Halottnak Hitt Remény | tsukishima x reader

Az első nap - 1rész

Ahoz képest, hogy ősz van rettenet hideg van oda kint.
A mai reggel is, mint minden egyes ősszel amikor menni kell az irritáló ébresztőm még irritálobb hangja keltett. Álmos voltam, nagyon álmos, de tehetek ellene valamit? Nem, semmit!
Menni kell, muszáj.
Röpke 5 perc forgolódás után és az ébresztő sikeres eltörése után le tápaszkodtam az emeletről, ettem egy fél kekszet ugyan is meg étvágyam se volt az iskola gondolatától, fogtam magam és mentem cipőt húzni.
Egy dolog nyugtatott. Hogy egy suliba járhatok Tsuki-val.
Szépen sütött a nap én meg mivel szokás szerint késésben voltam futottam a buszmegálló felé.
Oda is értem csak hát az érkezéssel van egy kis baj....neki mentem valakinek.
És hogy kinek? Azt meg én se tudom. Mindenem ki esett a táskámból valami csoda fojtán de először fejet hajtottam az illető előtt és bocsánatot kértem majd utánna szedelőzködtem, viszont valami le sokkolt.

-Semmi baj - az a mély lágy hang, a kellemes illat ami a szél segítségével megcsapott. Egyből tudtam hogy ő az. Tsuki! Tsukishima Kei-nek mentem neki. A srácnak aki számomra az univerzumot alkotja.

-Tsuki? - halkan zendül fel kérdésem, de inkább magamtól kérdem mint tőlle. Ezzel viszont csak egy a baj, hogy ő is hallotta hisz épp előttem szedegette fel a cuccaim.

-Igen? - érkezett a válasz a kérdésemre. Furcsa, ma elég kedves, ezt nem lehetett meg szokni tőlle.

-Jah...semmi, semmi - válaszolok de csak össze vissza beszélek és mintha még az arcom is égne, biztos vörös a fejem.

                Tsukishima szemszög:

Itt állok egy kicseszett hideg reggelen a rohadt rozoga buszmegállóban és ráadás képpen még nekem is jön valaki.

Azonban mikor a lökés hatására oldarla fordulok a bocsánatért esedező törpét látom, a lányt aki az életem értelme. Ezek után a leesett cuccaiért nyúl majd én is őt követem. Segíteni akarok neki de látom, éppen szólásra nyitja száját.

-Tsuki? - szólít nevemen....érdekes. Még nem jött rá hogy én voltam az akinek neki ment?
Nem szentelek rá nagy figyelmet ezért csak szedegetem tovább a cuccait és válaszolok halk kérdésére.

-Igen? - kedves vagyok vele hisz fontos nekem....csak miatta vagyok ilyen és csak vele. Csak vele vagyok kedves.
Bár ez is csak ritkán esik meg, most se tudom mi ütött belém.
A gondolatmenetem az összezavarodott szavai szakítják meg.

-Jah....semmi, semmi - az arcán egy enyhe pír lapul. Nem bírom, a szívem egyre hevesebben kalapál ahogy őt fürkészem.
A kínos csönd terelése képpen felteszek egy elég egyértelmű kérdést.

-Nem fázol te ilyen hidegben egy pulcsiban?

                    (név) szemszög:

Azt kérdi hogy fázom e. Hát az igazat megvallva Igen nagyon, viszont a kabátom mosásban úgyhogy csak a pulcsi maradt....reménytelen vagyok, tudom. Viszont neki nem mondhatom, hogy fázok mert nem akarom sajnáltatni maga...

De úgy is rá jönne akkor mit mondjak?
A gondolataimat egy hátam mögül jövő majd belém csapó rohadt erős szellő szakítja meg. A hajam előre repül és majdnem Tsukishima-ra esek a lökéstől de valahogy sikerül megmaradnom.
A hajam most össze vissza áll és a fele az arcomon landolt.
Ideges vagyok ezért össze szoritom a szemeim, ezt szoktam ha valami bajom van.
Egy pillanat se telik el és egy nagy, hideg, csontos kezet érzek az arcomon. Tsukishima az, épp a hajam sepri ki a pofimból.
Amikor ki seperte a hajam az arcomból az egyik kezét a nyakamba a másikat meg a lábamon lévő kezemre helyezte és meg ismételte önmagát.

-Nem fázol csak egy pulcsiban? - fel emeltem fejem és a szemébe néztem. Végig futott a hideg a hátamon, nem tudom azért mert engem fog kezeivel, vagy a hideg miatt de zavarba is vagyok tőlle úgyhogy ezen még van mint gondolkozni.
Viszont válaszolni kell úgyhogy hajrá (név) - adok parancsot magamnak.