Boszorkány nagyi

Érkezés

A két fiútestvérem és én leszálltunk az „Isten háta mögötti" falu vonatállomásán, a nagyszüleink vártak minket és elsétáltunk a legutolsó utca utolsó házába, ami finoman szólva is eléggé omladozott. Bár kompenzálta a kinézetét a tény, hogy az előkertben pompáztak a különféle színű és fajtájú virágok százai, a kerítés faoszlopai hatalmasok és mintha újra kihajtottak volna, a drótkerítésen át se látunk a borostyán, málna, szeder és egyéb futónövények sokaságától. 

Az udvaron az állatsereglet, baromfik, két ló, néhány kecske, bárány, tehén és malac, mögöttük elnézve a csodás kert gazdagon teremve gyümölcsökkel, zöldségekkel, gabonával. Indulás előtt anya és apa lefoglalták az asztali gépet, laptopot és tabletet, az okostelefonjainkat, zene lejátszóinkat, kaptunk néhány könyvet, egy füzetet és tollat, a ruháinkon kívül csak ennyit hozhattunk magunkkal. Mamáéknál vezetékes telefon van, de azt mondták, hogy a legutóbbi viharban leszakadt a kábel és még nem jöttek helyre hozni azt, rádióznak napközben, de csak az „idősek adóját" fogja, a tévé egyszer jó egyszer nem, ezért a videótéka aprópénzért árult videóival kell beérnünk estére, amik a papa kedvencei. A ház az extrán régen épültek közé tartozik, hon és népismeret órán biztosan tanultátok, elöl a tisztaszoba, majd a nagyszoba középen és hátul a konyha, egy kis folyosó köti őket össze a spájzzal és egy kisfürdővel, szerencsére ez utóbbi már huszonegyedik századi. A tisztaszoba lett nekünk előkészítve, bepakoltuk utazótáskáinkat és az egyetlen ágyra néztünk, ami hatalmas volt és régen egy hat tagú család is kényelmesen elaludt benne, most nekünk hármunknak kell ezt megoldani, nagyszerű, a tesóim rugdosódnak álmukban, lehet jobban járnék, ha a kertibútorszékeket tolnék össze és azon aludnák, vagy az egyik istállóban az állatok között. 

Papa hangjára kaptuk fel a fejünket, kihívott minket rőzsét szedni, tudtuk, hogy mit jelent ez és nem is tévedtünk, mikor bepillantottunk a konyhába, mama már irdalta a szalonnát, a burgonya be volt csomagolva az alufóliába, én segítettem megpucolni a hagymákat. Mama sosem volt az a szószátyár típus, ezt lehet, hogy tőle örököltem, mire kiértünk a tálcával már kedvesen ropogott a tűz és kis hokedliken ülve vártuk, hogy a férfiak feltűzzék a nyársat és neki is láttunk a sütögetésnek. A vacsora elfogyasztása után a fiúk papának, én mamának segítettem elpakolni, majd fürdeni indultunk, papa bekészítette az Indul a bakterházat és míg le nem ragadtak a szemeink néztük is, majd aludni tértünk. Az egy hónapból az első nap pipa.

Reggel minden más volt, hajnalba lettünk keltve, a fiúk az állatokhoz mentek, papa mutatta meg nekik, hol találják a szerszámokat, hová vigyék a ganét, hol a szalma, az élelmük és a víz, mama reggelit készített, utána a fiúk a veteményesbe mentek, én a papával a virágos kertbe mentem, majd összeszedtem a kis kosárkába a tojásokat, kiteregettem a ruhákat, ebéd után csendes pihenő, papa és én a kertibútornál ülve versenyezve csapkodtuk a legyeket a teknőcömnek, Ernőnek. Délután leszedtem az aznapi termést, és magába eszegettük a paradicsomot, paprikát, uborkát, epret, málnát és élveztük a naplementét a gyümölcsfák ágai közt ülve és hangosan nevetgélve, néha felszisszenve a napégés miatt. Lefekvés előtt a mami a kezünkbe nyomott némi pénzt, az aznapi kemény munkánkért és megdicsérte a szép eredményt, majd a macskájával elvonult, mint mindig, papa várt minket egy filmre, majd összekucorodva aludtunk a nagy dunyhán és jött a következő nap, hasonló forgatókönyvvel.

