Ahogy így száll ki a cigi füst a számból a sötét estébe eszembe jut hogy miért is kezdtem el cigizni.
A fájdalom volt az oka, amit ő hagyott bennem maga után. Nem is tudom, talán egy hete talán régebben történt. Mostmár azonban lényegtelen, bár a testem vagy a tudat alattim nem ezt mondja. Minden éjjel felriadok és realizálnom kell hogy egyedül fekszem a hatalmas francia ágyban. Ilyenkor megyek ki a teraszra és szívok el néha 1 néha 2 szálat, esetleg hármat.
De ma legyen más. Felöltözők és lemegyek a lakásomhoz közeli bárba. Miközben sétálok a hideg utcákon jobban össze kell húzzam a kabátot a testemen. A téli csípős szél fagyott pirt varázsol az arcomra. Ahogy belépek kellemes meleg és halovány fény jellemzi a helyet. Oda sétálok a pulthoz és elkezdem nézni az itallapot, rendelek magamnak egy kis forralt bort ami segít abban hogy belülről is felmelegedjek. Amint megkaptam és leültem a gondolataimba mélyültem. Az idő csak telt kegyetlenül, szerintem már vagy egy fél órája ültem ott és iszogattam a sokadik italomat mikor oda jött egy srác. Kedves mosollyal az arcán megszólalt.
- Leülhetek? - Én csak bólintottam.
- Hogyhogy ilyen későn vagy így egymagadban itt? - Kérdezösködőtt tovább.
- Ki kellet hogy szellőztetsem a fejem. - Válaszolom egy mosoly kíséretében.
Így kezdtük el beszélgetni, és közben iszogatni. Mikor már úgy éreztem hogy a következő kör már megártana a holnapnak viszont felszabadulnak már-már részegség eléggé vékony határán táncolva éreztem magam, úgy döntöttem hogy nem kockáztatok.
- Élveztem a veled töltött időt, de mennem kell, már eléggé késő van és valamikor aludni is kellene.
- Oké. Én akkor meg elkisérlek, ha nem is hazáig de egy darabon biztosan. - Monta a srác teljes magabiztossággal.
- Még azt se tudom hogy mi a neved, és.. és.. - Hebegtem össze vissza. Nagyon meglepődtem.
- Ja, tényleg, az elején lemaradt ez. Zsolt. Üdvözletem kisasszony. - Mondta teljes komolysággal miközben előre biccentette a fejét és a láthatatlan kalapját is megemelte.
- Én meg Diána vagyok, de inkább csak Dia ha szabad kérném. - Miközben mondtam oda nyújtottam neki a kezem hogy kézcsókot lehelhessen rá.
Miután abba hagytuk a nevetést és levegőhöz jutottunk megint megszólaltam.
- Legyen. - Mondtam csak enyit, utalva arra hogy haza kísérhet. Mikor fel is fogta hogy mit mondtam megjelent az arcán egy mosoly. Gyorsan ki is fizettük az italokat felkaptuk a kabátokat és ki is léptünk a bár ajtaján.
- Nézd havazik! - mondta gyermeteg lelkesedéssel, de igaza volt. Hatalmas pelyhekben hullott a hó. Viszont jött egy hideg faggyal teli szellő.
- Oké! De menjünk mert ide fagyok. - Ezzel a mondattal majdnem egyidőben el is indultam szép lassú léptekkel.
- Szóval menyire messze is laksz? - Nézett rám, miután beért.
- Közepes tempóval olyan negyed óra séta.
Ezután mind a ketten csak sétáltunk a már rég hiányolt hóesésben.
- Még a végén fehér karácsonyunk lesz. - Szólalt meg Zsolt megtörve a kellemes csendet.
- Ki tudja, ha szerencsék lesz még az is össze jöhet. Egyébként már nem vagyunk messze a lakásomtól, a következő sarok után. - Nem is telt sok időbe mire oda értünk.
- Megölelhetnélek? - Jött a következő furcsa kérdése.
- Miért is ne. - közelebb lépett majd össze fonta körülöttem a karjait. A homlokunkat egymáshoz érintettük és nem sokkal később az orrunk is össze ért. A szánk már majdnem össze is ért mire megint megszólalt.
- Dia.. Dia.. - össze voltam zavarodva.
- Igen?
- Ne most álmodozzon! Vagy ha mégis kénytelen akkor legalább a másodfokú megoldoképlettel tenné!
Ebben a pillanatban kellet realizálnom hogy ugyan tél van, de a matek óra kellős közepén ülök és jövő órán dolgozatot írok de természetesen az anyagból nem értek semmit.
