VERSENYSZELLEM

2.

Az Ivermormy Mágusképzőben a Roxforthoz hasonlóan, négy házat különböztetnek meg. Pukwudlie, Horned Serpent, Thunderbird és Wampus. Az iskola úgy tekintett a házakra, mint magukra a varázslókra így a szívet, tudást, lelket és testet jelképezték. Az elosztás azt a célt szolgálta, hogy minden diák könnyebben rátalálhasson erősségeire és önmagára, és megfelelő környezetben sajátíthassa el a tudást, ami még rá vár.
Mary emlékezett, hogy a beavatáson egy másodpercbe sem telt, de máris besorolták a Wampus házba, amely a harcosoknak adott otthont. Emlékezetes volt számára, hisz itt végre tiszta lappal indulhatott és megkezdhette új életét, mindenféle hátrányos megkülönböztetés nélkül.
Nehezen indult a beilleszkedése, hisz már mindenki ismert mindenkit, de unokatestvére, Miló rengeteget segített neki ebben. Együtt léptek be a kviddiccsapatba, Miló, mint terelő, Mary, mint irányító és későbbi csapatkapitány. Mosolyognia kellett, ahányszor erre az emlékére gondolt.

Mary és Miló hangosan haladt végig a folyósón. A rakott téglás falak telis-tele voltak gyertyákkal és festményekkel, amik közül sokan üdvözölték őket, míg mások azzal vádolták a két gyereket, hogy már megint valami komiszságon törik a fejüket. Elértek a klubszobájuk ajtajához és Miló megpróbált minél gyorsabban beiszkolni rajta, de Mary megragadta a talárját és maga mellett tartva csak mondta tovább.
- Nem mondhatod komolyan, hogy nem érdekel mit titkolnak! - mondta, miközben becsukta maga mögött az ajtót. Háztársaik ujjongva köszöntötték őket, de Mary csak intett és tovább nyaggatta Milót. - Naa, derítsük ki!
- Hihetetlen vagy! Most ígérted meg anyának, hogy nem csinálsz bajt. Bocs, Mary, de én nem akarok már holnap büntetést kapni - válaszolta, mire Mary csak megrökönyödve a saját és unokatestvére homlokára tette a kezét.
- Te beteg vagy-vagy mi?
- Hagyjál már - ütötte el a lány kezét Miló és ledobta a cuccait a kanapéra, majd ő is helyet foglalt.
- Áruló.
Miló bámulatos hangulatingadozásokra volt képes, amit kevesen voltak képesek kezelni. Népszerű fiú volt, külseje miatt, ám az emberek folyton váltakoztak körülötte és az egyedüli biztos pont számára az anyja és Mary volt. A lány nem hibáztatta nehéz szemilysége miatt, bántó szavai, amiket amúgy sem gondolt soha komolyan, leperegtek róla. Tudta, hogy Miló a maga módján szereti és ez neki elég volt.
Mary összeszűkült szemekkel méricskélte unokatestvére arcát, aki ennek hatására zavartan összeszorította a száját.
- Mit titkolsz előlem, Miló? - kérdezte, mire az említett csak még gyanúsabban kezdett el fészkelődni és tekintetét szigorúan az ölében tartott gitárra szegezte. 
- Honnan veszed, hogy bármit is titkolok?  
- Mondjuk, hogy még a szemembe sem nézel... - mászott a fiú arcába. - vagy például onnan, hogy te az igazság bajnoka, ki nem állhatod ha elhallgatnak előlünk valamit. Másrészt mikor érdekelt téged, hogy az első nap már büntibe kerülsz?
- Hagyjál már! Az agyamra mész! - tolta el a lány fejét és holmiját felmarkolva megindult a szobája felé. - Lefekszem.
- Chh... Álmodj durrfarkú szurcsókokkal! - kiabálta Miló után, aki hátra sem nézve még beintett egy utolsót a lánynak.

