A szárnyait bontogató röpképtelen madár [SebaCiel]

🖤 6. rész 🖤

Sebtében érkezvén a tizenhetedik születésnapomhoz, már ideje volna újabb párra bukkani, még mielőtt a "megfelelő" kort elhahyván kiöregedék az ifjak közül, s hölgy nélkül távozék. Lizzy kedvesem elvesztése nyomdokaiban traumát indukált számomra, hisz még igencsak ifjúnak bizonyulok.

Viszont Uraim, kérdéssel fordulok magukhoz, melyet szeretném, ha megválaszolnának önmaguknak. Mondják, maguk voltak már úgy szerelmesek, hogy közben párjuk volt, s vaciláltak ez e, vagy az e, vagy egyik sem? S a kételyek közt mardosva a bűntudat kígyója körbetekeré pikkelyes testét tüdejük körül, s szorítá szorítá mely sírást képez s megszűnni képtelennek tűnő fájdalmat... Tudják, lehetséges, hogy túlreagálom az egészet s szimplán megboldultam. Vajon önnön-eszmém (vagy a maguk eszméje) is megőrült? Számomra Lizzy fontos volt, kötődtem hozzá de... ugyan kérem, ténylegesen szerelmileg szerettem azt a nőt, vagy csak az emlékek fűztek minket össze? Mert... Azthiszem van valaki akit jobban szeretek. Abszurdumnak, lehetetlenségnek bizonyosul, én mégis... Kötődöm Sebastianhoz, vagy szeretem? Nyilván a szerződés miatt megkérdőjelezhetetlen a kötődés, mégis....

Tudják az érzelmek azok, amikkel sosem szabad játszani. Bár amikor, belelendülsz egy táncba, s nem tudsz leállni, annak két oka lehet....

Nem mersz, vagy nem akarsz. Vagy lehetséges mindkettő?

Férfiak, nők... Zene... Bál... S egy csók mely elcsattan a parketten egy pár közt.

Nem álltál le a tánccal, mert nem mertél vagy nem akartál... Vagy lehetséges hogy mindkettő?

S tovább s tovább zihál a szíved, lábaid párod lába mellett suhannak szinte azonos hullámban.

Továbbra sem hagyod abba... Lehet, hogy azért mert nem mersz, vagy ugyan, nem akarsz leállni, de már nem mindegy? Hisz magádba kebelezett téged valaki, s lehet, hogy te is őt....

Kötődés, szerelem. kötődés. család. szerelem. fáj. nem fáj. nagyon jó. nagyon fáj... szeretlek... vagy mégsem?

Már nem állhatok tovább. továbbálhatok e vajon?

ég... madarak... repülni akarok... család... szeretlek.... de nem... de igen... szárnybontás.... felszállás.... esés....

Egyedül nem megy.

szárgyak... magas... távok... suhanás.... esés...

Egyedül NEM megy.

Egyre csak esek, zuhanok, s hiába próbálok suhanni, a szél nem kap a szárnyaimba, s csak esek, zuhanok, esek... zuhanok... esek... és zuhanok.

De akkor érkezik a nagy fekete holló, piros szemeivel, kinek vezérszellemű komor tekintetében megjelenik a lágyság, s a kis kékcinegét karmai közé véve felkapja.

Engem, a kékcinegét.

S lám tessék, nem esek. Suhanok egyenest az égbolton, s ugyan, nem egyedül, de repülök! Lám, uraim, lám, a röpképtelen madár szárnyra kapott!

Értik már...? Semmi sem megy egyedül... Sebastian az én felkaroló támaszom, ki olykor lehet, hogy érzelemmentesen, démonhoz hűen komoran s megfélemlítéssel sétáljon valahol a messziségben, ugyanakkor a messziség végén ott várom majd őt, ahol mindenféle démoni jellegzetességét elvesztvén ellepik az emberi érzések.

Démonok és érzések... Ironikus, de én meg fogom törni Sebastiant, és rájövök majdan terveire egytől egyig, száltól szálig....

Mindenre.

******

Továbbá is a láz s az aszma kínzó tünetei közepette fekszem az ágyban, majd hivatom Sebastiant, aki perces pontossággal értekezik is.

—Mivel szolgálhatok önnek, uram? — Mondja enyhe vonzó hangján.

Szinte simogat ez a melódia....

—Szeretnék magam mellé találni egy új hölgyet.

Szemei morcosan összehúzódnak, hangjának lejtése megváltozik... A simogatás egy éles késsé alakul, melynek bánatos melódiája a szívembe döf. Ide érzem, hogy valami nyomja őt...

képes érezni egy nem evilági ilyen érzéseket mint mi magunk...?

/Elnézést kérek a sok kihagyás miatt, teljesen megfeledkeztem az oldalamról a teendőim miatt... De ezentúl ismét aktív leszek! A következő rész hamarosan várható! <3/