VERSENYSZELLEM

4

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola diákjai egyszerre sorakoztak fel mind a kastély előtt. Hűvös, tiszta este volt. Lassan besötétedett, s a Tiltott Rengeteg fái fölött már feltűnt a sápadt, áttetszőnek tűnő hold. Ugyan még csak este 8 felé járt, de az ifjú James Sirius Potter nagyokat ásítozott az első sorok között. Mostanában álmatlanság gyötörte, ezért éjszaka a kastély folyosóit rótta. Megdörzsölte fáradt szemeit és a kicsődült tömeget kezdte el inkább pásztázni. Háztársai között csupa unott tekintetet vélt felfedezni, akik kényszeresen próbálták magukat lefoglalni valamivel. Néhány ötödéves lány például egymás haját fonogatta, míg pár másik évfolyamtársa füléből kilógott egy-egy zenelejátszó. Persze ezeket mind megpróbálták minél jobban elrejteni, mivel az öreg Friccs minden ilyesmit azonnal elkobzott. James kiszúrta húgát és Hugót, ahogy éppen csokoládét nassoltak a legnagyobb titokban. Vicces látvány volt, ahogy az egyik felügyelőtanár végigméri, majd fejcsóválva továbbhald a két teli szájú és maszatos arcú gyerek mellett. Találkozott a tekintete húga sötétbarna szemeivel, amiket az anyjuktól örökölt és James szórakozottan rákacsintott a lányra. Lily elmosolyodott és vidáman visszaintett neki, ám szemöldöke egyből összeszaladt, amint meghallotta, ahogy mögötte néhány ötödikes lány bátyja ezen tettén hangosan felvisít és csoportosan sikongatni kezdenek. James csak nevetett, amikor húga villámló tekintetével elhallgattatta a nála két évvel idősebb lányokat.

Öccse felé pillantott, aki csak unott tekintettel bambult ki a fejéből a többi Mardekáros között. Mintha megérezte volna, hogy figyelik, hirtelen felkapta a fejét és összetalálkozott a tekintetük bátyjával. James dobott egy csókot Albus felé, ám az csak megforgatta a szemét és elfordult.

- Én is szeretlek! - kiáltotta oda neki nevetve. Többen felé kapták a fejüket, ám mit sem törődve velük csak kacagott tovább, öccse egyre vörösödő arcán.

- Mr. Potter, legyen szíves lejjebb venni a hangerőt! - szúrta ki egyből az öreg McGalagony.

- Elnézést, igazgató nő - válaszolta, ám a nő csak fejét csóválva elfordult, tudva, hogy a fiú úgysem gondolta komolyan.

James visszafordult a tömeg felé, ahol hamar kiszúrta, hogy unokatestvére és egyben legnagyobb bűntársa, Fred tör utat magának. Fellökve pár alsóbb évest ugyan, de hamar elért Jamesig, aki szórakozottan figyelte, ahogy oldalát szorítva, lihegve összegörnyed.

- Ne nevess te tuskó, inkább segíts! - nyögte és James hagyta, hogy Fred rátámaszkodjon.

- Mi tartott eddig?

- Az kedves barátom, hogy a folyosók nem voltak olyan felügyeletlenek, mint azt állítottad. Majdnem elkaptak!

- Azt hittem, elboldogulsz Friccsel egymagad is.

- Vele még igen, de egy másik igazgatóval már kevésbé!

- Micsoda? Ha ők már rég itt vannak, mi minek ácsorgunk idekint rájuk várva?

- Fogalmam sincs, de bevallom nem is nagyon érdekelt.

- De megszerezted? - kérdezte James izgatottan, mire Fred széles mosolyt villantott és megpaskolta a zsebét.

- Még szép! Kinek nézel te engem?

A fiúk folytatták volna a társalgást, ám valaki hangosan elkiáltotta magát.

- Nézzétek!

- Mi? Mit?

- Ott az égen!

- Azok csak madarak!

- Dehogy madarak, figyeld!

Az égen megannyi apró pont tűnt fel. Elsőre tényleg átlagos madárrajnak tűnhetett, ám Jamest nem csapta be a szeme, seprűk voltak. V formában repültek, majd alakzatot váltottak és adtak műsort az égből.

Utat tört magának McGalagony igazgató és a vendégek elé sietett. A landolás könnyen ment, ám James úgy vélte, többek nem voltak túl gyakorlottak a repülésben. A tömegből kilépett egy kis növésű, kerek varázsló, aki kezet rázott McGalagonyal. A férfi fekete haja szoros kontyba volt fogva és szokatlan öltözéket, kimonót viselt a diákjaival együtt.

