Messze Thaiföldtől /Befejezett/

10. (18+)

Tar a térdére hajtott fejjel sírdogált. Az arcát és az ujjait nem érezte, és a ruhája alatt is kezdett teljesen átfagyni. Már maga sem tudta, hogy percek, vagy órák teltek el, mióta leült, de attól tartott, nem sokáig fogja így bírni. És még a hideg volt a legkevesebb. Minden apró neszre, ágreccsenésre, levélzörgésre felkapta a fejét, és attól rettegett, hogy valaki rejtőzik a fák között. Már rég nem a szellemektől és szörnyektől félt, az emberek sokkal kegyetlenebbek. Egy ilyen elhagyatott helyen pedig miért ne támadhatnák meg? Amilyen nyomorúságos lassan három éve az élete, tökéletesen illene hozzá, hogy újra elkapják. Ha a hidegtől nem is remegett volna, a félelemtől biztosan.

– Tar!

Tar a fülét hegyezte. Létezik, hogy Matéo hangját hallotta?

– Tar!

Ahogy a kiáltás megismétlődött, Tar felpattant a bőröndjéről.

– Matéo! – kiáltott vissza.

– Tar, merre vagy?

Tar körbenézett, de csak fákat látott.

– Nem tudom – siránkozott. – Valahol az egyik ösvényen. Matéo, találj meg, kérlek!

Hirtelen az ösvény egy távoli pontján fekete árny bukkant fel, amely sebesen közeledett felé. Tar először megrémült, és hátrált egy lépést, ám amint az árny közelebb ért, kirajzolódott Matéo futó alakja. Nem lassított, egyenesen nekirohant Tarnak, és a karjába zárta őt.

– Hogy tehettél ilyet? – vonta kérdőre Matéo, mire Tart elöntötte a szégyen és a megbántottság. Hát ő is elhitte a videót! – Tudod, mennyire aggódtam érted? Rekedtre kiabáltam már magamat az erdőben.

Tar egy pillanatnyi melegséget érzett, hogy mégsem arról a förtelemről beszélt, és sírva belekapaszkodott a másikba. Minden fájdalma a felszínre tört. A szíve hasogatott, és képtelen volt összeszedni magát.

– Jól van, semmi baj – nyugtatta Matéo, és szorosan magához ölelte. Talán a hátát is simogatta, de ennyi réteg ruha miatt Tar nem mondhatta biztosan.

Egészen addig maradtak így, amíg Tar valamelyest megnyugodott, és már csak szipogott. Matéo ekkor eltolta magától, és megtörölte könnyes arcát.

– A város közelebb van – mondta. – Odaviszlek, mielőtt teljesen kihűlsz, aztán majd megbeszéljük, mi lesz, rendben?

Tar bólintott, és már nyúlt a bőröndjéért és a hátizsákjáért, azonban Matéo megelőzte.

– Majd én hozom őket.

Tar nem tiltakozott – talán meg sem bírta volna fogni a holmiját, annyira fájtak az ujjai. A kezét a zsebébe rejtette, és csendben Matéo mellé szegődött.

– Hogyan találtál rám? – kérdezte egy idő után.

– Johann szólt, hogy le akarsz lépni, de mire felértem a szobádba, már nem voltál sehol. Viszont nem szerezhettél annyi előnyt, hogy miután kiértem az erdőből, ne lássalak azon a hosszú, egyenes szakaszon. Akkor tudtam, hogy rossz útra tévedhettél.

Tar még mindig nem akarta elhinni, hogy Matéo utána jött, és még az erdőt is átkutatta utána. Boldognak kellett volna lennie, a mellkasa viszont továbbra is fájdalmasan feszült.

– Miért? – Csak ennyit kérdezett, de Matéo ebből is értette.

Megütögette Tar fejét.

– Mert szeretlek, ha még nem jutott volna el az agyadig.

– És a videó? Neked is látnod kellett. – Tar alig bírta kinyögni a szavakat, mégsem tarthatta magában. Tudnia kellett.

Matéo felsóhajtott.