TŰNJÜNK EL || ashtray

viii.

VISSZAEMLÉKEZÉS;

A Fez névre hallgató tag még akkor körbevezetett, mivel jobb híján azonnal be akartam költözni. A szobám egyszerű volt, világosbarna, egy egyszemélyes ággyal és egy üres íróasztallal benne. Bár kicsit sötét. Volt egy szekrény is, de nem sok mindenem van, amit beletehetnék. Behajítottam a táskám.
— A konyhán, a fürdőszobán és a nappalin kívül ne császkálj a házban! Ha bármi kell, szólj, de inkább Ashnek, ő mindig itthon van. A pénzben majd megállapodunk, kölyök. — tette hozzá Fez, és már el is ment otthonról. Szerencsére nem volt kérdésem, ledőltem az ágyra, és azon törtem a fejem, hogy hogyan tudnám kifizetni. Átöltöztem, apa egyik pólóját és egy rövidnadrágot vettem fel, hiszen fullasztó meleg volt a lakásban.
Egy idő után kivánszorogtam a konyhába, hogy csináljak egy instant kávét, még nem mertem főzőcskézni, tehát csak ezt ittam. Ám a konyha nem volt üres.
Ott ült a pulton a jó öreg Ashtray, akihez elméletileg bármi kérdésemmel fordulhatok. Természetesen nem fogok, borzasztóan kínos lehet neki ez a helyzet: az egyik nap fent hagy egy tetőn egy beszívott idegenként, a másik nap meg a házában lakom.
Turmixot ivott a turmixgépből, szívószállal. Kreatív.
Egy szóra sem méltatott. Végigkövette a jelenetet, hogy egy nekem térdig érő pólóban, teljesen otthonosan mozgok a konyhában, kiveszek a pulton álló tartóból egy zacskó kávéport, engedek forró vizet, és beleöntöm a pohárba azt. Feldobtam magam a fiú mellé a pultra, és belekortyoltam a kávéba. Néma percek teltek el így, a csendet végül természetesen én törtem meg.
— És ti mióta laktok itt?
Szánalmasabb kérdés eszembe sem juthatott volna. Nem is felelt, csak rémülten leugrott a pultról. Rám nézett, és engem is lerántott, egészen a földig. Nem estem nagyot, ő hason feküdt, én meg a homlokomat fájlalva óbégattam.
— Mi a faszt csinálsz? Au! — néztem rá dühösen.
— Jöttek. — ennyit mondott. "Jöttek", mégis kik? Mielőtt kinyithattam volna a szám, felugrott.
— Bármi történik, ne mozdulj! — nagyon szigorú volt, amitől kellően bepánikoltam, és eszemben sem volt megmozdulni. A fal takarásában leguggolt.
Az ajtó kinyílt - jobban mondva berontottak rajta, Ash pedig óvatosan egy konyhakésért nyúlt a késtartóhoz. A pult mögött tökéletes takarásból tudtam figyelni az eseményeket. Két nagydarab fickó volt, és nem úgy tűntek, mint akik teázni jöttek.
— Fezco! Gyere elő, vagy kilyuggatom a szép kis pofikádat! — dörmögött egy kopasz. A farzsebében volt egy kis revolver. Hányingerem lett a szövegétől, olyan kínos volt. Senki nem felelt.
A másik, tetovált, sapkás társa felrúgott egy kis szekrényt. Annál egy bicska volt. Nem tudtam, mi zajlik, de gondolkodni sem mertem rajta.
— Gyere elő, mert ha nem, megtalállak magam, de annak kurvára nem lesz jó vége. — folytatta az első. Ismét nem kapott választ, de a lépteik hangjából ítélve egyre gyorsabban közelítettek felénk. Visszahúztam a fejem a pult mögé, és halkan lélegeztem, a pulzusommal az egekben.
