Minden ember vágyálma az, hogy sajátot alkosson. Nem vagyunk hajlandóak beérni a második hellyel. Nekünk az első kell. Szükségünk van arra a visszaigazolásra, hogy jók vagyunk abba amit csinálunk. Így voltam ezzel én is egész életem során. Felfedezőként meg végképp ujját akartam mutatni az embereknek, olyat amit még sosem láttak, de nehéz, az emberek már mindent láttak. Egy idő után fel is adtam. Ott hagytam mindent. Nem érdekelt többé, hogy mik várhatnak rám. Elegem lett mindenből. Ezután ismerkedtem meg életem szerelmével. Boldog életet éltünk együtt. De 12 év után viszont egyedül maradtam.
Már majdnem egy év telt el Lily halála óta. Amikor kaptam egy levelet egy volt egyetemi diáktársamtól. A levél tartalmában az állt, hogy fontos felfedezést tett és, hogy személyesen szeretné megosztani a részleteket.
Másnap el is mentem hozzá. Elmesélte, hogy felfedezett egy különleges és fantasztikus helyet. Azt mondta hogy menjünk el Denmory-ba és fedezzük fel együtt. Bele mentem, hiszen egyszer élünk és egész életemben erre vágytam. Nem voltam már mai gyerek, de belevágtunk. Hiszen az én Lilym is itt hagyott sajnos, hiányzik. Másnap már indulásra készen szálltunk fel barátommal a hajóra. Sosem utaztam ezelőtt még hajóval, izgatottan vártam hogy milyen lesz, de amint elindultunk elkapott a rosszullét, és amíg le nem szálltunk a hajóról nem engedett el. Mikor megérkeztünk Denmory-ba és végre jobban voltam, körül tudtam nézni. A talaj nagyon puha volt a földön, a fű nem zöld hanem türkizkék színű. A fákról indák lógtak le és azon voltak a virágok, de nem az a megszokott babarózsaszínben pompáztak, hanem neon citrom, narancs és kékek voltak és nem méhek vagy rovatok gyűjtötték a virágport, hanem nagyonpici tündérszerü lények. Az itt lévő madarak is elképzelhető színekben pompáztak. Sajnos tovabb kellett sétálunk mert idő előtt ránk sötétedett volna. Felfedező társam azt mondta, hogy aludjunk a csillagos ég alatt. Bele is mentem, de azért a biztonság kedvéért felállítottuk a sátrakat, mire végeztünk be is sötétedett így lefeküdtunk a Szabad ég alá. Már csendesen feküdtünk és vártuk hogy elnyomjon az álom, felnéztem a fákra. A lombokon mintha gyémántok világítottak volna. Ezután feljebb emeltem a tekintettem, az eget pillantottam meg, a csillagok nem változtak ugyan, de most sokkal varázslatosabbak voltak. Azt hittem hogy nem fogok tudni elaludni de a fáradság tett róla hogy ne így legyen.
Éjfél lehetett amikor felkeltem. Egy rókaszerű lény mászkált körülöttünk. Óvatosan fülleltem nehogy eliesszem. Miután abbahagyta a mászkálást leült velem szemben és egy szempillantás alatt átváltott rókából egy lánnyá. Olyan volt mint a japán legendáknakban a kitsune, a legendák alapján attól féltem hogy el fog csábítani, de csak ült velem szembe és néztük egymást. Nem sokkal később vissza változott és elszaladt. Vissza feküdtem és miközben gondolkodtam az imént történteken vissza is aludtam.
Reggel felkeltünk, egy kis reggeli után pedig nekivágtunk a sziget felfedezésének. Leginkább a sziget közepe felé vettünk az irányt. Minél beljebb mentünk annál különlegesebb dolgokkal találkozunk.
A sziget közepén egy rét volt tele virágokkal, de nem különböztek, mindegyik ugyanúgy nézett ki. Vörös szirmok mindenütt. A növény vörös színe Lily tekintetére emlékeztetett. Így végül Lily miatt nevettem el a virágot tűzliliomnak.
- Nagypapa!
- Mondjad kincsem.
- A rókaszellemet láttad azóta?- Kérdezi kíváncsi és fürkésző tekintettel.
- Nem fedte fel sosem a teljes alakját, de néha álmomban még mindig látom. Menjünk be kezd hideg lenni, és neked még lekéne fürödnöd és lassan aludnod se ártana. - Mondtam miközben éppen felálltam a kényelmes fotelemből.
- Majd mesélj még nagypapa!
- Rendben. De mostmár tényleg menjünk be. - O is felpattant és előre rohant a házba. Én meg hátranéztem a vörösen tündöklő naplementére.
