Manipuláció - 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /Szünetel/

𝑺𝒆𝒗𝒆𝒏

M A D E L Y N

Már május van. Milyen gyorsan elrepült az idő, nem de? Észre se vesszük, és már abból a baba arcból, amit születésünkkor megláttak az ápolók, ráncos arc lesz, amiben minden egyes kis vonulat tudna mesélni. Ez az élet rendje.

Valahogy én mindig abba a típusba tartoztam, akik ezt nem tudják "feldolgozni", elfogadni. Tudom, hogy örökké senki se lehet fiatal, de az élet túl rövid ehhez. Legalábbis mama mindig azt mondta, hogy bármi történjék, élvezzem ki az életet, hiszen ahhoz túl rövid hogy elfecséreljük holmi butaságokra. Bárcsak még itt lennél mama. Velem..

Az utóbbi időben elhalmoztam magam a munkámmal, és nyakig vagyok a papírokkal. Sokszor olyan kötegek sorakoznak az asztalomon, hogy még engem is eltakarnak. Lando szerint, akár  papírokat  rakhatnának a síromba, hiszen tudjátok, az ókori Egyiptomban ez volt a szokás. Az elhunyt királynak a koporsójába helyeztek, amiket szeretett. Ezen mindig jót tudok derülni.

A proposito, ha már Lando, akkor mesélek egy kicsit a mi kapcsolatunkról is. Elég közel kerültünk egymáshoz, mint két jó barát. Sokat hülyülünk random dolgokon, de amikor nincs időnk találkozni, akkor mindig felhívjuk egymást video chaten, és fulladozunk a nevetéstől. Jól érzem magam a társaságába. Szuper barát, mindig mellettem áll, bármiről is legyen szó.

Annyira elmélyültem gondolataim bugyraiban, hogy észre se vettem Landot. Jah igen, ott áll egy Lando. Várj csak...egy Lando??

– Umm, szia Lando! Miért van a pólódon egy kávéfolt? – mosolygva tettem fel kérdésemet.

– Hozzád akartam menni, de eltévesztettem az ajtót, ezért a pont akkor kijövő hölgy ízlésesen rám öntötte a löttyét. – rázta meg a fejét.

– Hozzám akarsz jönni? És a gyűrű? – mosolyogtam mégjobban, mire ő is elkezdett mosolyogni.

•••

Fogalmam sincs, hogy hogy, de valahogyan Lando rábeszélt, hogy "szökjek" el a munkahelyemről.

– Nos ha már elrángattál, akkor nem lenne ellenemre, ha megosztanád velem úticélod. – közöltem vele igényeimet, mikor már a kocsijának bőrülésben helyeztem kényelembe magam.

– Titok. – kacsintott, és rátaposott a gázra.

•••

Rengeteg mindent csináltunk a brit pilótával. Elvitt egy vidámparkba, ahol kiélhettük a gyerekes aktivitásunk. Nyert nekem egy óriás plüsst is. Ettünk vattacukrot, és még borzasztó sok mindent. Tartok attól, hogy ez egyenlő az éjszakai wc torztúrával.

– És most, mit szeretnél csinálni? – súgta a fülembe. Baritonjától rögtön kirázott a hideg.

– Ummh, hullámvasút! – kiáltottam fel, és elkezdtem vonszolni az említett játék felé.

– Édes isten, most gyere le. – tompán hallottam magam mögül hangját, de még így is cuki volt.

Megkaptuk a jegyeket, majd felültünk. Bevallom, kezdtem félni, de mikor Lando megszorította a kezem, valahogy ez az furcsa érzés elmúlt. Különös.

Mikor elindultunk, az előttünk ülő személyek felsikítottak. De lehetett hallani sok nevetést, ordítozást, egy cipő le is esett az egyik nő lábáról. Még egy kép is készült rólunk. Borzasztóan jó élmény volt.