Átkok és Árnyak

6.

Alig tíz perc múlva már ott álltam Nanami ajtaja előtt és halasztva a kopogásom billentem egyik lábamról a másikra. A fejembe sokkal egyszerűbb volt a képlet, kopogok, bemegyek, beszélünk és kijövök, de ez a valóságba nem volt annyira egyszerű. Egy részem mindig is félt a múlttól és attól, ami történt a családommal, pláne most, amikor pontosan tudom, hogy mi történt velük. Már csak azt nem, hogy pontosan kik voltak ők.

Nagy levegőt véve megterítettem a tüdömet, majd ráérősen kifújtam és kopogtam hármat a fehér gombolyag kezemmel. Bentről egy invitáló válasz érkezett, szóval lassan lenyomtam a kilincset és benyitottam a rendezett helyiségbe.

Legalábbis általában mindig rendezett, de most egy kisebb felfordulásra érkeztem be, aminek közepén ott ült Nanami az asztalánál és próbálta elkötni a vérző kezét.

- Rég találkoztunk. - tudta le a formalitásokat gyorsan - Tudsz segíteni? - jellegzetes hangja belengte az egész helyiséget, mire elért hozzám, addigra már mozdultam is felé.

- Miért nem mentél a gyengélkedőbe? - kérdeztem, miközben odébb toltam a kezét a véres ruhájáról, hogy jobban lássam, mit történt pontosan.

- Nem szükséges, nem haldoklom. - Nanami végzi a legalaposabb munkát, de magával mindig is felületes volt.

- Én is korlátozva vagyok, de megpróbálhatok segíteni. - körülnéztem magam körül, de nem tetszettek a véres textil darabok szerte szétszórva.

- A hátam mögött van egy nagy sötétbarna szekrény, annak a harmadik fiókjában vannak a gyógyszerek. Köztük kell lennie lidokain spraynek, kék és fehér dobozban van. Meg mellette egy kis piros táska. - az utasításait követve felkeltem és elkezdtem keresgélni, majd alig pár perc múlva már ismét Nanami mellett álltam és adogattam a kezébe a szükséges eszközöket, amennyire sikerült megfognom őket.

A velem szemben ülő szőke férfi egy fertőtlenítés után és helyi érzéstelenítést követően elkezdte saját maga összevarrni a felkarján húzódó jelentős hosszúságú vágást. Eléggé intenzíven torzult neki az arca mindegyik tűnyomra, amit magán ejtett, de tizenkettő öltéssel később már enyhén megizzadva dőlt hátra a székében.

- Köszönöm. - halkan mondta, de nem is vártam azt, hogy nagyon hálálkodjon - Miért kerestél meg ilyen hamar? Úgy tudtam még pihensz.

- Igen, így volt, de ma felkeltem és nagyon furcsa álmaim voltak a családomról - hazudtam a mai nap másodjára - És szeretnék róluk többet megtudni, arról, hogy hogyan találtál rám. - nem tudtam semmilyen érzelmet leolvasni az arcáról, de próbáltam meggyőző maradni. Mivel kellőképpen régen történt így saját magam alig emlékeztem rá.

- Nem valami szép történet, de ha szeretnéd, mesélek róla. - a mellette lévő szék irányába bökött a fejével, én pedig értve a célzást helyet foglaltam.

- Érdekel a családom és a felmenőim, de nem tudom, hogy hogyan viszonyuljak még hozzá. Hisz én maradtam csak. - kellemetlenül kerestem a helyem.

- Elmondom, amit tudok. Te pedig majd időt adsz magadnak, hogy megemészd. - érzelemmentes volt most is, mint mindig - Az első megbízásaim közé tartozott a családod. Azt mondták, hogy már csak takarítani kell szinte, annyira későn szereztünk tudomást a parazitákról. - gondterhelt sóhaj hagyta el az ajkait - Jó hírű volt a családod, generációk óta készítettek fegyvereket, amit átok energiákkal itattak át számunkra. Kifejezetten sokra értékeltem, hogy a régi tradicionális módszerrel készítettek mindent. - nagyon felületesen kezdett beszélni, úgy éreztem, hogy szándékosan kerüli azokat a részeket, amik engem érdekelnének.