A konyhába tartva észrevettem valamit a falon, ami szinte beleolvadt, még sem tartozott hozzá. Egy régi szinte foszladozó barna papíros volt, amin a „Ház szabályai" felirat volt:

- Ha itt élsz, dolgoznod kell

- A jó munkádért pénzjutalom jár, mindennap

- A birtokon mindenből termésből ehetsz, minden virágból szedhetsz

- Az engedélyem nélkül soha nem tehetsz semmit

- Tiltott minden olyan hely, amit ékkövek vesznek körbe, ez jelenti a pincét, a tűzrakó mögötti részt és a szerszámos műhelyt

- Aki megszegi a szabályokat és a tiltott helyekre merészkedik, nem marad el a büntetése, és a következményeit saját magán fogja észrevenni

Mosolyogva rántottam vállat, nem vettem komolyan, sem észre semmi ilyesmit itt, szóval tovább is léptem. Lehet, hogy elhamarkodott voltam. Mivel régen csak havonta egy-két órát töltöttünk itt maximum sosem volt rá módom, hogy alaposan körbe nézzek, mindig elfelejtettem, vagy éppen jobb dolgom is volt. Az elsők között volt, amit észrevettem az a mama macskája Parázs volt, mindenhová követi a nagyit és a papa utáni vagy vele egyrangúként van kezelve, gyönyörű jószág szürke-fehér foltos, kék szemű, s bár első látásra megsimogatnád, ahogy rád néz inkább teszel hátra két lépést. A mamán kívül senkit sem láttam soha, aki akárcsak hozzáért volna, gyakran előfordult, hogy míg a mama a konyhában ténykedett valami fejedelmi lakomán, mi pedig kint dolgoztunk Parázs ott állt, ült, feküdt a tetőn, a fákon, a földön, ahonnan jól látott minket, mint egy őrszem. A hely, ahol felnőttem a gyerekek, leginkább a fiúk azzal fitoktatták az erejüket, hogy állatokat (náluk kisebbeket) bántottak, ezt mindig is undorítónak találtam, főleg miután megtudtam, hogy a szomszéd kislány által megmentett kismacskát felakasztottak a játszótérre vezető út mellett lévő fára. Az idősebb bátyám vágta le onnan és temette el, örültem, hogy a fivéreim nem örökölték ezt a férfi DNS-ükben vagy nagyon elnyomták, mert sem a mama, sem Parázs nem hagyta volna, hogy bántsák. A fivéreim azt mesélték, hogy én még meg sem voltam és ők is még nagyon kicsik voltak, mikor Parázs már mama mellett volt, sem a korára, sem betegségre utaló jelet sem láttak rajta soha. Papát faggattuk egy délutáni fagylaltozás közben a gyümölcsfák árnyékában, míg a mama elment bevásárolni a boltba, úgy tűnt Parázs oda is követi őt, nagypapa csak annyit mondott, hogy Parázs és a mama végzete összefonódott, egy napon fognak meghalni. A nagyszüleim már nyugdíjasok voltak, korukból adódóan ezüst csíkok tarkították a hajukat, papa ezt elegáns kalappal takarta és mindennapját vászonnadrágban és kockásingben töltötte, arcát mindennap gondosan megborotválta és enyhe citrusos kölnit locsolt magára. Mama más volt, a többi nagymama korúval ellentétben nem rejtette kontyba, kendő alá, vagy vágta le, hosszú és viszonylag dús haja egyenes volt és majdnem a háta közepéig ért, kiengedve hordta, büszkén mutatva egyre fehéredő haját. Csendes volt, de sokszor láttam magában mosolyogni, vidám, színes otthonkákban járt kelt, nem takargatta a nem megfelelő helyeken domborodó testét, egyetlen egészalakos tükör volt a folyosón, de sose láttam mamát úgy belenézni, hogy ne elégedettséget láttam volna visszatükröződni az arckifejezéséből. Sokszor csendben a háttérben meghúzódva csodálattal teli tekintettel néztem rá, én is ilyen nagymama szerettem volna lenni és reméltem leszek is. S bár a nagyszüleim öregnek tűnnek első ránézésre törékeny embert lát maga előtt az ember és elszorul a szíve, de amiket nap, mint nap véghez visznek azt néhány fiatal is megirigyelhetné.