Dráma parti - 9rész

75 3 0
                                    

Miután elment a ribi mindenki nevetésben tört ki kivéve Tsukishima, neki csak egy kuncogásra futotta, majd ahogy ránk nézett, az az Kags-ra és rám egyböl lehervadt a mosoly az arcáról.
Igazság szerint semmi több sincs köztem és Kageyama között mint barátság. Viszont a barátsag az elég erőss. Amióta úgy elijesztette őt mellőllem Tsukishima, elég sokat beszéltünk üzenetben, ennek köszönhetően azt is tudja, hogy mennyire kibírhatatlanul idegesít a szöszi körül legyeskedő Ai.
Nem beszéltünk meg előre semmijen ehhez hasonló tervet, ez csak úgy jött. Tudtam, hogy ő segíteni fog szégyenbe hozni Ai-t és féltékennyé tenni Tsukishima-t is. Én rá hagytam, hogy mit fog csinálni amikor fel áll. Lehet, hogy egy kicsit nem számítottam arra, hogy megcsókol és nem is terveztem ilyesmit vagy ehhez hasonlót a közeljövőben de megtörtént és egyrészből jól sült el.
Végül is Tsuki mérhetetlenül féltékeny és akár a belőlle áradó feszültséget vágni lehetne de másrészt meg így mégjobban meg fog romlani a kapcsolatom vele. Lényegtelen.
Ezek után helyet foglaltam Kageyama melett, szembe Tsukishima-val aki oldalán ott ült a sokkos állapotban lévő zöld hajú barátunk, Yamaguchi.
És Hinata-t ki ne felejtsük aki színtúgy mint az előbb említett, tátott szájjal bámult maga éle.
Nem bírtam ki, röhögnöm kelett. Bár mostmár csak halkan, ugyan is mindenki full csendben van rajtam és Kageyama-n kívül, ugyan is mi halkan kuncogunk kezünket a szánk elé tartva.

-Oké, abba lehet hagyni. - mordult fel a szöszi.

-Bo-bocsi Tsuki. - mondtam még mindig röhögve.

-Shh! - fogta meg Kags a combomat röhögve.

-Mióta?! - csattan fel Hinata a barátjára nézve.

-Mi? - néztünk egyszerre a narancsra.

- Mi mi? Mi az, hogy mi? Mikor akartátok elmondani!? - sipákolt Hinata.

Egyszerre egymásra néztünk Kageyama-val és egy egy kérdő pillantással díjaztuk egymást. Majd nekem esett le elősször, arra kíváncsi, hogy mi mióta vagyunk együtt.
Itt a hátulütője egy megbeszéletlen tervnek. Még csak az kell, hogy ketten egyszerre mondjunk két külömböző dolgot. Viszont ha Kags beszél ő olyat mond ami nekem nem kedvez.
Így hát megfogtam Kageyama vállát és a fülébe súgtam, hogy én beszélek és ő hallgat.

-Nem vagyunk együtt - mondtam zavartan - Csak kavargatunk. - vakartam meg a tarkóm, kerülve a szemkontaktust.

-Komolyan? - tárta ki nagyra a szemeit Yams - Egy ilyen csók után te azt mondod, hogy "csak kavargatunk"? - mutatott idézőjelet kezeivel felháborododtan.

-Igaza van. - szált be Kageyama is - Nem vagyunk együtt. - nézett egy pillanatra rám, aprót bólintottam jelezve, hogy ez okés volt.

-Oh igen? - váltott fenyegető hangnembe Tsukishima - Ezért smároltad le csak úgy az ebédlő közepén? - csapott gyengén az asztalra.

-Nincs sok közöd hozzá szöszi. - vágott vissza Kags.

-Nyugi Kags. - súgtam oda neki, de nem csak ő hallotta ezt.

-"Kags" mi? - motyogta a kajáját figyelő Tsukishima.

-Mondtál valamit Tsuki? - kérdeztem lágy hangon, a fiú csak a fejét rázta.

Lehet nem ez volt a legjobb ötlet de más nem jutott eszembe. Úgyhogy a terv nem más minthogy féltékennyé teszem Tsukishima-t Kageyama segítségével.
A kamu barátommal akivel még nem vagyunk együtt csak kavargatunk kamuból, még meg kell beszéljem, hogy mi, hogy lesz de vele nem nehéz.

Hinata és Yamaguchi mostmár kiszállt a sokk hatása alól és elkezdtek enni tovább. Az én kajám már kihült úgyhogy a franc fogja hidegen megenni. Úgy még undorítóbb mint melegen.
Kageyama önelégült fejjel falta tovább a hideg ételt amikor megjelent a drámakirálynő, Ai.
Tsukishima pulcsija volt rajta, ami szemmel láthatóan nagy volt rá.
Bár meg kell hagyni a nagy bézs színű ruhadarab jól állt rajta. Passzolt a fehér kis farmerjéhez ami szakadt volt a térdénél.
Jött le ült a hejére, Tsuki mellé és édesen mosolygott a mellette ülőre.
Ez az édes mosoly hamar elszállt amikor átvándorolt a tekintete rám.

Halottnak Hitt Remény | tsukishima x readerDonde viven las historias. Descúbrelo ahora