TŰNJÜNK EL || ashtray

v.

VISSZAEMLÉKEZÉS;

Fülsiketítő szirénák, és a nap első sugarai. Szombat hajnal, júliusban. Úgy tűnik elaludtunk. Komótosan kinyitottam a szemeimet, és az első dolog, amit tapasztaltam a napból, azok a szemközti emeletes ház faláról visszaverődő piros-kék villódzó fények voltak. Pánikba estem. Felugrottam, és megláttam, hogy a fekete hajú fiú már nem volt ott. Magam sem tudtam miért, de egy pillanatra elkeseredtem. Amilyen hideg volt velem, és amilyen kevés ideje ismertem igazán rosszul esett, hogy magamra hagyott, egyetlen szó nélkül. A csapóajtó felé vonszoltam másnapos testemet. Ennél lassabban még sosem láttam a napot felkelni. Beugrottam a tetőtéri szobába, ahol az ágyon két lány és egy fiú hevertek egymásba gabalyodva, de cseppet sem törődtem velük. A szomorúságomat düh váltotta fel. Miért ment el csak így? És vajon mikor mehetett el így? Eközben persze a rendőrautók gondolata sem hagyott nyugodni túlságosan.
A szobából kilépve Devinnel találtam szemben magam, aki a földön gubbasztott a folyosón, üresen meredve maga elé.
— Te meg hol az ördögben voltál? — pattant fel a lány, amikor meglátott, én pedig meglepettségemben egyetlen szó nélkül, lemerevedve álltam ott tovább.
— Ahogy megjöttél, tíz perc sem telt el, és eltűntél. Ugye nem abban a szobában aludtál?! Az a... szex szoba. — a végét csak suttogta, és teljesen berezelt a gondolattól is.
— Jézusom, nem. A tetőn aludtam. De véletlen volt, nem terveztem, csak elbóbiskoltam. — mentegetőztem, és őszintén sajnáltam, hogy eltűntem.
— Egyedül? — vonta fel a szemöldökét, mintha kimondani is nehezére esett volna ezt a mondatot, mivel ő maga sem hitte el.
— Hát ami azt illeti, nem. Egy fiúval.
Kikerekedtek a szemei, és már hallottam előre, hogy mit akar kérdezni.
— De nem volt semmi! Még a nevét sem tudtam meg. — ezt csak azért tettem hozzá, mert bíztam annyira Devin szociális készségeiben, hogy beazonosítja nekem. Egy névvel előrébb lennék, mint most. Látszólag elült a lelkesedése, de még mindig kíváncsian felelt. Az FBI nyomkövetője beindult.
— Na, hogy nézett ki?
— Fekete, rövidre nyírt haja van. Sötétbarna, csillogó szemei. — látszólag semmi találat a fejében — A szemöldökében egy vágás. Arctetoválások. — fejeztem be.
És akkor kapcsolt.
— Asthtray? — kék szemei akkorára tágultak, hogy féltem, a következő pillanatban kiugrik a helyéről mindkettő. — Te Ashsel aludtál? — sipítozott egyelőre nem tudtam, hogy örömében, vagy dühében. Ashtray, szóval ez a neved.
— Az túlzás, hogy vele. Inkább mellette. Várj, ez a neve? — elgondolkodtam a furcsa név hallatán, miközben szépítettem, de esélyem sem volt a lelkesedését letiporni.
— Még fent van? — hirtelen elkomolyodott.
— Nincs, miért?
— Érte jöttek a zsaruk. Valami gyökér felnyomta illegális szerencsejátékért, mert elnyerte a pénzét. Felelőtlen fasz az ilyen. Minek játszik, ha nem tud veszíteni? — újságolta. Elfogott a pánik és a felismerés. Eltűnt, mert el kellett tűnnie, és nem szólt, mert veszélybe sodort volna. Ettől határozottan jobb lett a kedvem, ugyanakkor mérhetetlen aggodalom kerített hatalmába.
Hirtelen ötlettől vezérelve se szó, se beszéd leszaladtam a lépcsőn, ki a hátsó ajtón, végig a sikátoron. Ki kellett szellőztetnem a fejem. Akkor jutott eszembe: nem aludtam bent a menekültszállóban, a helyem már valószínűleg másé, aki eddig várólistás volt. Ötletem sem volt, hol fogok lakni ezek után.

te.