Mielőtt elmész

Mindörökké

Fölém térdelt, így én a két lába között helyezkedtem el. Megfogta a fenekem és egy kicsit félre húzta, hogy jobban hozzám tudjon férni. Óvatosan belém helyezte férfiasságát, amit egy halk nyögéssel kísértem, majd rátámaszkodott a derekamra és elkezdett mozogni. Lassan és óvatosan csinálta, de még így is eléggé fájt, ami egy picit meg is lepett. Mivel elég nagy méretekkel áldotta meg a sors, ami egyébként az egojára is igaz, próbáltam minél jobban ellazulni, hogy csökkentsek a fájdalmon. De egyáltalán nem sikerült.
- Egy kicsit lassabban mozogj. Picit fáj – kértem.
- Ne haragudj – mondta és lassított a mozgásán. Beletelt egy kis időbe, hogy megszokjam őt, de amikor mélyebbre csúszott felszisszentem a fájdalomtól.
- Ilyen mélyre ne menj – szóltam hátra a vállam fölött.
- Bocsánat.
Egyik kezével a hajamba túrt, a másikkal pedig mellém támaszkodott. Gyorsított a tempón, nekem pedig egyre több és hangosabb nyögés hagyta el a számat. A hosszú barna hajamat félrehúzta, hogy a szájával a nyakamhoz tudjon férni, majd apró csókokkal árasztotta el a területet. Ugyanazt a kezét a combjaim közé csúsztatta, én pedig egy kicsit szétnyitottam őket, hogy könnyebben elérje a csiklómat. Óvatosan elkezdett játszani az ujjaival. Alig tudtam csendben maradni. Kezemmel a lepedőt gyűrtem, minden egyes mozdulatát imádtam.
- Csináljuk máshogy? – kérdezte lihegve.
- Csinálhatjuk – mondtam, majd a hátamra fordultam. Fölém támaszkodott és megcsókolt. Átkaroltam a hátát, ő pedig belém hatolt. Abban a pillanatban a nyakába fúrtam az arcom, hogy még véletlenül se szaladjon ki a számon egy hangosabb sikoly.
- Szeretlek – súgta a fülembe két nyögés között, őszintén.
- Én is szeretlek téged – lihegtem.
Elhúzódott tőlem, majd a lábaimat a vállához szorította és egy kicsit előrehajolt. Az ágytámlát markoltam és minden egyes lökésnél egy hangos sóhaj gördült le az ajkaimon.
- Fáj? – kérdezte, miközben mélyen a szemembe nézett. Elvarázsolt a pillantása.
- Nem – válaszoltam halkan. Széttárta a lábaimat, közelebb hajolt hozzám és egy apró puszit adott. Gyorsított a mozgásán, én pedig egyre szorosabban kapaszkodtam a hátába. Sohasem éreztem még ilyet. Olyan volt, mintha csak álmodnám az egészet. Minden mozdulata, minden apró hang, ami kiszaladt a száján, minden érintése álomszerűnek hatott. Képtelen voltam elhinni, hogy ez mind megtörténik velem. Pedig megtörténik. Itt fekszek a fiú alatt, aki minden egyes lélegzetvételével elkápráztat. Aki gyönyört okoz nekem. Aki mellett nem érzem kényelmetlenül magam. Borzasztóan erős érzelmeket táplálok iránta. Ezt az éjszakát nem csak egyszer akarom átélni. Szerelmes vagyok belé. Istenem, bár ne lenne így.
- Legyél te felül – mondta, majd a hátára feküdt.  Nem ellenkeztem, bár ez a póz nem tartozik a kedvenceim közé. Lassan fölé másztam és óvatosan ráültem. Megfogta a combjaimat, majd a fenekemet és finoman rácsapott. Aprót nyögtem, majd elkezdtem mozogni. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam, amit azonnal mohón viszonzott. Amikor elhúzódtam tőle az arcát fürkésztem. Tökéletesek a vonásai. Barna szemében láttam az élvezetet, amit én okoztam neki. Csak én. A szája résnyire nyitva volt, amit halk sóhajok hagytak el. Egyre szaporábban vette a levegőt, majd egy szempillantás alatt kihúzódótt belőlem, levette az óvszert és combomra élvezett. Letöröltem magam az alattunk lévő törölközővel, aminek már csak egy részén feküdtünk, mivel azóta eléggé felgyűrtük, majd mindketten felöltöztünk és összebújtunk. Egy pár percig némán feküdtünk egymás mellett.
- Nagyon élveztem – törtem meg én elsőként a csendet. – Azt hiszem szerelmes vagyok beléd.
- Én is beléd. Hidd el – mondta és szorosan átölelt.  Egy puszit adott az arcomra, én pedig lehunytam a szemem.
Próbáltam elaludni, de bármennyire is szerettem volna a karjai között álomba merülni, sehogy sem sikerült. Mélyen beszívtam parfümje illatát, amely megnyugvással töltött el. Biztonságban éreztem magam mellette. Hallgattam, ahogy szuszog és próbáltam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy már nem sokáig élvezhetem a társaságát. Nem akarom, hogy véget érjen az éjszaka.
Fél ötkor felkelt.
- Nem tudok aludni – mondta fáradtan. – És lassan ideje mennem.
- Ne! Maradj még egy kicsit kérlek! Nem akarom, hogy elmenj.
- Hidd el, hogy én sem akarom, de muszáj.
Felkelt és az ágy szélére ült. Lehajolt a nadrágjáért, én pedig hátulról mögé másztam és átkaroltam.
- Zalán kérlek ne menj el. Könyörgöm maradj még egy kicsit – könnybe lábadt a szemem. Túl sokáig vártam rá, ahhoz, hogy ilyen könnyen elengedjem. Úgy éreztem megszakad a szívem. Nem hagyhat csak így itt, nem teheti ezt velem. Ha tényleg szeret nem hagy itt.
- Sajnálom – mondta keserűen. Felállt, hogy felvegye az ingét, majd a kabátját. Eközben én felhúztam a redőnyt és kinyitottam az ablakot. Még utoljára megölelt és hosszasan megcsókolt.
- Találkozunk még, igaz?
- Persze, hogy találkozunk. Már alig várom a következőt – mosolygott rám. – Szeretlek.
- Én is szeretlek téged.
Kimászott az ablakon és felvette a cipőjét. Egy pár pillanatig mélyen a szemembe nézett még. Próbáltam olvasni a tekintetében, de nem tudtam tisztán látni. Túl sok érzelem kavargott bennem és nem tudtam koncentrálni.
- Hát, akkor szia – köszönt el végül.
- Szia – suttogtam a könnyeimmel küszködve. Rám mosolygott, majd hátat fordított nekem és kimászott a kerítésen. Néztem, ahogy eltűnik a szemem elől. Léptei egyre halkabbak lettek, ahogy távolodott tőlem. És ennyi volt. Talán soha többé nem fogom látni. Már most borzasztóan hiányzik.
Becsuktam az ablakot és leengedtem a redőnyt. Az illata még mindig a szobámban terjengett. Hát persze, hiszen most ment el. Nem akarom elhinni. Visszabújtam az ágyba és behunytam a szemem. Az éjszaka eseményei szépen sorban pörögtek le előttem. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Kellett egy kis idő, hogy megnyugodjak és el tudjak aludni, viszont előtte még írtam neki egy gyors üzenetet.
„Írj, ha Szolnokra értél."