annyit kell tudni, hogy egy szakasznak a tagja vagyok kadét az erősségeim... Lövészet és álcázás na meg...