- Látom nyáron sem lett kedvesebb. - vágódott le Mary mellé egyik évfolyamtársa. Samuel azok közé tartozott, akik kedvelték Maryt, Milót viszont annál kevésbé. A lány elfogadta ezt és senkire nem szeretett volna ráerőltetni semmit, azt viszont sosem tűrte, hogy bárki is szidja unokatestvérét.
- Látom a nyáron te sem lettél helyesebb - vágott vissza egyből.
- Hé! - háborodott fel a fiú és az arcára mutatott. - Ez itt már nyár előtt is tökéletes volt!
- Ha te mondod - nevette ki a lány.
- Túl sokat vagy vele, Mary! Kezdesz te is gonosz lenni! - mondta Samuel és durcásan összefonta kezeit. Mary csak szórakozottan vállat vont és inkább témát váltott.
- Hogy telt a nyarad?
- Szuper volt! A szüleimmel Európában nyaraltunk és csomó mugli látványosságot megnéztünk. Kár, hogy nem értél rá a nyáron, eljöhettél volna velem! - mondta a fiú lelkesen. - Neked milyen volt?
- Leginkább a nénikémmel és Milóval töltöttem, ha pedig nem akkor a kviddics válogatóra a készültem.
- Az hogy ment?
- Jól. Szerintem remek formában voltam és jól teljesítettem. Azt mondták, hogy az idei teljesítményemtől függ, hogy bekerülök-e.
- Ez szuper! Én szurkolok neked!
- Köszönöm. - mosolyodott el Mary.

Másnap még nem volt tanítás, tekintettel arra, hogy a diákok össze-vissza érkeztek az iskolába. Az Ilvermorny sok tekintetben más volt, mint a többi mágusképző, többek között Mary ezért szerette annyira. Az iskolában egyedül az igazgató tudta, hogy Marynek nem ez volt első mágikus intézmény amiben megfordult. A 3. évben csatlakozott az Ilvermornyba és a hivatalos verzió az volt, hogy betegsége miatt kényszerült magántanulásra, ám a valóságban sokkal többről volt szó. Nehéz éveket hagyott a háta mögött és mérhetetlenül hálás volt az iskolának, hogy igazi otthona lett, az igazgatónak, hogy megértően fogadta és támogatja, Milónak, hogy az első barátja lett és mindig ott van neki és végül a nagynénjének, akinek jóformán az életét köszönhette.

Késő délelőtt az ebédlő felé tartva Mary az idei kviddics felálláson törte a fejét. Nehéz dolga volt, ugyanis mindenki játszani akart és sok volt az azonos képességű jelentkező. Mindenképpen igazságosan akart dönteni, ezért a válogató mellett döntött, hogy lássa ki érdemli meg leginkább. Muszáj volt idén a valaha volt legtökéletesebb csapatot összeállítania, hisz a karrierje függött ettől. A lány agya ezerrel kattogott, amikor is meglátott egy piszkosszőke, kócos hajú Milót, aki álmosan vánszorgott a folyosón. Mögé lopakodott és egy váratlan pillanatban a hátára vetette magát. A fiú szörnyen megrémült és egyből hátrakapta a fejét, ám arckifejezése Mary láttán hamar újra unottba fordult. Kezét a lány combja alá vezetve megtartva őt indult tovább.
- Mondtam már, hogy ezt ne csináld. Nehéz vagy! - vágta rá, viszont mindketten nagyon jól tudták, hogy a fiúnak nem esik nehezére elbírni Mary súlyát.
- Persze, persze - hagyta rá. - Milyen üde vagy ma reggel, ilyen jól aludtál drága barátom? - cukkolta Milót.
- Ledoblak! - vágta rá, mire Mary csak hangosan felnevetett. Egy darabig némán haladtak a diákoktól nyüzsgő folyosón, majd Miló egy drámai sóhaj után megtörte csendet.
- Még otthon egyik este hallottam, hogy anya telefonon beszél valakivel, akinek azt mondta, "Nem akarom elengedni őket a Roxfortba!". - vallotta be Miló, szigorúan maga elé nézve. - Pont észrevett ezért muszáj volt bevallania, hogy idén az iskolánk oda utazik. A lelkemre kötötte, hogy ne áruljam el senkinek, mert hogy ez valami hétpecsétes titok bla,bla,bla...
- Szóval most mégis elárulod? - lepődött meg Mary.
- Ja, szar alak vagyok tudom - mondta, mire Mary leugrott a hátáról és elé állva megölelte.
- Dehogy vagy az! Köszönöm, hogy elmondtad nekem! - a meghitt pillanatot Miló hamar kinyírta és fintorogva eltolta magától a lányt.
- Ez még rosszabb, mint amikor cipelnem kell - mondta mire Mary hangosan felnevetett.
- Tudom, hogy szeretsz!
- Fúj.