Felkeltem. Hideg és sötét van. Ránézek az órára. Hajnali fél három van. A csendben deszkanyikorgás. Majd károgás. Az ezt követő csend kegyetlen. A levegőben a félelem illata. Most jövök rá, hogy nem tudom hol vagyok. Újabb nyikorgás. De közelebbről. Ismételten gyilkos csend. hirtelen a folyosó végen megjelenik egy kis árnyék. Lassan közeledik. Az alak mintha egy nő lenne. Hallom a cipője kopogását. Óráknak tűnő percekbe telik mire ideér. Mintha észre se vett volna. Csak tovább sétál. A folyosó végen mintha balra fordulna. Bele telik pár pillanatba mire észbe kapok. De gyorsan felpattanok. A hirtelen és sebes mozdulattól egy kicsit meg szédülök. Ezzel nem törődve futok a nő után. Ő továbbra is precíz és kimért lepésekkel halad. A cipőjének a kopogása nem szűnt meg. Én mögötte haladok egy méterrel. A nő nem zavartatja magát csak ugyan ebben a tempóban halad teljes magabiztossággal előre. Lassan azt érzem, hogy több mint egy órája sétálunk és vagy negyven kanyaron túl vagyunk mire a nő hirtelen meg áll. A gyertyatartót, amivel eddig világította meg maga elött az utat most letette egy asztalra. Az ezt követő mozdulattal pedig ki nyitott egy két szárnyas ajtót. A terem, amit az ajtó takart fehér volt. A falak, az ablakok, és az azon beszűrődő fény is. Az eddigi sötétség után fájt a szememnek ezt a sok fényt látni. Miután meg szokta a szemem a fényt, kőrül néztem. A terem közepén egy állványon egy fehér holló ült.
-Már vártalak. - Össze rezzentem. Pár lépéssel közelebb mentem hozzá. - Ülj le.- Mire meg kérdeztem volna hogy mire addigra már ott volt egy szék előttem. Engedelmesen elhelyezkedtem a székre. Mire ismételten megszólalt a holló.
- Ha az emberfia melegre vagyok akkor nem az Antarktiszra hanem valami jóval melegebb helyre kívánkozik. Viszont, ha az illető a hideget szereti akkor bizony nem kizárt, hogy az Antarktiszra fog menni. Ugyan igy van ez akkor is, ha az illető a tudást szomjazza. Akkor bizony a könyvtárban van a helye. Ha viszont egy bölcs személyt keresünk akkor nem biztos, hogy tudjuk, hogy hol a helyünk.
- De mondjuk te tudnál segíteni nekem abban, ha azt kérem, hogy mondd meg nekem, hogy hol van Pallasz Athén-é?
- Persze fiam. Pallasz Athén-é mint a bölcsesség istennője a tudás tárházában van.
- És hogyan tudnék beszélni vele?
- A könyvtárban levő szoborra üss egy kalapáccsal kettőt a fejére.
- Tényleg?
-Nem, csókold meg a szobrot.
Ebben a pillanatban keltem fel az ágyamban. Olyan sebességgel, hogy majdnem bevertem a fejemet a falba. Erről az álomról egyetlen egy szó ugrott be, ami a versem akár ikonikus szava is lehetne.
Nevermore!