Átkok és Árnyak

1.

Csendesen szitált az eső a borús ég alatt, miközben lassan sétáltam Tokyo Koto kerületi utcáin, amit most a vastag köd lepett be, szóval alig lehetett átlátni a távolabbi dolgokat. A környék kellemesen kihalt késő délutáni órához mérten. Kifejezetten komfortosan mozogtam az ilyen környezetben és ezért is örültem, amikor rám bízták ezt a küldetést. Egy elhagyatott híd lábánál megálltam és alaposan szemügyre vettem: semmi különleges nincs benne, ha azt nem vesszük alapul, hogy hemzsegtek az átkok. Volt olyan ami valami zöld kukacra hasonlító testtel pórbált felkúszni a hídra az egyik pillérénél, és kidülledt szemeivel két különböző irányba nézett velük. Olyan is akadt ami egy vörös húsgombóc volt és fel-le mászkált a hídon miközben össze nem illő szótagokat mondott. De volt egy, ami a legközelebb volt hozzám, hasonló hústorony volt az előzőnél, csak teli volt a mocsárzöld teste szájakkal, amikből fekete nyálka csorgott ki.

- Hosszú este lesz. - tudattam magammal halkan, miközben lefolyt az arcomon pár esőcsepp.

Nem voltak magas szintű átkok, de a számbeli fölényük nekem nagyobb gondot jelentett, szóval alaposan végig kellett gondoltam, hogyan kezdek neki. Megindultam a hozzám legközelebb lévőhöz és próbáltam fókuszálni az átok aurájára. Lassan lépkedtem és ezzel párhuzamosan kezdtem látni az említett aurát. Épp olyan undorító fekete nyálka színe volt, mint ami a szájából folyt kifelé. Hosszú és vékony kezeit földön húzta maga mellett és húsos és egyben apró lábaival próbált lépkedni, de nem tudott a súlya miatt.

Olyan közel értem hozzá, hogy észrevett és elkezdett kalimpálni a karjaival az irányomba. Meglepően gyorsan megindult az apró lábaival, így muszáj volt kitérnem a karjai irányából. Tudatosítottam magamban, hogy vagy egy gyors közelharc lesz, vagy egy kicsit hosszabbra nyúló távol harc. Mire észbe kaptam már egy karlendítést kellett kikerülnöm, majd még egyet.

- Na zárjuk le ezt gyorsan, van még két hozzád hasonló akit el kell intéznem. - abban a fekete aurában végig húztam a kezem és kivettem belőle egy katanát. Fekete pengéje beleolvadt abba a környezetbe, ahonnan elővettem. A markolaton csilingelt párat a két arany csengő amik egy vörös madzagról lógtak róla. Határozottan megfogtam mind a két kezemmel és egy egyenes vonalon vágtam az átok irányába. Nem volt szeme, szóval nem láttam, hogy lehet-e egyáltalán kivenni onnan érzelmeket, amikor az egyik kézzel megállította az első vágásom. Persze nem lepődtem meg rajta, apró mosolyra húztam a számat, majd újra megindítottam a vágást és könnyedén átvágtam a kezét. Majd még egy vágás és a testét is. Mind az összes szája nyitva megdermedt, miközben a sebeiből fekete váladék folyt ki és lassan elporladt az egész átok teste.

Alig egy másodpercem volt átélni a könnyű győzelmem, mert a másik húsgombóc gyorsabban mozgott, mint ahogy azt vártam. Mondjuk őszintén arra vártam, hogy észre sem vesz, de azt túl egyszerű lett volna. Későn vettem észre és a karmaival belekapott a vállamba, ezzel felszakítva az egyenruhámat, amit a vérem már meg is színezett. Erőt véve magamon utána fordultam és hasítottam egy erőteljeset, ami beleállt a testébe, de nem sebezte meg, pedig használtam a saját átok erőmet is. Túl gyenge volt a kard, új aurát kellett felhasználnom. Kikerültem a következő támadását miközben ismét szótagokat motyogott és eldobtam a kardom, ami szétfolyt egy fekete tócsába. Ismét támadt, amit fegyver nélkül muszáj voltam kikerülni. Még párszor megpróbálkozott, sokkal gyorsabb volt az előzőnél. Próbáltam fókuszálni az engem támadó átok aurájára, amit az előzőhöz képest hamarabb megláttam. Egyből nyúltam és húztam ki a sötétlila közegből egy ugyan olyan kardot, mint előzőleg, annyi különbséggel, hogy erősebb volt a mostani. Hátra ugrottam egyet, így kikerültem egy következő karlendítést és onnan támadtam. Három vágással később már szétporladt teste mellett álltam.