-Jól vagyok....biztos csak az éhség - el vettem a kezem a fejemtől majd rá néztem amikor kulcsok csörrentek és valaki be nyitott a sötét szobába.
-Itt vagytok gyerekek? - a suliorvos vékony nőies hangja csendült fel.
Mit keres ő itt ilyen későn? Valyon anyum érte el? Ugyan is ismerik egymást de arra nem gondoltam, hogy még a telefonszámja is megvan.
-Igen - szólaltunk meg egyszerre amikor felcsapódott a villanykapcsoló.
Mind a ketten a szemünkhöz kapva hunyorogva fel emeltük a fejünket. Már meg szokta a szemünk a sötétséget.
-Nagyon nagyon sajnálom, hogy be zártalak ide titeket - esedezett bocsánatért - nem gondoltam, hogy abban az órában jönni fognak ide. Mi történt? - aggódva nézett ránk a doki.
-Tsukishima újja ficamodott ki - emelte fel a fiú a kezét közben - de minden oké, meg oldottam.
-Ügyes vagy, ennek örülök - sóhajtott egyet majd folytatta - még egyszer sajnálom de most induljatok haza és nagyon vigyázzatok magatokra ebben az órában - fél tizenkettőt ütött az óra.
El indultunk haza fele Tsukishima-val, a buszok ilyenkor már nem járnak úgyhogy sétálhatunk.
Az utszákon csak a lámpák gyér fénye pislákolt, annyira hangulatos volt. Mindig is szerettem a sötétben sétálni a megnyugtató lámpafények mellett. És ez most is nagyon tetszett, bár tudtam, hogy Tsuki ezzel kapcsolatban pont az ellenkezőjét érzi én jól éreztem magam.
Lassan sétaltunk egymás mellett, néhány kocsi el-el haladt az úton és felcsapta az útmenti pocsoják vizét a nadrágunkra de mi csak mentünk tovább.
Elég csípős szél fújt, az arcom ki pirosodott tőlle és a szám ki száradt. Ezt az egyet nem szerettem az őszben. Ezt a hülye esős időt.
Egyszer egyszer megrezzentem a hideg hatására amit Tsukishima is észre vett.
-Fázol? - mondta rám se nézve.
-Nem - rezzentem bele ismét a végébe.
-Látom - mosolygott oldalasan rám nézve - Kell a dzsekim? - vette le a kabátját közben.
-Nem, dehogy! Nehogy le vedd. - utasítottam, de már mindegy volt, a dzseki a vállamon pihent mire ki mondhattam a mondatom végét.
-Én nem ellenkezem - emeltem fel a két kezem és indultam előre nagyképűen.
Tsukishima vállat vont.
Egy ideje már sétaltunk, elég közel voltunk már az én házamhoz amikor pár fiatal, talán velünk egyidős srác jelent meg a sarkon. Fütyültek utánnam, tapsoltak és kiabáltak valamit.
Tsuki ennek hatására átkarolta a derekam és magához húzott.
Mindig is féltem az ilyesféle huligánoktól és ez most se volt másképp, éppen ezért nyugtatott meg Tsukishima tette.
Ő jólt tudta, hogy nem vagyok valami jóban az ilyen emberekkel ezért rám nézett és próbált nyugtatni.
-Még mindig félsz tőllük? - ilyesfajta mondatokkal nyugtat ő engem.
-Igen? - kérdésre kérdés a válasz.
-Nyugi, most itt vagyok én is - jelent meg diadalmas mosoly az arcán majd büszkén ki húzta magát.
-Attól még itt vannak és máskor is itt lesznek - vágtam be a durcit.
Erre ő csak feladóan sóhajtott és ugyan úgy sétalt tovább.
Féltem, de kérdem én. Volt mit tennem ez ellen? Egyetlen egy dolog nyugtatott meg és az Tsukishima közelsége volt.
A srácok elhalkultak Tsuki tettei láttán és már csak egy halk suttogás hallatszott mögüllünk.
A házunk elé értünk, majd elköszöntünk egymástól és Tsukishima-nak visszaadva a dzsekijét be sétaltam a házba.
Az ajtón belépve megcsapott a meleg. Olyan jól esett. Azt hittem anyám alszik már ezért nem kapcsoltam villanyt.
Egyszer-egyszer megrugtam a cipőtartót amire anyám levánszorgott a lépcsőn.
BINABASA MO ANG
Halottnak Hitt Remény | tsukishima x reader
Fanfiction"végig azt hittem hogy utál vagy csak nem kedvel, és most kell meg tudjam hogy...." -te is első éves vagy a Karasuno-ban -egy osztályba vagy Tsukishima-val, Yamaguchi-val, Kageyama-val és Hinata-val -egy alsóközépbe jártál Tsuki-val és már az óta sz...