- Köszöntjük a Japán Mahoutokoro diákjait Roxfortban!

Miután elfoglalták helyüket érkezett is az újabb csoport. Az ugandai Uagadou iskola szárnyas zebrákon érkezett, míg a Drumstrang a tó felől egy hajóval. Mintha karácsony lett volna, a gyerekek olyan izgatottan várták az új diákokat és egyből beszélgetésbe kezdtek egymással. Néhány idősebb fiú pofátlanul méregette az érkezett lányokat, míg a fiatalabb boszorkányok pedig fel-fel sóhajtottak egy-egy jóképű varázsló láttán. James már előre látta, hogy idén sok sírás vár a Roxfortra.

- Kérem a diákokat és tanárokat, hogy fáradjanak a nagyterembe, míg utolsó vendégeink meg nem érkeznek! - harsogta az öreg McGalagony pálcájával felerősítve hangját.

A három iskola egy emberként indult meg a terem felé, ami következtében rettentő lassan haladt a sor. James véletlenül többször is rálépett az előtte haladó mahoutokoros lány sarkára, aki mindegyik után ideges megjegyzéseket tett japánul. Végül úgy alakult, hogy egyedül a Griffendél asztala nem ült zsúfolásig tele, ami azt jelentette, hogy az Ilvermornys diákokat ők fogják vendégül látni a toronyban. A lépcső előtt, ami a tanárok asztalához vezetett egy hatalmas máglyarakás kapott helyet, amit először mindenki furcsállt, ám egy idő után senkit nem foglalkoztatott, hogy miért is van az ott.

Az amerikai Ilvermorny iskola az illendőnél tovább váratta vendéglátóit. Az asztaloknál mindenki unatkozott, de az igazgatónő nem kezdhette el a nyitóbeszédét, amíg az utolsó vendékük meg nem érkezett. Értesítették a késésről, amely oka egy elszabadult poggyász volt. Nem részletezték különösebben, szóval az idős nő elképzelni sem tudta, hogy miféle felfordulást okozhatott egy mágikus bőrönd, ha az feltartott egy egész iskolát. Mindenesetre az üzenet még időben eljutott hozzá és sosem sértette volna meg azzal az iskolát, hogy nélkülük kezdik el.

Az idő csak pergett és James nyűgösen mocorgott, miközben lába állandóan járt. (Fred szórakozottan meg is jegyezte, hogyha vécére kell mennie, menjen nyugodtan.) Izgatott volt, mert a zsigereiben érezte, hogy ez az év teljesen más lesz és annyi terve volt, amelyet végbe akart vinni, de leginkább a trimágus tusát akarta megnyerni. Szülei révén mindig is felismerték az utcán, olyanok köszöntek neki, akiket életében nem látott és a létező összes téren előrébb indult, mint mások, azonban most lehetősége volt a saját erejéből hírnevet szerezni. Végre nem csak a híres Harry Potter legidősebb fia lett volna, hanem James Potter, a trimágus tusa győztese!

A máglyarakás egyszer csak füstölögni kezdett, majd apró szikrák pattogtak ki belőle. Az étkezőben mindenki elcsendesedett és a jelenetet figyelte. A türkiz színű lángok hirtelen a magasba csaptak és egy alak pördült ki belőlük. Termetes férfi volt, sötétkék talárban. Hosszú haja és szakálla már őszülni kezdett, de még látszott benne az eredeti barna szín is. Szeme fáradtnak tűnt, mégis vidáman csillogott. A tűz ismét örvényleni kezdett és abban a pillanatban James szívverése egy pillanatra megállt. A különleges lángokból Mary pördült ki, miközben tej szőke haja szállt a levegőben körülötte. A lány szépsége láttán többen levegő után kaptak és miközben az igazgató kisegítette a tűzből és az rámosolygott, néhányan hangosan felsóhajtottak. A diákok szép lassan érkeztek tovább, de James még mindig a szőke lányt nézte. Határozottan olyan ember volt, aki teljesen elvarázsolta a másikat és James akart lenni az első, aki összeismerkedik vele. Nézte a lányt, aki izgatottan várt valakit kilépni a tűzből és mikor egy szőke, magas fiú következett határozottan megindult felé és arrébb húzta. Egyből beszélni kezdett hozzá és közben a tömeget pásztázta. A tekintetén izgatottság és kíváncsiság tükröződött, miközben állandóan mozgott a szája és a diákokat nézte, ám úgy tűnt, hogy tekintete senkin nem akad meg. Jamest pont ezért érte váratlanul, mikor az eddig ragyogó arcáról hirtelen lefagyott az a sugárzó mosoly és azt jéghideg kimértség váltotta fel.