𝕋𝕠̄𝕜𝕞𝕒𝕘 𝕖́𝕤 𝕀𝕫𝕠𝕞𝕒𝕘𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 ff| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

11

Jó reggelt mindenkineeeek!😜
És jó olvasást! ❤💜
~~~

Egy ideig ledermedve néztem a kezét a szilánkok közé verő fiút, ki egyfolytában sírt, mire észbe kaptam és lefogtam kezét.

-Ez nem fog már segíteni. -néztem sötét szemeire, mik a sírástól kissé megdagadtak.

-Hm. Gyere. Majd feltakarítom. -keltem fel a földről és Jeont két alkarjánál alá támaszva húztam fel magammal, mialatt még mindig szipogva nézte a szilánkokat. Nem kellett homlokához érnem, hogy tudjam tűz forró, csak kezénél fogtam ugyan, de már úgy éreztem. Tényleg beteg, csak...csak amint egy kicsit is jobban van, már kihasználja, hogy hülyítsen.

A még mindig remegő fiút lassan vezettem fel a lépcsőn egyenesen a szobájába, hol az ágyába fektettem, majd leszaladtam az elsősegély dobozért, hisz a kezét jól összevágták a szilánkok, mikor a földet ütötte.

Mire visszaértem Jeongguk megnyugodott és az ágyából nézett kifelé az ablakon.

Csendben mellé sétáltam, majd helyet foglaltam mellette és kezét sajátomba véve kezdtem letisztítani, hogy aztán leragaszthassam. A fertőtlenítő eléggé csípős, Ő mégsem mutatta jelét annak, hogy egyáltalán érzékelné, mit is csinálok, csak bámult kifelé, egészen míg még egy könnycsepp le nem csordult arcán, majd szemei lecsukódtak.

A sok kis vágásra sebtapaszt tettem és a már alvó betakarása után lementem feltakarítani a szilánkokat, miknek szedegetése közben elgondolkoztam.

Jeongguknak eddig sosem láttam ezt az oldalát. Olyan...gyerekes és érzékeny. Lehet csak betegen ilyen? Vagy valójában is, csak nem mutatja? Végül is én sem mutatom meg neki a valódi énem, akkor ő miért tenné?

-Sssz... -szisszentem fel és estem ki gondolatmenetemből, mikor egy csípő és fájó érzést éreztem. Elvágtam az ujjam az egyik darabbal. A vérem lassan serkent ki ujjamból, majd ugyan olyan lassúsággal indult meg útjára végig le a kézfejemen. Már nem fáj. Nem is érzem. Mintha nem is lenne sebes. A vérem amint előjött a fájdalom eltűnt... Vajon ezért vágdossa magát pár ember? Mert más fájdalmat is eltűntet a vér?

-A-anya...Anya ne!...-hallottam meg ekkor fentről Jeon kétségbeesett hangját.

Most vagy halucinál, vagy álmában beszél, de hangjából ítélve az biztos, hogy megviseli...-siettem fel a gondolatra.