Az utolsó pillanatig melletted...

9

~Midoriya szemszög~

-Náluk.. van?! -mikor ezt az üzenetet megláttam egy pillanatra minden érzékszervem eltompult és csak a szívem dobbanását éreztem. Ebben a pillanatban csak Katsukira tudtam gondolni. Meleg könnyeim egyre gyorsabban cikáztak le arcomon, hogy elérjék ágyamat.. Nem tudtam miért sírok. A fájdalomtól vagy az örömtől? Azért mert félek, hogy elveszítem Katsukit.. Vagy azért mert az üzenet reményt ad arra, hogy még életben van?  A közös emlékeinkre és a meleg érintéseire gondolva zokogva keltem ki ágyamból és próbáltam minnél gyorsabban felöltözni.
Szóltam az osztályból pár embernek (Kirishima, Todoroki, Kaminari, Mina, Uraraka, Iida, Sero), akikről tudtam, hogy őket is rosszul érintette meg a dolog és akikre számíthattam. A tanárokat is riasztottam. A segítségüket kértem az üzenet megoldásával kapcsolatban.
A telefonomat leadtam a rendőrségen, hogy kitudják kutatni a hasznos dolgokat, például, hogy honnan küldék az üzenetet. A többiekkel is abban állapodtunk meg, hogy a telefonokat leadjuk a rendőrségen, mert valószínüleg valamivel lehallgatnak minket. De esetleg az is megtörténhet, hogy a többiek is kapnak üzenetet amiből ugyancsak előre jut a nyomozás. Megköszöntük a rendőröknek a segítséget, majd kimentünk az őrség elé.
Megbeszéltünk még néhány fontos dolgot, aztán megköszöntem a többieknek is, hogy ilyen gyorsan ide értek és segítettek. Végül mindannyian elindultunk hazafelé.
Amikor én is indultam volna éreztem egy kezet a vállamon. Megfordultam és Aizawa tanár úrral találtam szemben magam. Mielőtt bármit is tudtam volna mondani, gyengéden magához húzott. Lesokkoltan álltam karjai közt. Könnyeim zuhogtak szememből. Az egész testem remegett a félelemtől.
-A..Aizawa tanár úr.. é...én annyira f..félek.., hogy e..elveszi... - nem bírtam befejezni a mondatot, annyira zokogtam.
-Nem fogod.. Nem fogjuk elveszíteni Bakugout. Megfogjuk oldani ezt az ügyet is együtt. De ne csinálj semmi hülyeséget Midoriya. Azzal még nagyobbat is ártassz, ha külön akciózol és megsérülsz. - mondta Aizawa határozottan.
-Most nyugodj meg, menj haza és aludd ki magadat. Sokat dolgoztál az elmúlt napokban. - vette le kezeit hátamról.
-R..rendben, jó éjt.. - köszöntem el, majd indultam utamra.
Ahogy mentem a sötét utcában nem bírtam nem Katsukira gondolni. Sötét volt és alig lehetett hallani valamit a tücskök ciripelésén kívül. A mai este egy kellemesen meleg nyári este volt, lágy szellővel.
Nehéz volt elhinni, hogy azon az utcán ahol annyiszor veszekedtük, csendben voltunk vagy All Mightot istenítettük, ott most egyedül toporgok.

Lassan baktattam végig az utcán, sírástól homályos szemmel. Egyszer csak megálltam és felnéztem a csillagos égre. Ma is gyönyörű volt a Hold. Katsuki mindig felmászott a tetőre, hogy órákon keresztül nézhesse, ahogy a Hold megvílágítja a korom fekete éjszakát. Könnyeim nem akartak elállni. Közös emlékeink egyre csak halmozódtak bennem. Úgy éreztem mintha Katsuki ott állt volna előttem.

-Katsuki...