Manipuláció - 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /Szünetel/

𝑻𝒘𝒐

L A N D O

- Istenem Flo, minek szöszmötölsz ennyit? - utaltam a csodálatos testvérem mozgásaira, amivel kitakarta a plazma tv képernyőjét.

- Képzeld Landokám, én legalább próbálok ismerkedni, ellenben veled, aki egésznap a házban punnyad. - válaszolta amolyan lenéző stílusban, miközben újra átrobogott előttem. Sóhajtva raktam le a kontrollert, arra fel, hogy amíg ő itthon tanyázik, a játéknak esélye sem lesz.

- Nem szeretnék barátnőt. - döntöttem neki a fejem, a kanapé ülőrészénék, hiszen a földön ültem, és a plafont kémleltem.

- Jaj Lando, hiszen pilóta vagy. Lányok századai esedeznek, csak is azért, hogy egy röpke pillanatra rájuk nézz. - sóhajtott fájdalmasan, és felém nézett.

- Épp ez a baj. Mindegyik csak a pénzre hajt. - néztem ki az esős éjszakát mutató ablak üvegen.

- Sajnos ebben igazat kell hogy adjak. - tekintett rám sajnálkozóan. - De hidd el, megfogod találni az igazit. Csak annak még nem jött el az ideje. - küldött felém egy biztató mosolyt. Felakasztotta a vállára a kis táskáját, és gondolom késznek nyilvánította magát. Kinézett az ablakon, és egy fintort véltem felfedezni arcán.

- Elvigyelek? - mosolyogtam rá sunyi módon, mire csak megforgatta szemeit. - Ezt egy igennek veszem. - álltam fel, és a bejárati folyosóra sétáltam.

•••

M A D E L Y N

Szerencsére ebből az egész randizgatós dologból nem sült ki jó, mivel sikeresen rajta kaptam azt a Leo gyereket, miközben megpróbálta volna lenyúlni apám pénztárcáját.

Mivel ahova mi megyünk, ott mindig vannak éhes paparazzik, akik arra csorgatják nyálukat, hogy valami igen kis szaftos lavinát elindító eseményt lekapjanak, így garantálni tudom, hogy holnap újra én leszek az újság címlapján, miszerint újra beállítanak a hónap ribancának. És ez mind apámnak köszönhetem. Az igazat megvallva már megszoktam. Valamennyire.

Egy kopogás ütötte meg a fülem, mellé pedig egy édes csilingelő hang társult.

- Bejöhetek? - szóltak szépen El hangszálai.

- Természetesen. - válaszoltam, majd belépett a helyiségbe. - Te mindig. - néztem felé.

- Csak érdeklődni szerettem volna, hogy mi történt ebből az egész randi dologból tegnap? - kérdezte meg félénken, mire invitáltam, hogy huppanjon le mellém az ágyra.

- Ohh istenem Elsie, én ezt már nem bírom. - sóhajtottam savanyúan, miközben szét terpeszkedtem a pihe-puha plédemen.

- Én megértem. - nézett rám szomorú arcvonásokkal.

- Egyszerűen ez nem fog működni. Itt nem tudok boldog lenni. - ültem fel hirtelen, mikor is El ilyedten tekintett rám.

- Ugye nem fogsz elmenni? - hangján érezhető volt a remegés. Ilyenkor a szívem szakad meg.

- Sajnálom El, de muszály lesz. 20 éves érett nő vagyok, talpra kell álnom. - álltam fel hirtelen, hiszen ez a mozzanatom még engem is meglepett.

- Te eddig is talpraesett voltál. - görbítette ajkait egy kisebb mosolyra.

- Te is velem jöhetsz. Tudod, van az a lakás, amit még anyum hagyott rám. Vagyis csak azt hiszem hogy rám hagyta. Mindegy is, az tökéletes lesz. - járkáltam fel s alá, mint valami bezsongott tinédzser, aki most készül élete első nagy szerelmével egy randevúra.