Messze Thaiföldtől /Befejezett/

7.

Tar gyáva mód úgy settenkedett, hogy egyik bandataggal se találkozzon. Még Ethan elől is rejtőzködött. Mire Ethan visszaért, addigra alvást tettetett, reggel pedig még azelőtt kilopakodott a szobából, hogy felkelt volna.

A bűnösök azonban sosem bújhatnak el örökké.

Éppen Johann-nal ebédelt, amikor Matéo bukkant rá. Ideges mozdulatokkal odaült közéjük, még a tekintete is szikrákat hányt. Vagy Tar mindezt csak képzelte? Hiszen a hangja korántsem volt olyan barátságtalan, amikor megszólalt.

– Hova tűntél tegnap este?

Tar maga sem értette, miért, de összenézett Johann-nal, aki ezt minden bizonnyal segítségkérésként értelmezte. Tar talán annak is szánta.

– Az én hibám – mondta Johann. – Rosszul lettem, és Tar hazatámogatott.

Matéó rápillantott Johannra, de nem sokat foglalkozott vele. Azonnal visszafordult Tarhoz.

– Reggel is kerestelek.

– A közös angolházinkat írtuk – felelte Johann.

Matéo le sem vette a szemét Tarról.

– És Tar nem tud maga beszélni? – kérdezte nyersen.

Tar csak bámult a kék szempárba, és fogalma sem volt, Matéo mit akar tőle. Furcsább érzést keltett benne ez az egész, mintha csak egy sima számonkérés lenne, amit egyébként jogosan megérdemelt. De akkor Matéónak háborognia kellene, amiért ilyen pofátlanul elsunnyogott tegnap, nem pedig így viselkednie.

– Miért kerestél? – préselte ki magából.

– El akartalak hívni reggelizni, hogy megkérdezzem, mi történt este. De úgy látom, már van társaságod. – A hangja ezúttal meglehetősen frusztráltan csengett.

Matéo már állt fel, azonban Tar reflexszerűen a karja után kapott.

– Itt maradhatsz, ha szeretnél.

Volt valami Matéo pillantásában, ahogy lenézett az alkarjára fonódó ujjakra, és elvigyorodott.

– Majd legközelebb.

Tar kezére fektette a tenyerét, és egy pillanatig ott tartotta, mielőtt lefejtette magáról Tar ujjait. És elment.

– Elmagyaráznád, mi történt most? – tudakolta Johann. – Teljesen elvesztettem a fonalat.

Tar ráborult az asztalra. Azt nem tudta, Matéo miért reagált így, de azzal tisztában volt, ő miért kapott a karja után. És nagyon nem akarta, hogy ez így legyen!

– Tar – szólította meg Johann. – Bár nem ismerjük olyan régóta egymást, bátran ki merem jelenteni, hogy barátok vagyunk. Ha van valami, nekem bármit elmondhatsz. Bízhatsz bennem!

Tar kínjában nevetni tudott volna. A bizalom mostanság nem szerepelt a szótárában, és attól tartott, talán már sosem fog. Egyetlen kivétel a bátyja, de ahhoz is egy hatalmas lökés kellett. Ha Lhong nem kezd el újra szervezkedni, vagy nem keveri bele őt is, valószínűleg még most is mélyen hallgatna.

Felemelte a fejét.

– Én is a barátomnak tartalak, de nem akarok semmit mondani.

Johann csalódott sóhajt hallatott.

– Ahogy szeretnéd... – Ám hamar túllépett a csalódottságon. – Kérhetek tőled egy szívességet?

Tar a homlokát ráncolta.

– Előbb mondd, mi a szívesség! – Biztosan nem fog zsákbamacskát játszani, még a barátjával sem.

– Festeni akarok táncolás közben, de nem értek a festészethez. Segíthetnél kitalálni a koncepciót.