A rendőr pasi

2.

Amikor kopogtak, apám részegesen nyitott ajtót, én redig rettegve vártam, mi történik.
Aki belépett az ajtón, és köszönt, egy olyan rendőr volt, aki ránéztem, és elakadt a lélegzetem. Ledöbbentett, ahogy kinézett.
Széles arc, egyenes, vastag szemöldök, barna, picit összevissza haj, széles vállak, nem elrettentő, hanem melegítő hatás.
- Téged bántottak? - kérdezi tőlem.
- Igen - hebegem.
Ezek után pár szóváltás, majd a rendőr megkérdezte, fel akarom-e jelenteni apámat. Nem mertem azt mondani, hogy igen.
- Miért nem? - kérdezi.
- Nem merem - csúszik ki a számon. - Sokszor bántott. - ott, előtte mondom ki ezt is többek között.
- Nem oké - rázza meg a fejét, majd jól végigmér, aztán apámra néz. - A családon belűli bántalmazás nagyon nem oké.
Apám eddig némán, alig állva tűrte ezeket. Majd megszólal:
- De kijárt neki.
- Miért érzi úgy, hogy kijárt neki?
- Mert... megérdemelte.
- Miben merül ki ez?
- Jó világa van, mindent megengedtem neki, de nincs olyan, hogy ne kapjon ki érte.
- Hmm, ez nem oké... Megígérik, hogy nem lesz több ilyen? - rám mosolyog. Lefagyok a mosolyától. Gyönyörű van neki.
Próbálok visszamosolyogni.
Apám a fejét rázza.
- Megígérik? - megsimítja a kezem.
Nem tudom, hogy történhet ez, de ekkor én is megsimítom az Ő karját.
Talán félelmemben csinálom.
- Félek - mondom halkan.
- Ne félj, kicsi lány - feleli. - Nem laktok ti messze.