Asht még láttam, és amint egy cipőorr a fal mellé ért egy határozott mozdulattal a combjába szúrta a kését. Nem hittem a szememnek. A kopasz volt az, vad üvöltés hagyta el a száját, és a pisztolyáért nyúlt, amikor ismét nyílt a bejárati ajtó. Fez volt az, halál nyugalommal dohányzott, és valósággal ledöbbent a jelenettől. Ashnek nyoma sem volt. Átbújtam a pult másik oldalára, megszegve Ash parancsát, ahol nem látszódtam, ezúttal az ajtóra néző kilátással.
— Mouse-cimbi, mi a helyzet? — mosolyodott el kínosan, miközben a megszólított kitépte a kést a combjából, és a nappali szőnyegre hajította azt.
— Nem jópofizni jöttem. Átvertél. Nem szeretem, ha átvernek.
Már a kezében volt a fegyver, amikor egy nő bukkant ki Fez mögül, és gondolkodás nélkül tüzelni kezdett. A sapkás férfi a látóterembe zuhant, élettelenül. Bepánikoltam, és felfordult a gyomrom. A másikuk még élt, de ismét felüvöltött, eldőlt, kezéből pedig kizuhant a pisztoly, éppen mellém.
— Laurie. Te picsa, te is benne vagy? — ordított.
— Ez már nem a te dolgod. — kedves női hang volt, de ismét lőtt, a tag pedig ismét fájdalmasan felkiáltott.
— Baszódj meg.
Két pillanaton múlt minden. Fogalmam sincs miért, úgy éreztem ezt kell tennem. A férfi a sebeivel volt elfoglalva, én pedig egyedül a tőlem alig egy méterre heverő pisztolyra koncentráltam. Egy óvatlan pillanatban érte nyúltam, és visszarántottam magamhoz hatalmasakat lélegezve. Rájött. Kereste a fegyvert, de nem találta, így még dühösebben kiabált.
— Az a kis szarkupac! — Ashre tippelt.
— Tűnj el innen, mielőtt úgy végzed, mint a barátod. — a női hang szinte édesen hatott. Néhány perc alatt kivonszolta magát, Fez pedig a nővel együtt besétált.
— Ashtray, elő! — mondta, mire a fiú előbújt a fürdőszobából. Én pedig óvatosan felálltam a pult mögül. Kezemben a szerzeményemmel.
Eléjük álltam, sokkosan, de elég büszkén magamra.
— Ó bassza meg! — csapott a fejére Fez amikor meglátott, jogosan, fogalmam sem volt milyen illegális balhé közepére is költöztem be, de ennél sokkal rosszabbak is történtek odahaza.
— Azért vissza fog jönni. — mutatott mosolyogva a kezemben tartogatott fegyverre a nő, így minden szempár rám szegeződött. Akkor láttam csak, a fegyverbe az emlegetett "Mouse" név volt gravírozva.
Eldobtam, a szám elé kaptam a kezem.
— Fezco, jobb lenne ezt most nélkülük intézni. — mutatott a hölgy a holttestre, majd ránk. Felfordult a gyomrom.
A férfi gondolkodás nélkül elkapott minket, és a szobám felé vezérelt. Bedobott, és ránk zárta az ajtót.
— Majd jövök.
Ashre néztem, könnyezve, szép lassan felfogva az eseményeket. Iszonyú dühös volt, eltorzult arccal nézett rám.
— Mondd, mi a fasz nem világos abban, hogy maradj a földön?! — kiabált, amitől már igazán kitört belőlem a sírás.
— Akkor kurvára halott lennék, de lehet, hogy ti is. — kontráztam zokogva. Ökölbe szorult a keze, én pedig komolyan azt hittem, hogy megüt, de nem tette. Lassan a földre nézett és kifújta a levegőt.
— Vérzik a homlokod. — jelentette ki immár szomorú, de nyugodt hangon — Ülj az ágyra!
Akkor tudatosult bennem, mennyire is fáj a fejem. A fiókban kezdett matatni, én pedig engedelmeskedtem neki, és le sem vettem róla a szemem.

te.