VERSENYSZELLEM

3.

A nagyteremben teljes káosz uralkodott. A házak vegyesen ültek az asztaloknál, mindenki beszélgetett - vagy inkább üvöltött - mindenkivel. Míg Mary távol volt a wampus csapata helyet foglalt és fülsértően hangosan társalgott. Mindenki nevetett és egymást túlharsogva mesélték a nyár jobbnál jobb sztorijait.

- És akkor rájöttünk a nagybátyámmal, hogy ugyanazon a gépen utazunk, mint a híres Harry Potter és a családja! Aludt, de egyből oda is mentünk autógrammért! Hát nem király? - mesélte a hatodéves fiú. Büszkén kidüllesztette mellkasát és élvezte, hogy körülötte mindenki tátott szájjal hallgatja. Majdnem mindenki.

- Szerintem inkább udvariatlanság - vágta rá Milo mire mindenki egy emberként fordult felé.

- Tessék? - kérdezett vissza ingerülten a fiú.

- Udvariatlanság megzavarni valakit a repülőn. Pláne alvás közben - mondta Milo. A fiú arcát elfutotta a pulykaméreg és látszott rajta, hogy nem hagyja ezt annyiban.

- Ugyan mit tudsz te arról, hogy mit illik egy repülőn? Életedben nem jártál még Rochesteren túl! Nehogy már te oktass ki engem az illemről!

- Látszólag pedig nálad jóval többet tudok róla - vágta rá hűvösen Milo. - Úgy érzem fölöslegesen magyarázok neked bármit is, inkább csak meséld tovább, hogyan ébresztetted fel a gyerekeit is egy autógrammért.

Mary csak pár percig lehetett távol. Az egyik tanára megkérte, hogy segítsen kiosztani az alsóbb évesek új órarendjét és indult is vissza a kis asztala felé. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy Milonak tehetsége van ahhoz, hogy megutáltassa magát másokkal, ám nem gondolta volna, hogy arra fog visszaérni, hogy a Wampus terelője, Theodor Flinch pálcát ránt unokatestvérére és hátba akarja támadni. A fiú már lendítette a karját, ám Mary gyorsabb volt és lefegyverezte a fiút.

- Capitulatus! - kiáltotta és Milo elé ugrott. Pálcáját egyenesen a fiú mellkasának szorította és vicsorogva nézett a szemébe. - Még egy ilyen és a gyengélkedőn találod magad!

A lány szeme hideg jégként izzott és állát kissé megemelve olyan mértékű megvetést árasztott, hogy Theodor visszahanyatlott helyére és onnan nézett fel Maryre. Körülöttük többen is a kialakult helyzetet figyelték és egytől-egyik ledermedve várták, hogy most mi következik.

- Inkább gyere - vonszolta arrébb Milo unokatestvérét, minek hatására többen is fellélegeztek.

Mary nem szeretett így viselkedni. Arra emlékeztette, hogy honnan, pontosabban hogy kik közül jött és gyűlölte, gyűlölte minden egyes ehhez kapcsolódó emlékét. Eszébe jutott, hogy volt idő, mikor rá néztek ilyen megvetéssel. Mikor ő volt aki összeroskadt félelmében.

Szégyellte magát.

- Jól vagy? - kérdezte a fiút.

- Megoldottam volna! - kezdett vitázni Milo, ám közbe oldalról átkarolta a lányt. Mary a vállára hajtotta a fejét és helyet foglaltam a Thunderbird asztalánál.

- Tudom, tudom - távolodott el -, de nem bírtam magammal.

- Nem szokásod.

- Tényleg nem.

Az unokatestvérek gondolataikba mélyedtek. Érezték magukon mások tekintetét, ám mit sem törődve ezekkel kezdtek neki a reggelinek.

Mary többször is átesett már Miloval hasonlón, így nem volt újdonság az előbbi eset és bármikor kiállt volna a fiúért újra. Sok barátja volt, de egyik sem volt Milohoz hasonló és úgy érezte a fiú nem is tudja, hogy meddig lenne képes elmenni érte. Két ember volt ilyen fontos számára, az egyik Milo a másik pedig a nagynénje. Emlékezett az időre, mikor semmije sem volt, így becsülte azt, ami most az övé lett.

Eltűrt egy göndör tincset az arcából és észrevette, hogy az igazgató lassan feláll a tanári asztaltól majd a pódiumhoz sétál.

- Jó reggelt kívánok minden egyes tanulónak! - szólt a mikrofonba erőteljes hangon, aminek hatására a zsivaj halkulni kezdett. - Köszöntök minden egyes elsőévest az Ilvermorny falai között. Kívánok nektek sok szerencsét és remélem, hogy a megfelelő tudás megszerzése közben egy remek közegre leltek és megtaláljátok önmagatokat.

- Chh... sok sikert! Nekem hetedévre sem sikerült egyik sem - motyogta Milo, mire Mary csak szórakozottan oldalba bökte.

- Emelett sajnálattal közlöm, hogy idén a hetedévesek nem vehetnek részt a kviddics bajnokságon. - Amint ezt kimondta az igazgató a teremben elszabadult a pokol. Mary és egyben sokan mások egyszerre ugrottak fel a helyükről és kezdtek hangosan háborogni.

- Tessék?!

- Miért?!

- Ez nem igazságos!Ne szórakozzon, Igazgató úr!

- Tessék helyet foglalni, hölgyeim és uraim! - vágta rá egyből az idős férfi, mire sokan visszahuppantak a helyükre. - Ön is foglaljon helyet, Dobrev kisasszony! - szólt Maryhez, mint utolsó talpon maradóhoz. A lány vonakodott szót fogadni, ám Milo megelőzte és lerántotta maga mellé. - Nos, most hogy mindenki a helyén ül, folytathatjuk. Mint említettem, a hetedévesek idén nem tudnak résztvenni a kviddics bajnokságon, ugyanis októbertől kezdetét veszi az iskolánkban egy program, ami a tanév végéig tart majd. - Amint az igazgató mindezt kimondta a két gyerek fejében összeállt a kép és egymásra kapták tekintetüket.

- Roxfort!

- Roxfort! - suttogták egyszerre.

- Merem állítani, hogy az esemény mindenért kárpótol majd benneteket. Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem: az idén megrendezésre kerül a Trimágus Tusa!