1.rész

2 0 0
                                    

Reggel miközben beszélgettünk eszembe jutott hogy ma jön meg az új osztálytársunk. Mikor erre rájöttem már cseppet sem voltam az a nyugodt típus. Még sohase jött új diák hozzánk és jó benyomást akartam tenni hogy legalább ő ne utáljon az osztályban. A lányok kicsit riadtan néztek rám mikor hirtelen átváltottam a félálomban lévő stílusomból egy idegesen kapkodó komortalan tinilánnyá.

- Amy történt valami amit nem tudunk?-kérdezték szinte egyszerre tőlem. De már nem tudtam válaszolni ugyanis megjelent az ajtóban....

Bennem abban a pillanatban meg is fagyott a vér mert már sokszor elképzeltem hogy milyen lesz, de hát nem az amire számítottam. Úgy lépett be mintha ő lenne az iskola ura, táskája hanyagul a vállára van dobva és a vérvörös haja csak úgy rikított a fekete szerkója mellett. Először a portánál állt meg ott a portásunk ránk mutatott így minél hamarabb csak tudtam fel kellett ébrednem mivel elindult a mi irányunkba és közben reménykedtem hogy nem ő az új diák. Mert ha ő az akkor nagy gondok lesznek itt kérem szépen. Hát csalódnom kellett.

-Szasztok most vagyok itt először és azt mondták hogy ti körbe tudnátok vezetni vagy legalább eligazítani. - mondta zavart a fiú. - Amúgy Max a nevem.

-Szia! Amy vagyok, ő Emi és Ashly! Te vagy az új diák?

-Igen. A 9.a osztályba jöttem.

-Akkor üdvözlünk a 9.a-ban - és magamra majd Ashlyre mutattam - Emi a másik osztályba jár, de ugyan abba az évfolyamba. Gyere erre van a termünk. - mondom neki majd elindulok és cseppet sem vagyok ideges, hogy ő lesz az új srác, ahh dehogy is.

Miután körbevezettem visszaértünk a termünkhöz addigra az ofővel is összefutottunk aki nagy örömmel üdvözölte a diáktársunkat és mondta hogy menjünk foglaljunk helyet.
-Rendben tanárnő! - válaszolom neki és ezzel hátat is fordítunk egymásnak.

-Ma gazdasággal kezdünk az ofő már be van zsongva nagyon, plussz még te is itt vagy! - jegyezte meg Ashly.

-Próbálom majd nem rontani a levegőt ha úgy megfelel! - vágta rá gúnyosan Max.

-Nyugodjatok le ez is csak egy szimpla  nap az ofő meg mindig ilyen! Nem tehet senki a kedvéről.

Mire bementünk becsengettek és én a helyemre siettem míg Max csak állt az ajtóban és figyel. A tanárnő két percen belül megérkezett, bemutatta az új diákot és a szemével keresgélt egy helyet neki. Hát pechem volt mert az osztályban csak én voltam aki mellett üres maradt a szék. Így eme nagy szerencsével áldott meg az élet hogy az új osztálytársunk mellett üljek egész tanévben. De szerencsés vagyok. :(

-Hé Amy mázlista vagy használd ki a helyzetet! - szólt oda flegmán Steven.

-Köszi majd élek a lehetőséggel!

-Mi van te miniatűr irigykedsz hogy nekem van esélyem?

Hát ez nagyon megdöbbentett ők egy ideig veszekedtek valamin de én nem tudtam figyelni valami máson járt az agyam amikor csak arra lettem figyelmes hogy már a tanár is ránk szólt. Így mindketten, mindhárman visszatértünk az eredeti dolgunkhoz.

-Pszt - lökte meg a vállam Max mikor éppen egy feladatot oldottam - Mindig ilyenek az órák vagy csak ő vannak érdekesebb dolgok is?

Őszi RománcDonde viven las historias. Descúbrelo ahora